Aggódnak érte barátai, ismerősei: több mint egy éve állt le váratlanul Kara Tünde szíve és bár sikerült őt újraéleszteni, a mai napig válságos a színésznő állapota.
Egyesült Államok - Csillagászati összeget, összesen 265 millió dollárnyi (74 milliárd forint) kártérítést fog kifizetni az amerikai vasúti társaság, az Amtrak.
Elkezdték felhúzni az új, második határkerítés kísérleti szakaszát a Bács-Kiskun megyei Garánál. Bácsszentgyörgy és Gara között a műszaki zárat jelenleg összesen 10,3 kilométer hosszúságban fogvatartottak építik.
Beugrunk a szupermarketbe néhány apróságért, és már rohannánk is tovább, de minden egyes alkalommal tömött sorokban állnak az emberek a kasszáknál. Beállunk az egyikbe, és azt érezzük, hogy a másik sokkal jobban halad, mint a miénk?
Helo Rocha brazil divattervező kollekcióját mutatják be a Sao Pauló-i divathéten október 27-én. A ruhák némelyike nem ajánlott szégyenlős hölgyeknek, hiszen egyik-másik darab szinte átlátszó.
Nem csak az átlagembernél fordulhatnak elő daganatos megbetegedések. A rák nem válogat, olykor azokat is megtámadja, akik a reflektorfényben élik mindennapjaikat.
Sírva fakadt örömében a tizenhét éves Balázsi Lili Fanni, amikor a könyvesboltban először a kezébe vette frissen megjelent, első regényét. A könyvet Lili tizenöt évesen írta.
A 19 éves Louise Allen úgynevezett miotóniás izomdisztrófiában szenved. Ez okozza a kezében az összehúzódásokat, ami miatt bármi, amit a kezébe vesz a tenyerében marad.
Az Iszlám Állam harcosai több tízezer embert - köztük nőket és gyermekeket - ejtettek foglyul, hogy élő pajzsként használják őket az észak-iraki Moszulban a város felé közeledő iraki erőkkel szemben- közölte pénteken Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosságának egyik szóvivője.
Az ingatlanpiaci boom nem csupán árban, de keresési lehetőségekben is erősödik. Ha vásárolnánk, ha bérelnénk, ma már percek alatt találhatunk potenciális lakást az interneten. Sőt, akár lakótársat is bele.
Hosszú titkolózás után végre fény derült arra, hogy kik azok a zenészek, akik a mentorok segítségére lesznek abban, hogy kiválasszák, hogy kiket visznek majd az élő adásokba.
A szerény barna kavicsot több mint egy évtizede találta egy fosszíliavadász, Jamie Hiscocks. Már első pillantásra gyanús volt neki, hogy ez nem csupán egy egyszerű kő és igaza is lett.
Vagy leszokik a káromkodásról, vagy azonnal lezuhan a gépe, amivel épp Japánból tartott hazafelé. Nem fogod elhinni, mit válaszolt a fülöp-szigeteki elnök a Teremtőnek.
Most hogy nyakunkon a Halloween egyre furcsább dolgokat lehet találni az interneten. Most egy galériával készültünk, amelyben zombik nézegetnek le a víz alá.
Lassan újra támadnak a zombik és ha egy kicsit odateszi magát, idén még akár a „legjobb halloweeni házibuli szervező” címre is esélyes lehet. Kreatív kiegészítők, ütős zenék, pár rémesen bizarr vodkás ital vagy rágcsálnivaló és már indulhat is a horror parti.
A két agyműtéten átesett Törőcsik András már két éve szorul kórházi ápolásra. Minden erejével a gyógyulásra koncentrál, támogatása jelélül még Kárász Róbert is meglátogatta a kórházban.
Halálos veszedelemben vannak a következő hetekben a fekete és fehér macskák, sátánista szekták vadásznak rájuk, hogy feláldozhassák szegény mit sem sejtő párákat az ördögnek.
A számos kitűnő borvidéknek, s a magyar borkészítés hagyományainak köszönhetően a bor hazánk nemzeti jelképeinek egyike. Régen az élvezeti értékek mellett elsősorban bélfertőtlenítő szerként fogyasztották, mivel úgy tartották, hogy fogyasztása megvéd az emésztőrendszer fertőzéses betegségei ellen.
Manchester — Megalázták Bastian Schweinsteigert (32), az angol Manchester United futballistáját. A 2014-ben a német válogatottal világbajnoki címet szerző középpályással José Mourinho (53) menedzser nem számol, s nem is gördítene akadályt a távozása elé.
A bankból és az ingatlanpiacról már kivonult a kormánynál kegyvesztett milliárdos. A médiaholdingja egy részét tegnap eladta, az új céggel nem tudni, mi a célja.
Pauska Zsolt a hirado.hu főszerkesztője volt, most a Mediaworks digitális divízió igazgatója lesz. Alakul a megyei lapokat, a Nemzeti Sportot és az élve eltemetett Népszabadságot is birtokló cég csapata, ahol szaktudásával besegít Liszkay Gábor, a Magyar Idők tulajdonosa is. (24.hu)
Leeds - Anne Wade, egy idős néni épp hazafele tartott autójával, mikor a fékrendszer meghibásodott, leállt az út szélére, hogy kiszálljon, azonban a motorháztető alól füst kezdett el szivárogni és a jármű lángra gyulladt.