2017. október 9. hétfő

okt. 9
13:30
"Az ovuláció értékcsökkenés" - Az Észbontók új évada pusztító lesz (Femcafe)
Itt egy kis ízelítő a műsorból.
okt. 9
13:30
Elképesztő fotósorozatot készítettek a mellrák túlélőiről (Glamour)
Az október a rák elleni küzdelem hónapja.
okt. 9
13:31
Világrekord: autó után kötve, 189 km/órával síelve (Síelők)
Az ötszörös olimpiai résztvevő, a brit Graham Bell tavaly egyszer már megdöntötte az autóval vontatott síelés rekordját. Egyrészt akkor sem nagyon kapta fel a fejét a világ erre a teljesítményre, másrészt lehetett még ezen bőven javítani, így az idén is odaállt a Jaguár mögé és húzatta magát egy kicsit.
okt. 9
13:31
Gáspár Győző: beültem az autóba, hogy most véget vetek az életemnek (ATV)
Gáspár Győző szégyenként éli meg, amiért felesége lett a család eltartója. A showman idei összes fellépését visszamondták, így Bea asszony vállalkozásában van minden reményük.
okt. 9
13:31
Nincs visszaút, döntöttek: ezért szabadul meg otthonától a sztárpár (Pénzcentrum)
Már hosszú ideje együtt él a Budapesti Operettszínház két sztárja, Polyák Lilla és Gömöri András Máté. Most új házat vettek, és hamarosan hozzá is kezdenek a felújításhoz. Költözik az operettszínház sztárpárja, Polyák...
okt. 9
13:32
Rabok és volt elítéltek kávéznak az igazságügyi palotában (Infostart)
Rabok és volt elítéltek szolgálják fel a cappuccinót a torinói igazságügyi palota büféjében, amikor az több hónapi zárva tartás után nemsokára új működési modellben nyit ki újra.
okt. 9
13:32
Szinetár Dóra megtörte a csendet, ezt üzente azoknak, akik bírálták (Femcafe)
Ismét írt a babájával kapcsolatban.
okt. 9
13:32
Palvin Barbara Karl Lagerfeld legújabb múzsája (Glamour)
Palvin Barbi a legendás divattervező új pártfogoltja
okt. 9
13:33
Karácsony Gergely lesz a demokratikus ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje? Megkezdődött a szavazás! (ATV)
Ön támogatja, hogy Karácsony Gergely legyen a demokratikus ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje? Ez a mai nap kérdése és a lehetséges válaszok. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
okt. 9
13:33
Milliókat kereshet új munkahelyén a magyar rádiók legendás műsorvezetője (Pénzcentrum)
A magánéletében és a karrierjében egyszerre történik nagy változás: a népszerű rádiós műsorvezető, Cooky hamarosan apa lesz, és közben még szakmát is vált, egy európai légitársaság pilótája lesz. Cooky először DJ-ként...
okt. 9
13:34
Szörnyetegtől szabadultak meg Tokajnál (Infostart)
Gigaszörnyet rántott ki a Nádas-tóból a nyíregyházi horgász.
okt. 9
13:34
X-Faktor: Radics Gigi már nem bírta lelkileg, Gáspár Laci segített rajta (Femcafe)
Ez történt a mentorházban.
okt. 9
13:34
Ha ma nem mész ki a természetbe, akkor soha - Egymondatos horoszkóp: Október 7. (Glamour)
Mi vár rád ma?
okt. 9
13:35
Egyre terjed a poloska Magyarországon, még nagyobb invázióra számíthatunk (ATV)
Egyre terjed a címeres poloska, azaz a büdösbogár Magyarországon. Az adatok azt mutatják, hogy a főváros mellett a nagyobb városok, Pécs, Miskolc, Győr, Debrecen a legfertőzöttebbek – derül a címeres poloska fertőzöttség térképéből.
okt. 9
13:36
Gázolt a Szegedre tartó Bugac InterCity (Infostart)
Vonatpótló buszok szállítják a szegedi vonal egy szakaszán – Kiskundorozsma és Szeged között – az utasokat, mert a Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Bugac InterCity elgázolt egy embert.
okt. 9
13:36
Zseniális, hogyan köszöntötték a Viszkist a születésnapján - Fotók (Femcafe)
Ambrus Attila maga osztotta meg a képeket.
okt. 9
13:36
5 sminktipp, amitől azonnal fiatalabbnak tűnsz (Glamour)
Sminktrükkök, amelyekkel éveket tagadhatsz le.
okt. 9
13:36
Az időtlen szépségű Julianne Moore ragyogó volt szexi fekete csipkében a Triumph berlini eseményén (Glamour)
56 évesen is elképesztően gyönyörű
okt. 9
13:37
Hatalmas tapssal ünnepelték a visszatérő színészlegendát (ATV)
Teljes magabiztossággal, a szövegét végletekig pontosan előadva, óriási tapsvihar mellett tért vissza kilenchónapnyi kihagyás után a színpadra Tahi Tóth László – írja a Bors.
okt. 9
13:38
Tűz miatt kiürítették a budapesti Nemzeti Színházat (Infostart)
Kisebb tűz miatt kiürítették a budapesti Nemzeti Színházat vasárnap délután, senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
okt. 9
13:38
Gyászol az ország: elhunyt hazánk legendás táncdalénekese (Femcafe)
Családja tudatta a szomorú hírt.
okt. 9
13:38
Fantasztikusan néz ki Amal Clooney a Versace partiján Beverly Hillsben (Glamour)
George Clooney felesége megmutatta hosszú lábait
okt. 9
13:39
Szombaton még fellépett Aradszky László - az utolsó fotók az elhunyt művészről, halála előtt (Blikk)
Aradszky László halálának semmiféle előjele nem volt. Szombaton még fellépése volt a magyar táncdal legendájának.
okt. 9
13:39
Lázár János visszavonul? Megkezdődött a szavazás! (ATV)
Ön sajnálná, ha Lázár János visszavonulna az országos politikából? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
okt. 9
13:40
Így reagál a veronai buszkatasztrófa fejleményeire a személyszállítási cég vezetője (Infostart)
Czakó Tibor, a Pizolit Kft. ügyvezetője hónapok óta hallgat. A Bors írásban és telefonon is megkereste az ügyvezetőt.
okt. 9
13:40
Mindenkit levett a lábáról: Ilyen volt fiatalon Aradszky László - Fotók (Femcafe)
Az énekesre emlékezünk.
okt. 9
13:40
Fiatalít és megújul az EMPORIUM! (Glamour)
Íme a klasszikus vonalairól és minőségi termékeiről ismert magyar márka
okt. 9
13:41
ByeAlex teljesen kiborult: fenyegetik és felháborító dologgal vádolják (Blikk)
ByeAlex a hétvége óta fenyegető leveleket kap, többen lerasszistázták az énekest. A sztár a fenyegetésekkel még csak-csak kibékül, de Facebook-bejegyzésében kikéri magának, hogy rasszista lenne. Ez a mocskolódás számára már túlmegy minden határon.
okt. 9
13:41
A Jobbik és a baloldal szövetsége? Megkezdődött a szavazás! (ATV)
Vona Gábor történelmi szövetséget ajánlott a baloldali szavazóknak. Baloldali szavazóként Ön támogatná a Jobbikot a Fidesz leváltása érdekében? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
okt. 9
13:42
Autókra zuhant egy összedőlt ház Budapesten (Infostart)
Autókra és a járdára dőlt egy fal Budapest 13. kerületében.
okt. 9
13:42
Felcsillant a remény - Megtörte a csendet Michael Schumacher ügynöke (Femcafe)
Nagyon rég nem mondott semmit a pilótáról.
okt. 9
13:42
Készítsd el a gasztroguru mennyei édességeit! (Glamour)
Exkluzív receptek!
okt. 9
13:43
Dévényi Tibor könnyeivel küszködve emlékezett meg barátjáról, Aradszky Lászlóról (Blikk)
Elhunyt Aradszky László táncdalénekes. A hatvanas évek egyik legnagyobb sztárelőadója vasárnap este halt meg, életének 83. évében - közölte a család hétfőn az index.hu-val. Az énekes otthonában hunyt el, halálának okát egyelőre vizsgálják.
okt. 9
13:43
Havas: akartam, de nem tudtam elájulni (ATV)
Az hagyján, hogy Kádár János személyesen rótta meg a Magyar Rádió szerkesztőségét, benne Havas Henrikkel. A közelmúltban ennél is megrázóbb események történtek a műsorvezetővel.
okt. 9
13:44
Borzalmas, ami történt: Ezért került kerekesszékbe az X-Faktor sztárja (Femcafe)
Az énekes nem titkolja, mi történt.
okt. 9
13:44
Teszt: Milyen halloweeni jelmez illik a leginkább a személyiségedhez? (Glamour)
Minek öltözz be idén Halloweenkor?
okt. 9
13:45
Novemberben több pénzt hoz a postás: kiszámolták, ennyit nőhet az átlagnyugdíj (Blikk)
Lassacskán megérkezik a várva várt hónap a nyugdíjasok számára. Már év elején tudható volt, hogy az állam novemberben adja meg az évre szánt nyugdíjkorrekciót, ám a kormány egyeseknek még ennél is többet ad. Most 2 millió 21 ezer öregségi nyugdíjas markát ütheti pluszpénz.
okt. 9
13:45
Őszintén vallott korábbi alkoholizmusáról Karafiáth Orsolya (ATV)
Karafiáth Orsolya már nyolc éve tiszta, vagy inkább elmondása szerint ennyi ideje józanodik. Náray Tamás szerint pedig ma az a divat, hogy nem kell érteni semmihez. A két ismert hazai arc Rónai Egon műsorában szólalnak meg szombat délután délután 16:05-kor.
okt. 9
13:46
Döbbenetes bejelentés: Lemondott a magyar válogatott csapatkapitánya (Femcafe)
Hétfőn jelentette be.
okt. 9
13:46
Meddig vagy termékeny? (Glamour)
Már később vállalunk gyereket, mint a szüleink.
okt. 9
13:47
Megrendült Csonka András. Ezekkel a szavakkal köszönt el örökre tőle (Blikk)
Gyászol a színész.
okt. 9
13:47
Dalra fakadt Gesztesi Hajdú Péter műsorában (ATV)
Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek. Ezúttal vendégei lesznek Gesztesi Károly és Kovács Áron, valamint érkezik Danny Blue, illetve jön a telefonbox a Rippel fivérekkel. Esti Frizbi Hajdú Péterrel, vasárnap este, 21:00-kor az ATV-n.
okt. 9
13:48
Sokkoló átalakulás: Teljesen új külsőt kapott az X-Faktor versenyzője (Femcafe)
Mézes Norbira alig lehet ráismerni.
okt. 9
13:48
Teljesen kiborult az X-Faktor után ByeAlex, sok fenyegetést kapott (Femcafe)
Döntései miatt szerzett néhány ellenséget.
okt. 9
13:48
A legjobb kabátok, amelyekre érdemes beruházni a GLAMOUR-napokon (Glamour)
Mikor vásárolnál, ha nem most?
okt. 9
13:49
Megtörte a csendet Michael Schumacher szóvívője. Sokan vártak már erre a bejelentésre (Blikk)
Nagyon rég nem mondott semmit a pilótáról.
okt. 9
13:49
Kiakadt Ganxsta Bochkor műsorában, hívta is a taxit (ATV)
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor ma este 20:00-kor az ATV-n.
okt. 9
13:50
Cate Blanchett maga a megtestesült elegancia a filmfesztiválon (Glamour)
Már megint ő a legbájosabb a vörös szőnyegen.
okt. 9
13:51
Megható: fiát köszöntötte Szinetár Dóra (Blikk)
Az embertpróbáló napok közben Szinetár Dóra (40) színésznő arról sem feledkezett meg, hogy nagyobbik fiát, Marcit (21) születésnapján megköszöntse.
okt. 9
13:52
Bővült Chrissy Teigen és John Legend családja, és nem is akárkivel! (Glamour)
Itt a második "kisgyerek".

Keresés