A tiroli Ski Juwel (Alpbachtal) síterepe újabb látványossággal várja síelőit. A hétvégén adták át az új, télen és nyáron is üzemelő bobpályáját. A pálya érdekessége, hogy ilyen magasan a föld felett, 18 méterrel, nincs még egy bobpálya Ausztriában.
Az Egyesült Államoknak nem tetszett, hogy letartóztatták a konzulátusa egyik munkatársát. Törökországnak nem tetszett, hogy az Egyesült Államoknak nem tetszik.
Több mint 12 órán át tartó tárgyaláson megállapodást kötött vasárnap késő este az Angela Merkel kancellár vezette német jobbközép CDU és bajor testvérpártja, a Horst Seehofer által vezetett CSU a menekültek befogadásáról, ezzel lezárult a pártszövetség csaknem két éve húzódó belső vitája.
Silvio Berlusconi, volt olasz miniszterelnök híres az egyedi stílusáról. Ezt most is megmutatta a Putyin születésnapjára szánt ajándékával, amit személyesen adott át.
Mintegy száz emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy Mianmarból menekülő rohingjákat szállító hajó; legalább 12-en meghaltak, és többtucatnyian eltűntek - tudatta hétfőn a bangladesi parti őrség.
Vélhetően nem a fegyveres beavatkozásra gondolhatott Donald Trump abban a Twitter-üzenetében, amelyben azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon London által eddig előterjesztett javaslatok után most az Európai Unióban maradó tagországok "térfelén a labda", és a brit kormány kedvező válaszukban bízik.
Első fokon felmentette a szerbek elleni háborús bűnök elkövetésével vádolt Naser Oricot, a srebrenicai muzulmán katonai rendőrség volt parancsnokát a boszniai bíróság - közölte hétfőn a legolvasottabb boszniai hírportál, a Klix.ba.
A NATO-t aggasztja a határainál megnövekedett orosz katonai jelenlét, amit nem hagy válasz nélkül az észak-atlanti szervezet, ugyanakkor párbeszédre törekszik Oroszországgal, nem akar újabb hidegháborút - mondta rá Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára hétfőn Bukarestben.
A NATO-t aggasztja a határainál megnövekedett orosz katonai jelenlét, amit nem hagy válasz nélkül az észak-atlanti szervezet, ugyanakkor párbeszédre törekszik Oroszországgal, nem akar újabb hidegháborút - mondta rá Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára hétfőn Bukarestben.
Az Olaszországba érkező migráció utóbbi hónapokban történt módosulása miatt a több ezer embert befogadó olaszországi migránstáborokat "kiutasítóközpontokká" alakítják az illegális bevándorlók elszállításának felgyorsítására - jelentette az olasz sajtó hétfőn.
Noha a bevételi lista élén végzett, de a várakozásoktól jelentősen elmaradva, mindössze 31,5 millió dolláros (8,3 milliárd forint) jegyeladást produkált nyitóhétvégéjén a Szárnyas fejvadász 2049 című film az észak-amerikai mozikban.
A török haderő hétfőn megerősítette, hogy katonái vasárnap beléptek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba, amely az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékelt lázadói mellett részben a Tahrír es-Sám dzsihadista szövetség ellenőrzése alatt áll - jelentette az NTV török hírtelevízió a török haderő hétfői közleményére hivatkozva.
Szarajevó - Első fokon felmentette a szerbek elleni háborús bűnök elkövetésével vádolt Naser Oricot, a srebrenicai muzulmán katonai rendőrség volt parancsnokát a boszniai bíróság - közölte hétfőn a legolvasottabb boszniai hírportál, a Klix.ba.
Ha Katalónia kedden egyoldalúan kikiáltja elszakadását Spanyolországtól, Franciaország nem fogja azt elismerni - jelentette be Nathalie Loiseau, Franciaország Európa-ügyi minisztere.
Újabb gazdasági és jogi szankciókat jelentett be Bagdad hétfőn az iraki kurd területekkel szemben, válaszul a szövetségi kormány által elutasított, két héttel ezelőtti függetlenségi népszavazásra, amelyen a szavazók 93 százaléka támogatta a térség függetlenné válását.
Moszkva és Rijád megállapodott arról, hogy Szaúd-Arábia Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket vásárol Oroszországtól - erősítette meg hivatalosan a Haditechnikai Együttműködés Szövetségi Szolgálata hétfőn.