2017. október 15. vasárnap

okt. 15
2:48
Már Amerikában is kinyitott az első síterep (Síelők)
Nem kellett sokáig várni arra, hogy az első (nem gleccser) síterep is megnyithatta kapuit az idei szezonban Észak-Amerikában. Az idei ősz eddig nagyszerű időjárási viszonyokat hozott a nyugat-amerikai hegyekben. Ennek és a hóágyúknak köszönhetően kezdődött meg a szezon egy kicsit korábban a szokásosnál.
okt. 15
3:21
Jobbegyenes Merkelnek: Az iszlám nem tartozik Németországhoz (Ripost)
A SAT1 televízió felkérésére készült egy közvéleménykutatás. A válaszolók 70 százalékának más a véleménye, mint a kancellárnak.
okt. 15
4:24
Újabb migránsáradatra figyelmeztet Leszbosz polgármestere (Ripost)
Leszbosz polgármestere arra figyelmeztette a görög parlamentet, hogy a 2015 nyarához hasonló migránsáradat érheti el őket. Egyre többen érkeznek ugyanis ismét Törökország felől.
okt. 15
5:27
Migránsból lett a szépségkirálynő és a szépségkirály is (Ripost)
A zsűrit nem lehet rasszizmussal vádolni.
okt. 15
5:48
Kurz és Kern: az iráni atomalku fontos (hirado.hu)
Christian Kern leköszönő osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője és Sebastian Kurz, a koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője is támogatásáról biztosította a 2015-ben Iránnal kötött atomalkut szombaton, Donald Trump amerikai elnök minapi fenyegetését követően, hogy kilép a hathatalmi egyezményből.
okt. 15
6:42
Ausztria és Macedónia is választ (hirado.hu)
Ausztriában 6 és fél millió, 16. életévét betöltött szavazópolgár járulhat az urnák elé, hogy az alkotmányos menetrendnél egy évvel korábban válassza meg a Nemzeti Tanács, azaz a parlament 183 képviselőjét, közvetve pedig az új kormánykoalíciót és a kancellárt. Macedóniában helyhatósági választást tartanak, elemzők szerint a szavazás a négy és fél
okt. 15
6:54
A bevándorlásról szavaz Ausztria (USAracing)
A Stephansplatznál szállunk fel. Halad a metró. Következik: Karlsplatz. Felszáll egy idős házaspár. A bácsi hallókészüléket visel, sántít, alig bír már menni. Feleségére támaszkodik. Felesége a kapaszkodót fogja. Várakoznak. Leülnének, de nem mernek szólni.
okt. 15
7:06
Lenyűgöző liftek - Doppelmayr sikersztori (Síelők)
A Doppelmayr/Garaventa Group osztrák-svájci felvonógyártó cég a mai napig összesen 14 800 felvonót épített a világ 91 országában. Szinte minden világrekord és mérföldkő az ő nevükhöz fűződik a sífelvonók fejlődésének történetében.
okt. 15
7:33
Szexrabszolgákkal kereskedik az ISIS most már Nagy-Britanniában is (Ripost)
Ez 10 - 30 millió dollárt hozott a konyhára egy év alatt, beleértve a nemi erőszakot és a kényszerházasságot - állítja egy új tanulmány.
okt. 15
7:42
Tíz év után véget ér a nagykoalíció Ausztriában (444.hu)
Néppárti-szélsőjobbos összefogás jöhet a helyére.
okt. 15
7:48
Lövöldözés miatt lezárták a Virginiai Állami Egyetemet (USAracing)
Lezárták lövöldözés miatt szombat éjjel az Egyesült Államokban a Virginiai Állami Egyetem (VSU) kampuszát – tudatta a helyi rendőrség.
okt. 15
8:12
Tízmillió dollárt ajánl a pornópápa annak, aki segít megbuktatni Trumpot (444.hu)
A Hustler lett az elnök egyik legelszántabb ellensége.
okt. 15
8:21
Előrehozott parlamenti választás kezdődött Ausztriában (HírTV)
A több mint 6,4 millió választásra jogosult közvetve arról is dönt, hogy milyen irányba terelődjön az ország politikája.
okt. 15
8:33
Hszian, ahonnan a Selyemút indul (HírTV)
Tízmilliós metropolisz Kína szívében, felhőkarcolókkal és pagodákkal, mitológiai hősökkel és agyagkatonákkal.
okt. 15
8:36
Két volt miniszterelnök csatázik a kirgizisztáni elnökválasztáson (hirado.hu)
Elkezdődött a kirgizisztáni elnökválasztás: vasárnap tizenöt jelölt mérkőzik meg az ázsiai ország vezető posztjáért, a jelenlegi elnök nem indulhat, de hatalmát minden bizonnyal megőrzi.
okt. 15
8:36
A megcsalt nő szétverte párja autóját... de elnézte a rendszámot (Ripost)
A spicces nő mindenképpen bosszút akart állni volt párján, de a számításaiba hiba csúszott.
okt. 15
8:42
Az utcán aludt a brit nagykövet Bukarestben (444.hu)
Paul Brummell a román hajléktalanok helyzetére akarta felhívni a figyelmet.
okt. 15
8:51
Lövöldözés a Virginiai Állami Egyetemen (Kripto Akadémia)
okt. 15
8:54
Muszlim ünnepeket akar a német belügyminiszter (USAracing)
Éles bírálatok érték szombaton Thomas de Maiziere német belügyminisztert a CDU/CSU pártszövetség soraiból, amiért a kereszténydemokrata (CDU) politikus a héten mondott egyik beszédében késznek mutatkozott muzulmán ünnepek németországi bevezetésére.
okt. 15
9:00
Elkezdődött a parlamenti választás Ausztriában, ezek az esélyek (ATV)
Előrehozott parlamenti választás kezdődött vasárnap reggel Ausztriában, a több mint 6,4 millió választásra jogosult közvetve arról is dönt, hogy milyen irányba terelődjön az ország politikája, milyen kormánykoalíció lehet életképes.
okt. 15
9:06
Ausztria választ | Élő közvetítés (888.hu)
Kövessétek a 888-on a vasárnapi osztrák parlamenti választás legfontosabb mozzanatait. Friss hírek, eredmények, elemzések. Tartsatok velünk!
okt. 15
9:06
Élő pajzsként használják a civileket az Iszlám Állam Rakkából kivonuló katonái (444.hu)
A terroristák nagyobb része este elhagyta az ostrom alatt álló várost.
okt. 15
9:09
Lövöldözés miatt lezárták a Virginiai Állami Egyetemet (Blikk)
Lezárták lövöldözés miatt szombat éjjel az Egyesült Államokban a Virginiai Állami Egyetem (VSU) kampuszát - tudatta a helyi rendőrség.
okt. 15
9:24
Oroszlánszökés a pécsi állatkertben – Kirúgták a gondozót (Kripto Akadémia)
okt. 15
9:24
Egy hete nem csillapodnak az erdőtüzek Kaliforniában (ATV)
További több száz lakost űztek el otthonukból a bozóttüzek szombaton Észak-Kaliforniában: a 160 kilométer szélességben terjedő tüzek elértek újabb borpincéket és Sonoma történelmi város szélét.
okt. 15
9:26
Fegyházat kaphat a paksi „donyecki harcos” (Kripto Akadémia)
Önként belépett a Donyecki Népköztársaság Hadseregébe, a frontvonalon teljesített szolgálatot.
okt. 15
9:36
Már javában szavaznak Ausztriában (888.hu)
Az összes szavazóhelyiség kinyitott, legkésőbb 17 óráig lesznek nyitva, utána jönnek az első becslések!
okt. 15
9:36
Rohingya menekülteket taposott halálra egy elefánt Bangladesben (444.hu)
A család éppen aludt a sátrában.
okt. 15
9:39
31 éves, diploma nélküli kancellárja lehet Ausztriának (Ripost)
Vasárnap előrehozott választásokat tartanak Ausztriában, és minden idők legfiatalabb kancellárja kerülhet hatalomra.
okt. 15
9:41
Ausztriában toborzott embereket az Iszlám Állam számára a migráns (Ripost)
Egy mobiltelefon körüli vita buktatta le azt a férfit, aki több osztrák nagyvárosban toborzott embereket az Iszlám Állam számára.
okt. 15
9:42
Van még kérdés? Schwarzenegger is Kurznak szurkol (888.hu)
Arnold Schwarzenegger, korunk talán leghíresebb szülöttje Ausztriának. Ha ő is kiállt Sebastian Kurz mellett, akkor ki lehet az ÖVP jelöltje ellen?
okt. 15
9:45
Hajléktalan lett a bukaresti brit nagykövetből (Blikk)
Kartonpapíron, egy régi hálózsákban a földön fekve aludt az utcán péntekről szombatra virradóra Paul Brummell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete.
okt. 15
9:48
Oroszország átalakítaná a venezuelai adósság egy részét (hirado.hu)
Oroszország felajánlotta, hogy átalakítja a vele szemben fennálló venezuelai adósság egy részét, az erről szóló dokumentumot már eljuttatták a venezuelai kormánynak és a megállapodás még az év vége előtt tető alá hozható - jelentette be az orosz pénzügyminiszter.
okt. 15
9:57
Sikoltozó szellemekről, szelleműzőkről írnak Mészáros Lőrinc lapjában (Kripto Akadémia)
Elküldték, majd visszahívták a borzongató lakókat.
okt. 15
9:59
Ujhelyi István: Őcsény figyelmeztet (Kripto Akadémia)
Ezt minden döntéshozónak kötelessége lenne aláírni!
okt. 15
10:06
Felfüggesztettet kapott a vatikáni gyermekkórház volt vezetője (ATV)
Hivatali hatalommal való visszaélés miatt egyévi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vatikáni bíróság szombaton Giuseppe Profitit, a Bambin Gesu vatikáni gyermekklinikát működtető alapítvány volt elnökét, akivel szemben ejtették viszont a hűtlen kezelés vádját - jelentette az olasz média.
okt. 15
10:18
Lengyelországnak nem kell az IMF rugalmas hitelkerete (hirado.hu)
Lengyelország lemond a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rugalmas hitelkeretéről (Flexible Credit Line, FCL), amely 9,5 milliárd dollárra szólt - közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter.
okt. 15
10:30
Az Egyesült Államokban a hetedik bank ment csődbe az idén (GazdaságPortál)
Hét bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, miután tavaly öt. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján szereplő adatok szerint a legutóbb csődbe jutott bank a Kansas állambeli The Farmers and Merchants State Bank of Argonia volt. Januárban két pénzintézet, márciusban és áprilisban egy-egy, májusban ismét két bank “húzta le a
okt. 15
10:42
Brutális hurrikán közeledik a britek felé (ATV)
A jelenleg hármas kategóriájú Ophelia az Atlanti-óceán felett, az Azori-szigetek irányából tart Írország, Észak-Írország és Nagy-Britannia északi térségei felé. A brit meteorológia vasárnapi előrejelzése szerint a vihar nyomvonalán óránkénti 130 kilométeres sebességű széllökésekre is számítani kell, és helyenként rövid idő alatt 50 milliméternyi es
okt. 15
10:54
A lengyel elnök aláírta az NGO-k finanszírozásáról szóló törvényt (ATV)
Aláírta Andrzej Duda lengyel elnök a nem kormányzati szervezetek (NGO) finanszírozásáról szóló új törvényt, amellyel a bírálók szerint a varsói kormány akadályozni próbálja az általa nemkívánatosnak tartott csoportok tevékenységét.
okt. 15
10:54
Összecsapott Netanjahu az izraeli rendőrséggel (hirado.hu)
Meglepően nyíltan csapott össze a hétvégén Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és a rendőrség a médiában a kormányfő elleni korrupciós nyomozással összefüggő "szivárogtatáscunami" miatt.
okt. 15
11:03
Vitray Tamást nem köszönti fel az állami tévé, de nem bánja (Kripto Akadémia)
"Az én műsoraim ma már elképzelhetetlenek lennének."
okt. 15
11:06
Az összes szám, amit az osztrák választásról tudnod kell (888.hu)
Mennyien szavazhatnak? Hány mandátumról sorsáról döntenek? Minden kiderül a cikkből!
okt. 15
11:06
Netanjahu a rendőrséget hibáztatja, amiért túl sok minden tudódott ki az ellene zajló korrupciós nyomozásokról (444.hu)
Ahogy ilyenkor a politikusok szokták, karaktergyilkosságot és médiahadjáratot emleget.
okt. 15
11:09
Fékezik a tüzet, de rengeteg a halott (HírTV)
Sikerült egyes helyeken megfékezni a tűzvészt Kalifornia északi részén.
okt. 15
11:18
Négy forgatókönyv lehetséges Ausztriában (hirado.hu)
Szakértők szerint négy koalíciós lehetőség képzelhető el a vasárnapi előrehozott osztrák parlamenti választásokat követően; a felmérések alapján a legvalószínűbb az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) összefogása - mondta Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
okt. 15
11:30
Egy brit színésznő is nemi erőszakkal vádolja Harvey Weinsteint (444.hu)
Lysette Anthony több év hallgatás után tett feljelentést a producer ellen a londoni rendőrségen.
okt. 15
11:36
Szétszedték a német belügyminisztert, miután muzulmán ünnepek németországi bevezetéséről szónokolt (888.hu)
Éles bírálatok érték az elmúlt napokban Thomas de Maiziere német belügyminisztert a CDU/CSU pártszövetség soraiból, amiért a kereszténydemokrata (CDU) politikus a héten mondott egyik beszédében késznek mutatkozott muzulmán ünnepek németországi bevezetésére.
okt. 15
11:42
Kartonpapírba takarózva, az utcán éjszakázott a bukaresti brit nagykövet (ATV)
Szabad ég alatt, kartonpapírokon és egy régi hálózsákban aludt péntekről szombatra virradóan Paul Brummell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete. A hajléktalanok nemzetközi napja alkalmából mintegy 20 önkéntessel együtt töltötte hajléktalanként az éjszakát a diplomata.
okt. 15
11:45
Öt év rabság után szabadultak a táliboktól (HírTV)
Hazatérhetett egy házaspár, miután 2012-ben egy a tálibokhoz közeli terrorcsoport túszul ejtette őket.

Keresés