A Lehet Más a Politika a Gyurcsány-kormány ellenében jött létre. Azóta is ragaszkodik ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztatná a politikai kultúrát. Ez ugyan nem sikerült neki, de képes eljátszani a szabad vegyérték szerepét, amelyet többféle politikai csoportosulás is szeretne lekötni. Megítélése kirajzolódik az alábbi összeállításból.
„Nemcsak a húszéveseké a világ” – a magyar fiatalok olyannyira egyetértenek ezzel, hogy részt se vesznek a sorsukat befolyásoló politikai döntések meghozatalában. A magyarázatokért a hazai ifjúsági pártokat kérdezte a Hetek.
Három településen rendeznek ma időközi önkormányzati voksolást: Héderváron polgármestert, Devecserben polgármestert és önkormányzati képviselőket, Tatán pedig egyéni választókerületi képviselőt, valamint lengyel települési nemzetiségi képviselőt választanak.
Azt mondják, valóban felmondták négy civil szervezettel a korábbi együttműködést, de tárgyalnak a jövőről. A Börtönrádió Vácott továbbra is sugároz, Budapesten és Győrben nem a börtönökön múlik a jövő.
Azonnali megoldást várnak a hallgatók az alacsony ösztöndíjakra. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának közgyűlésén kiemelt téma volt a HÖOK Jövőkép Programja.
Az Európai Unión belül minden szinten egységes az a vélemény, hogy az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatrendszerét a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után is stratégiai szinten kell tartani - mondta vasárnap Londonban Szijjártó Péter.
Minden onkológiai ellátóhelyen meg kell adni a gyógyulás ideális feltételeit - mondta Ábrahám Júlia, az LMP elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek.
Kihúzták a Hatoslottó 41. heti nyerőszámait, és elvitték a főnyereményt. Mutatjuk a nyerőszámokat. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4; 6; 28; 41; 44; 45KATTINTS! 15 ezres órabér a magyar erdőkben:...
A Momentum vasárnap hirdette ki programját, amelynek része a kerítés megtartása, egy méltányosabb adórendszer kialakítása, valamint egy fenntartható és tervezhető nyugdíjrendszer.
Előrehozott parlamenti választást tartottak Ausztriában tegnap. Bár eredmény csak lapzártánk után született, az előrejelzések azt mutatták: véget ér a tizenegy éve tartó szociáldemokrata-néppárti nagykoalíció, és az eddigi baloldali kancellárnak, Christian Kernnek át kell adnia a hatalmat.
Lassan négy hónapja nincsen gáz a budapesti a Bartók Béla úton két társasházban. Nyáron az egyik lakó gázszagot érzett, és emiatt teljesen lekapcsolták a fűtést és meleg vizet biztosító szolgáltatást.
Magyar világmárka lehetőségét latolgatta Orbán Viktor a Figyelő Top200 díjátadó gálán szombaton. A miniszterelnök úgy fogalmazott: van annyi erőfölöslegünk, hogy a magyar vállalkozók befektethetnek az ország határain kívül.
A párt reformokat ígér az egészségügy, az oktatás, az adó- és a bérpolitika, az európai politika, a menekültválság kezelése, illetve a közigazgatás területén.
A következő napokban is marad a napos, az ilyenkor megszokottnál több fokkal melegebb idő: többfelé 24-25 Celsius-fok is lehet; a hétvégéig csapadék sem várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott...
A vasárnapi ausztriai parlamenti választásokról közzétett legfrissebb részeredmény szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) végzett a második helyen a szavazatok 27 százalékának megszerzésével, megelőzve az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amely 25,9 százalékot szerzett.