2017. október 30. hétfő

okt. 30
3:21
Rémtörténet: órákig várt a mentőre vérző arccal a hideg kövön a budapesti férfi (Blikk)
Majdnem három órával a riasztás után ért be a kórházba a mentő egy idős férfival, aki – állítása szerint – két órán keresztül várta a segítséget, miközben vérrel borított arccal ült a hideg kövön. A döbbenetes történetet a 76 éves nyugdíjas fia, Seftsik Antal osztotta meg lapunkkal.
okt. 30
4:33
Önnél is előfordult, hogy túl hosszú ideig várt a mentőre? (Blikk)
Majdnem három órával a riasztás után ért be a kórházba a mentő egy idős férfival, aki – állítása szerint – két órán keresztül várta a segítséget, miközben vérrel borított arccal ült a hideg kövön. A döbbenetes történetet a 76 éves nyugdíjas fia, Seftsik Antal osztotta meg lapunkkal.
okt. 30
5:18
Tüntetnek a kéményseprők: "Életekbe kerülhet a törvénymódosítás" (ATV)
Hétfőn a Parlament előtt tüntetnek a kéményseprők, szerintük ugyanis családok életébe kerülhet, ha az Országgyűlés megszavazza a kéményseprésre vonatkozó törvénymódosítást. Azt mondják, az emberek önszántukból eddig is ritkán hívták őket, ha pedig nem lesz kötelező a kéményellenőrzés annak beláthatatlan következményei lehetnek. További részletek a
okt. 30
5:57
Michelisz talpra állt (Alternatív Energia)
"Összességében elégedett vagyok, sok pontot sikerült gyűjtenem."
okt. 30
5:59
Repült a vécédeszka - Botrányos rangadó (Alternatív Energia)
Egy fordulatos mérkőzés végén megosztozott a pontokon az Újpest és a Videoton.
okt. 30
6:18
Megkezdődnek a városligeti munkálatok (Infostart)
Indul a Városliget 100 hektáros parkjának megújítása – mondta a Városliget Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak. Gyorgyevics Benedek hozzátette, első körben megújul a Vakok Kertje, a környék iskolásainak új sportpályák létesülnek, valamint kutyajátszótér is épül.
okt. 30
6:30
A viharnak vége, de újra nagy veszélyre figyelmeztet a Katasztrófavédelem (Infostart)
A halottak napja alkalmából gyújtott gyertyák miatt figyelni kell a tűzesetek megelőzésére.
okt. 30
7:00
Személyi sérüléseket is okozott a vasárnapi vihar (Infostart)
Országszerte komoly károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő reggel.
okt. 30
7:00
Kicsavart fák, kidőlt oszlopok: ilyen pusztítást végzett a vihar - fotók (ATV)
Országszerte jelentős károkat okozott a vasárnapi vihar. Több helyen fákat és oszlopokat döntött ki a szél, máshol felsővezetékeket szakított le és háztetőket rongált meg.
okt. 30
7:06
Bent hagyta a diktafonját a bíróság üléstermében, nem hitte el, ami ezután történt (ATV)
Egy olvasónk állítása szerint a Keszthelyi Járásbíróságon az ellene eljáró bíró elfogult volt, miután kollégájával beszélte meg, milyen ítéletet hozzon meg az ügyében. A bíróság viszont állítja, csak szakmai konzultáció volt a két bíró között.
okt. 30
7:15
Brutális pusztítást végzett a vihar: rendőrök lepték el az áram nélkül maradt településeket (Blikk)
Az erős szélvihar miatt rengeteg településen nincs áram, ezeken a helyeken a rendőrök vigyáznak a rendre.
okt. 30
7:18
A szabálytalan közbeszerzésekről kérdezik Lázárt (HírTV)
Az állami kórházfenntartó szabálytalan közbeszerzéseiről érdeklődik az LMP frakcióvezetője a parlamentben.
okt. 30
7:36
Tüntettek a kéményseprők (HírTV)
Szakszervezetük szerint ha megszüntetik a kötelező kéményseprést, az több halálesethez fog vezetni.
okt. 30
7:48
Már nem az orvoselvándorlás a gond - a hazai magánszféra csábítja el a szakembereket (Infostart)
A statisztikák szerint az orvosok, a fogorvosok és a gyógyszerészek köré­ben is folyamatosan csökken a migráció. Ugyanakkor még mindig sok egészségügyi dolgozó vállal munkát külföldön, sőt a hazai magánegészségügy elszívóhatása is egyre erősebb.
okt. 30
8:06
Újrakezdik a röszkei zavargás perét hétfőn (Infostart)
Másodszor tárgyalják mától első fokon a Szegedi Törvényszéken az egyszer már tíz évre ítélt Ahmed H. perét. A két évvel ezelőtti röszkei zavargás ügyében az elsőfokú ítéletet megsemmisítette júniusban a Szegedi Táblabíróság, és új elsőfokú eljárásra utasította a törvényszéket.
okt. 30
8:09
Félelmetes: borsodi erdőben fotózott medvét egy vadkamera (Blikk)
Vadkamera észlelt és fotózott le egy barna medvét egy borsodi településen. Az állat vélhetően csak áttévedt Magyarországra, azonban ez egyre gyakrabban fordul elő.
okt. 30
8:12
Minden korábbinál részletesebb egészségügyi adatgyűjtésre számíthatunk (ATV)
A kormányzati álláspont szerint a részletes kikérdezés azért fontos, hogy pontos képet lehessen alkotni a lakosság egészségügyi állapotáról.
okt. 30
8:30
Tizennyolc órán át várakoztattak egy beteget a sürgősségin (ATV)
Tizennyolc órán át várakoztattak egy beteget a Jahn Ferenc kórház sürgősségi osztályán - tudta meg az RTL Klub híradója.
okt. 30
8:45
Szívszorító tragédia: Négynaposan lett félárva a kis Áron, sosem ismerheti meg elgázolt édesapját (Blikk)
A baleset áldozatának kisfia már soha nem ismerheti meg apját.
okt. 30
9:18
Schmidt Mára többségi tulajdonos lett (HírTV)
Többségi befolyást szerzett a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben – írja a Magyar Nemzet.
okt. 30
9:21
Félelmetes: erdőben fotózott medvét egy vadkamera Hevesben (Blikk)
Vadkamera észlelt és fotózott le egy barna medvét egy Heves megyei településen. Az állat vélhetően csak áttévedt Magyarországra, azonban ez egyre gyakrabban fordul elő.
okt. 30
9:23
Az Iszlám Állam videójából tanult a Teréz körúti robbantó? (Blikk)
Dzsihadista oktatófilmből készülhetett fel a merényletre a Teréz körúti robbantó.
okt. 30
9:36
Végigsöpört a vihar az országon: ezt hagyta maga után (Pénzcentrum)
Országszerte komoly károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Többségében leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak gondot. Két esetben...
okt. 30
9:48
Átszerelte a rendszámokat a tatabányai férfi, így járt (ATV)
A tatabányai rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.
okt. 30
9:48
700 ezer forintért osztogat tanácsot Földi László (HírTV)
Az egykori hírszerzőt év eleje óta alkalmazzák önkormányzati főtanácsadói, valamint közigazgatási és biztonsági szakreferensként.
okt. 30
9:57
Döbbenet: 18 órát vártak a budapesti kórházban, mire sorra kerültek (Blikk)
Egy nő és apja a sürgősségin töltött el hosszú órákat a Jahn Ferenc kórházban mire végre sorra kerültek.
okt. 30
10:00
Arcok 1956-ból - Fejes József Tibor (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Fejes József Tibort mutatjuk be.
okt. 30
10:15
Fantasztikus hír a Bulgáriában balesetezett Burkus Vanesszáról (Blikk)
Otthon tölthette 20. születésnapját a Bulgáriában balesetező Burkus Vanessza. A lány megszólalt, arról is beszélt, hogyan élte meg az elmúlt hónapokat.
okt. 30
10:18
Brutális: elraboltak és megerőszakoltak a pécsi testvérek egy lányt (ATV)
Hazafelé sietett mit sem sejtve egy lány, amikor egy Audi gördült mellé.
okt. 30
10:30
Soha ennyi menekült nem kapott még oltalmazotti státust (HírTV)
A befogadottak számában is nagy az ugrás, a menekültstátussal azonban már nem ennyire bőkezű a hivatal.
okt. 30
10:36
Az Iszlám Állam videójából tanulhatott a Teréz körúti robbantó? (ATV)
A videó a kommenttárral és felirattal már 2014 előtt terjesztésre került 2000-2500 példányban.
okt. 30
10:48
Aktivisták zavarták Gyurcsány fórumait? Cáfol az MSZP (ATV)
Cáfolta az ATV Start című műsirában az MSZP-s Molnár Zsolt azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a szocialisták összefogást sürgető aktivistákkal akarnák megzavarni Gyurcsány Ferenc lakossági fórumait.
okt. 30
10:51
A szerelem néha fáj: barátnője dobta fel a debreceni késes rablót - videó (Blikk)
Késsel rabolt ki egy debreceni boltot egy férfi. A rablót végül saját barátnője dobta fel a zsaruknak. A férfi most fegyházbüntetésre számíthat.
okt. 30
11:00
Közmunkára ítélték a férfit, aki tagadta a Holokausztot (ATV)
Nem jogerős ítéletében 300 óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a férfit, akit holokauszttagadással vádoltak meg - közölte a Fővárosi főügyészség hétfőn az MTI-vel.
okt. 30
11:06
Faramuci húzással készül a MÁV mindenszentekre (Pénzcentrum)
Mindenszentek ünnepén, november elsején az ünnepnapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. Előtte és utána a megszokott, munkanapi menetrendek érvényesek. Tavaly október 28-án az átlagoshoz képest több mint 6 százalékkal...
okt. 30
11:12
Ilyen parlamentünk lehet a választások után (Infostart)
Közzétették az októberi közvélemény-kutatásokat a pártok népszerűségéről. Míg a Nézőpont Intézet szerint az MSZP történelmi mélypontra, 5 százalékos támogatottságra csökkent a teljes lakosság körében, addig a Tárki és a Publicus Intézet szerint a szocialista párt támogatottsága 10 százalékon stagnál. Abban mindegyik elemzés megegyezik, hogy a FIDES
okt. 30
11:12
Fejszével verték szét az autót a kamaszok - fotók (ATV)
A gépkocsit megrongáló négy fiatalkorút a zalaegerszegi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.
okt. 30
11:24
56 milliárd kórházadósságra (HírTV)
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kifizeti a kormány az egészségügyi intézmények adósságát.
okt. 30
11:42
Adatvédelmi reform Magyarországon (Infostart)
Az európai adatvédelmi reform értelmében 2018 májusától új adatvédelmi rezsim lép életbe Magyarországon - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságának hétfői ülésén.
okt. 30
11:42
Miért nincs fedél a belvárosi kukákon? Mert elfogyott a fedél! (444.hu)
Hibátlan választ adott egy blogger kérdésére a közterület-fenntartó.
okt. 30
11:45
Döntöttek a holokauszttagadó budapesti férfi ügyében - ennyivel megúszta (Blikk)
Nem jogerős ítéletében 300 óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a férfit, akit holokauszttagadással vádoltak meg - közölte a Fővárosi főügyészség hétfőn az MTI-vel.
okt. 30
11:47
Ön látott már ilyet? Itt az új 2 ezres és 10 ezres érme (Blikk)
Törvényes fizetőeszköznek számít, ám nem erre a célra készítették őket.
okt. 30
12:00
Elmebaj? - Mészáros hisz a kísértetekben (Alternatív Energia)
Felhívást tettek közzé „Küldjön nekünk kísértetsztorikat!” címmel.
okt. 30
12:06
Itt van az új 2 és 10 ezer forintos érme - fotók (ATV)
Az MNB saját honlapján jelentette be, lesz 2 és 10 ezer forintos érme is.
okt. 30
12:21
Hűtőből árulta a drogot egy zuglói pár - így buktak le (Blikk)
A Bosnyák téri lakásukban árulta a drogot egy páros. A kábítószert a hűtőben rejtegették.
okt. 30
12:23
A BKK ellenőrei között is egyre nagyobb a bérfeszültség (Blikk)
Mint ahogy a buszsofőrök, úgy a jegyellenőrök között is egyre nagyobb a bérfeszültség. Az újonc segédek akár többet vihetnek haza, mint a több éves tapasztalattal rendelkező ellenőrök.
okt. 30
12:25
Százezrek élete kerülhet veszélybe - ezért tüntetnek ma a Kossuth téren (Blikk)
A családi házak számára kötelező kéményseprés megszüntetéséről szóló törvényjavaslat visszavonását követelték a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) szervezésében hétfőn en, a Kossuth Lajos téren rendezett demonstráció résztvevői.
okt. 30
12:27
Győri boltból lopott ez a férfi, segítsen megtalálni (Blikk)
Keresik azt a férfit, aki egy győri boltban lopta el a kassza tartalmát úgy, hogy elterelte a boltos figyelmét.
okt. 30
12:33
Csányi bejelent - Megvan Storck utóda? (Alternatív Energia)
Egy személyi kérdést érintő témában tart sajtótájékoztatót.
okt. 30
12:48
Nem fogják vizsgálni a Fidesz 2010-es plakátköltéseit (HírTV)
Az igazságügyi bizottság kormánypárti többsége nem vette tárgysorozatba az ellenzéki képviselők erre vonatkozó előterjesztését.

Keresés