2017. november 9. csütörtök

nov. 9
16:54
Világsztárok figyeltek fel 3 magyar zenekarra (Femcafe)
Hatalmas megtiszteltetés érte őket.
nov. 9
19:33
Nem akar több produkcióban kedvesével együtt szerepelni Veréb Tamás (Blikk)
Énekesként és musicalszínészként is sikeres Veréb Tamás (23), a i Operettszínház sztárja, így kevés szabadideje van. Sokszor a magánéletre szánt idő is kárát látja a sok feladatnak, de Tamás és kedvese, Klajkó Szandra táncos-koreográfus erre is megoldást talált.
nov. 9
20:00
Döbbenetes felvétel: többen meghaltak, miután leomlott egy panelház sarka (Infostart)
Leomlott egy nyolcemeletes panelház sarokrésze csütörtökön a nyugat-oroszországi Izsevszk városában, a romok alól eddig négy halálos áldozatot emeltek ki - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
nov. 9
20:39
Vészhelyzet Németországban: több házat és utcát is ki kellett üríteni (Blikk)
Euskirchen – Gyanús tartályt találtak egy bontásra ítélt épületben és vészhelyzetet hirdettek.
nov. 9
21:45
Goztola Krisztina: az intim jelenetek miatt volt igazán kihívás (Blikk)
A fiatal színésznő a HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják című filmben szerepelt, mesélt a főszereplővel, Jason Clarke-kal közös munkájáról, illetve arról, hogy a közeljövőben milyen feladatok várják.
nov. 9
23:21
Videóra vették, ahogy egy részeg kamionos cikázik a 41-esen (Blikk)
Döbbenetes videó jutott el hozzánk.
nov. 9
23:23
Kustánczi Lia búcsúzik a zenéléstől (Blikk)
Búcsúzik a zenéléstől Kustánczi Lia - persze nem örökre, csak novemberben nem hallhatják majd a rajongói.
nov. 9
23:54
Most derült ki: Nem a férjét várta haza fehérneműben Vajna Timi, hanem őt (Blikk)
Na ez durva!

2017. november 10. péntek

nov. 10
0:27
Nem hiszi, amíg nem látja: a pompom nagyik produkciójának minden pillanatát csak élvezni lehet (Blikk)
Ez a csapat akrobatikus nyugdíjas nem hagyja, hogy a kor vagy a betegségek megzavarják a szurkolásukat.
nov. 10
1:00
Gólyahír! Megszületett a világhírű sportoló gyermeke (Blikk)
Óriási a boldogság.
nov. 10
1:30
Piramis-lázban égett az ország: egymás után ötször töltötték meg Som Lajosék a Budapest Sportcsarnokot (Blikk)
Október végén hunyt el Som Lajos (†70), róla szól a Blikk heti sorozata.
nov. 10
4:15
Gratulálunk! Óriási örömhírt közölt Vastag Tamás (Blikk)
Hatalmas boldogság: Vastag Tamás (26) másodszor is apa lesz! Az énekes második gyermeke jövő év elején érkezik, a várakozások szerint az utolsó téli hónapban, februárban. A legfiatalabb Vastag fivér a családdal és a barátaival már megosztotta a nagy hírt, boldogan jelezte, hogy nemsokára itt az ideje egy nagy ünneplésnek.
nov. 10
7:33
Csodában reménykedik Schumacher családja (Blikk)
Orvosi csodára számít Michael Schumacher családja, hogy megmentse a legendás német Forma-1-es pilótát.
nov. 10
7:35
A Queen és a Depeche Mode albumait veszi elő Horváth Gergely a Lemezjátszó sorozatban (Blikk)
A poptörténelem két nagyon fontos lemeze kerül terítékre a Lemezjátszó programsorozatban. A B32 Galéria és Kultúrtérben november 15-én a Queen Queen, 21-én pedig a Depeche Mode Songs of Faith and Devotion albumát lehet meghallgatni. Előbbiről Németh Jucival, utóbbiról Milkovich Mátyással beszélget Horváth Gergely az estéken.
nov. 10
8:06
Hatalmas vita alakult ki a temetéssel kapcsolatban Som Lajos volt feleségei között (Blikk)
Mindeddig szinte senki nem tudta, hol s milyen körülmények közt helyezik végső nyugalomra az október 30-án, 70 évesen elhunyt zenészt.
nov. 10
8:18
Igyekezz magadra vonni a figyelmet, hogy az a vonzó személy végre észrevegyen- Egymondatos horoszkóp - november 10. péntek (Glamour)
Hagyd, hogy a partnered legyen a vezér kapcsolatodban
nov. 10
8:36
Egymilliárd forintot várt agyvérzése előtt Stadler József (Blikk)
Stadler József továbbra sincs jól, kórházban kezelik.
nov. 10
8:48
Taylor Swift várva várt Reputation albuma megérkezett! (Glamour)
Dobpergés!
nov. 10
8:50
Nicole Scherzinger úgy kombinálja a színeket, mint egy vérbeli profi! (Glamour)
Lehet, hogy nem fog tetszeni
nov. 10
9:06
Meghalt John Hillerman (ATV)
Nyolcvannégy éves korában elhunyt John Hillerman amerikai színész, aki Jonathan Higginst, a karót nyelt brit birtokfelügyelőt alakította a Magnum című detektívsorozatban.
nov. 10
9:09
Óriási hírt jelentett be Debreczeni Zita! Van okuk az ünneplésre (Blikk)
Gratulálunk!
nov. 10
9:18
Rita Ora fekete öves karatésnak öltözött! (Glamour)
A vörös szőnyegen, nem halloweenkor...
nov. 10
9:20
Amíg mi otthon fekszünk, Katy Perry macinak öltözve szeli az utcákat (Glamour)
De még ez is jól áll neki.
nov. 10
9:22
A L´Oréal és az UNESCO díjazta a tudománnyal foglalkozó nőket! (Glamour)
Két különleges hölgy vette át a ˝L´Oréal - UNESCO A nőkért és a tudományért˝ elismerését!
nov. 10
9:24
Meryl Streep a Vogue címlapján, mi is így szeretnénk kinézni 68 évesen! (Glamour)
Új szerepéről mesélt a színésznő!
nov. 10
9:42
Nem bocsát meg a Viszkis az édesanyjának (Blikk)
Ambrus Attila új életet próbál kezdeni kedvesével a börtön után Magyarországon. Édesanyjának az esküvőjük óta képtelen megbocsátani.
nov. 10
9:42
Nem várt dolgot csinált Hajdu Steve az ATV sminkszobájában - lefotózták (ATV)
A tévézés rejtelmeibe avatta be Gajdos Tamás gimnazista lányát és annak osztálytársait. Az ATV Híradó műsorvezetője először körbevezette a fiatalokat a tévé székházában, majd az egyik stúdióban a fiatalok ki is próbálhatták, milyen a kamera mögött és előtt lenni, hogy festenek a tévében – persze adáson kívül.
nov. 10
10:12
Dzsudzsák Balázs kifakadt: "Ez így megint komoly mélypont" (Femcafe)
A sztárfocista most vissza tudta tartani a könnyeit.
nov. 10
10:15
Megszólalt a fájdalomról Koós János. Felkavaró mondatok (Blikk)
Nem akarta ezt az énekes.
nov. 10
11:21
Koós János már csak ennyit kér az élettől: összetört a művész (Blikk)
Koós János lassan kezdi úgy érezni, egyedül ő maradt a régi nagy zenészek közül. A művész számot vetett életével, nincsenek már nagy vágyai.
nov. 10
11:54
Kiderült! Ezt tette Ördög Nóra házasságával Ázsia (Blikk)
Először beszélt róla.
nov. 10
12:24
Van okuk az ünneplésre: már három éve egy párt alkot Gianni és Debreczeni Zita (Blikk)
Mókás képet posztolt Facebook oldalára Debreczeni Zita, aki már 7 hónapja Gianni Annoni felesége.
nov. 10
12:26
Nem teljesítik Som Lajos utolsó kívánságát (Blikk)
Másképp döntött a család...
nov. 10
12:36
Kifakadt a sztáranyuka: Ezt egyszerűen képtelen elviselni Ördög Nóra (Femcafe)
Nem titkolja, ez a dolog nagyon zavarja.
nov. 10
12:48
Majka kamerák előtt árulta el az egyik legszebb álmát (Femcafe)
Nagyon megható, amit mondott.
nov. 10
13:06
Az álmaid valóra válnak: Jennifer Aniston és Reese Witherspoon egy sorozatban fognak szerepelni (Glamour)
Ennél jobb dolog nem nagyon történt a tévében mostanság
nov. 10
13:08
Ed Sheeran új klipje a legjobb dolog a világon (Glamour)
Ennél édesebb ünnepi videót aligha tudnánk elképzelni
nov. 10
13:18
10 színésznő, akit utálnak a kollégái! (Glamour)
A hetedikről soha nem gondoltuk volna
nov. 10
13:20
Roger Federer szoknyában játszott egy tenisztornán (Glamour)
Nagyon aranyos gesztus
nov. 10
13:22
Ezért adott Selena Gomez még egy esélyt Justin Biebernek (Glamour)
Vajon tényleg jól tette?
nov. 10
13:24
Kristen Stewart tovább ijesztget szörnyű rövid frizurájával (Glamour)
Nem bírunk napirendre térni a haja fölött
nov. 10
13:26
Nick Jonas és Shania Twain közös karácsonyi dala hoz igazán ünnepi hangulatba (Glamour)
Micsoda váratlan páros!
nov. 10
13:28
Így kell levenni a pasid mamáját a lábáról (Glamour)
Chloé Grace Moretz a legjobbtól vesz stílusleckét
nov. 10
13:30
A teljes lista - itt lehet megnézni a Nébih által bevizsgált több, mint ezer terméket (Blikk)
Összesen 1029 terméken csaknem 20 ezer laboratóriumi mérést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szupermenta program elmúlt 3 éve alatt.
nov. 10
13:30
Újabb nő gyanúsítja nemi erőszakkal Ed Westwicket, a Gossip Girl sztárja reagált a vádakra (Glamour)
Az egész sztori nagyon sántít
nov. 10
13:32
Megan Fox ismét fehérneműben fotózkodik, kiakadt a szexiség mérő! (Glamour)
Gyönyörű a színésznő!
nov. 10
13:48
Megműtötték Pindroch Csabát: "Négy napig lábadoztam" (Femcafe)
Különleges eseményen találkoztunk a színésszel.
nov. 10
13:54
Megvolt a Feleségek luxuskivitelben eddigi legnagyobb balhéja (Femcafe)
Csoda, hogy nem verekedtek össze.
nov. 10
14:42
Orosz Barbara nem érti azokat, akik pénz nélkül is boldogok – Videó (Femcafe)
Nem titkolja, mi a véleménye.
nov. 10
15:09
Mi történt Kiszel Tünde arcával? (Blikk)
Ez hihetetlen...

Keresés