2017. november 1. szerda

nov. 1
7:09
Már most milliók életét károsítja a változás (Infostart)
Máris jelentős hatásai vannak a klímaváltozásnak az emberiség egészségére - állapították meg az Egészségügyi Világszervezet és a világ 26 kutatóintézetének és egyetemének szakemberei a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban.
nov. 1
18:27
Különleges objektum száguldott el a közelünkben (Infostart)
Most először tudtak ilyen messziről jött égitestet megfigyelni. Ez a 200-300 méter átmérőjű, vöröses kődarab az eddig megfigyelt egyik leggyorsabban mozgó égitest.

2017. november 2. csütörtök

nov. 2
11:33
Érthetővé teszik a tudományt a Magyar Tudomány Ünnepén (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia a világ tudományos élvonalának eredményeit, a magyar kutatók által feltárt tényeket kínálja mindenki számára a Magyar Tudomány Ünnepén. A november 3-a és november 30-a között látogatható előadásokról és az esemény küldetéséről Lovász László, az MTA elnöke beszélt az InfoRádió Szigma - A holnap világa című magazinjában.
nov. 2
14:51
Hatalmas titkos kamrát találtak a gízai nagy piramisban (Infostart)
Hatalmas titkos kamrát talált egy nemzetközi tudóscsoport a gízai nagy piramisban. Felfedezésükről a Nature című tudományos folyóiratban adtak hírt.
nov. 2
18:57
Űrkörülmények Magyarországon (Infostart)
Új anyagokat hozhatnak létre, "űrbeli" kísérleteket végezhetnek és jelentős agykutatási előrelépésre is sor kerülhet - különleges létesítmény épül Magyarországon.

2017. november 3. péntek

nov. 3
7:27
Jó hír az ózonlyukról (Infostart)
A Földet a Nap UV-sugárzásától védő ózonrétegen az Antarktisz felett keletkezett lyuk 1988 óta nem látott méretűre zsugorodott - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

2017. november 4. szombat

nov. 4
7:09
Megfejtették a mamutok titkát (Infostart)
A fiatal hím gyapjas mamutok gyakrabban jártak egyedül, keveredtek kockázatos helyzetekbe, ezért maradt fenn a természetben több fosszíliájuk, mint nőstény fajtársaiknak.

2017. november 6. hétfő

nov. 6
10:21
Torkunkon a kés (Infostart)
Szinte minden országot érint a globális táplálkozási válság.

2017. november 7. kedd

nov. 7
6:27
Hihetetlen, mit találtak Egyiptomban (Infostart)
A hellenisztikus korszakból származó, nagyjából 2300 éves tornacsarnok maradványait tárták fel a régészek Kairó közelében - jelentette be az egyiptomi régészeti minisztérium.
nov. 7
19:57
Áder: az élelmiszer és a víz hiánya a társadalmi békét is veszélyezteti (Infostart)
Ha nincsen elegendő víz és élelmiszer, akkor a társadalmi béke is veszélybe kerül. – hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök az idén Jordániában megrendezett Tudomány Világfórumának megnyitóján. A találkozón az MTA elnöke is felszólalt. Lovász László úgy fogalmazott: nem elég elemezni a nyugtalanító folyamatokat, hanem tudományos felfed
nov. 7
20:15
Ne dőljön be, károsak is lehetnek a csodavizek (Infostart)
Oxigénnel dúsított, lúgosított, savasított, mágneses térrel kezelt vizek – csupa olyan dolog, amelytől használói csodát várnak, ám a kémikus szemével nézve egyik sem csodaszer, sőt, van olyan is, amely kifejezetten ártalmas lehet. Fábián István, a Debreceni Egyetem tanszékvezető tanára a Szigma – A holnap világa című műsorban egy városi legendát is

2017. november 8. szerda

nov. 8
18:39
Beszédhangból is diagnosztizálható a rák (Infostart)
Azt mindenki képes megállapítani ismerőse, családtagja hangjából, ha bal lábbal kelt fel, a mesterséges intelligencia és a statisztika tudománya ennél többre is képes. Akár súlyos betegségeket is ki lehet szűrni néhány elmondott mondat alapján – mondta az InfoRádió Szigma – a holnap világa című magazinjában a beszédakusztikus, az MTA doktora. Vicsi

2017. november 9. csütörtök

nov. 9
21:21
Különleges állatok telepedtek meg a Temzében (Infostart)
Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy legalább két csikóhalfaj telepedett meg a Temzében - közölte a héten a Londoni Zoológiai Társaság (ZSL).

2017. november 13. hétfő

nov. 13
5:33
Nagy gáz van a Jupiteren és elképesztő fotók jöttek róla (Infostart)
Csodálatos képek a Juno-tól, művészi színekkel.

2017. november 14. kedd

nov. 14
9:45
Döbbenetes adatok: kiderült, milyen gyorsan pusztít a klímaváltozás (Infostart)
Minden negyedik természeti világörökségi helyszínt veszélyeztet a klímaváltozás - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) hétfőn bemutatott friss jelentése.

2017. november 15. szerda

nov. 15
17:39
Egy ígéretes bolygó, ami lassan közeledik a Föld felé (Infostart)
Élet után kutatnak egy közeli, csupán 11 fényévre lévő bolygón: egy hűvös, Földhöz hasonló méretű bolygót találtak a Naprendszer viszonylagos közelségében.

2017. november 16. csütörtök

nov. 16
5:51
Csodás aranykincset fedeztek fel, a tudósok is meglepődtek (Infostart)
A 12. századból való arany- és ezüstkincseket fedeztek fel a régészek az északkelet-franciaországi clunyi apátságnál folytatott ásatási munkálatok során.
nov. 16
19:15
Romsics Ignác nem angyalokkal és ördögökkel népesíti be a közelmúltat (Infostart)
A történész távolságra és kiegyensúlyozottságra törekszik, nem ördögökkel és angyalokkal népesíti be a múltat - mondta Romsics Ignác, akinek most jelent meg Magyarország története című átfogó könyve.

2017. november 17. péntek

nov. 17
5:09
Érdekes felfedezés, eddig azt hitték, csak az emberek képesek ilyesmire (Infostart)
A csimpánzok felismerik, ha fajtársaik nem veszik észre a veszélyt, és hang- és testjelzéssel igyekeznek rá felhívni a figyelmét - derült ki egy német kutatásból.
nov. 17
5:51
Egy lelet, ami felboríthatja az emberi evolúció elméletét (Infostart)
Egy Kínában talált 260 000 éves koponya vizsgálata hozott teljesen váratlan eredményt.
nov. 17
13:09
Ritka betegség okát azonosították magyar kutatók (Infostart)
Több mint kétévnyi kutatómunkával új gént azonosított egy szerteágazó idegrendszeri tüneteket eredményező, tisztázatlan genetikai hátterű, ritka neurológiai betegség kialakulásának hátterében egy magyar kutatócsoport - közölte a Semmelweis Egyetem.

2017. november 19. vasárnap

nov. 19
18:21
Hogyan keveredtek az őslakosok és a betelepülők? (Infostart)
A Nature folyóiratban jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia és az amerikai Harvard Egyetem kutatóinak közös genomikai cikke arról, hogy hogyan keveredtek egymással Európában a jégkorszakban, azaz az újkőkorszak előtti időkben az őslakos vadászó, gyűjtögető életmódot folytató és a bevándorló, már földműveléssel és állattenyésztéssel is foglalkozó

2017. november 21. kedd

nov. 21
5:09
Az élet máshogy is érkezhetett a Földön, mint ahogy eddig gondoltuk (Infostart)
A földi élet talán olyan részecskék segítségével alakult ki, amelyeket az kozmikus por szállított a bolygóra.

2017. november 22. szerda

nov. 22
5:09
Több lesz a földrengés, ez az oka (Infostart)
Jövőre kissé lelassul a Föld forgása. A változás az eddiginél gyakoribb földrengéseket okozhat – írja a Live Science.

2017. november 23. csütörtök

nov. 23
5:57
Baj van a spermával (Infostart)
A légszennyezés károsítja a sperma minőségét.

2017. november 24. péntek

nov. 24
7:03
Kiderült, mennyi kávé segít leginkább a szervezetünknek (Infostart)
Akik ennyit isznak, azoknál alacsonyabb a korai halálozás és a szívbetegség kialakulásának kockázata.

2017. november 26. vasárnap

nov. 26
7:09
Kína meggondolta magát, nem lesz fejátültetés (Infostart)
Kína nem engedélyezi a korábban tervezett fejátültetést, amelyet egy kínai és egy olasz sebész a világon első alkalommal végezne el.
nov. 26
8:27
Új gén állhat egy betegség hátterében (Infostart)
Új gént azonosítottak egy ritka betegség hátterében a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének kutatói. Az eljárásról Molnár Mária Judit kutatásvezető, az intézet igazgatója beszélt az InfoRádióban.

2017. november 27. hétfő

nov. 27
21:51
Sikeres a korallátültetés (Infostart)
Korallátültetéssel próbálják menteni az ausztráliai Nagy-korallzátony súlyosan károsodott ökoszisztémáját, nyolc hónappal a kísérlet kezdete után sikerről számolt be az ausztrál Southern Cross Egyetem kutatócsoportja vasárnap.

2017. november 28. kedd

nov. 28
12:57
Négy magyar nyert 2 millió eurós európai csúcstámogatást (Infostart)
Két idegtudós - Makara Judit és Szabadics János az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetből -, Pete Gábor matematikus az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetből és Egry Gábor a Politikatörténeti Intézetből pályázott eredményesen az Európai Kutatási Tanács önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatására, a Consol
nov. 28
19:33
Négy magyar kutató nyert európai csúcstámogatást (Infostart)
Két idegtudós – Makara Judit és Szabadics János az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetből –, Pete Gábor matematikus az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetből és Egry Gábor a Politikatörténeti Intézetből pályázott eredményesen az Európai Kutatási Tanács önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatására, a Consol

2017. november 29. szerda

nov. 29
6:27
Kiderült, hány fokban vagyunk a legboldogabbak (Infostart)
A Melbourne-i Egyetem és a Pekingi Egyetem tudósai 1,6 millió embert vontak be a kutatásba az Egyesült Államokból és Kínából.

2017. november 30. csütörtök

nov. 30
19:51
72 eddig ismeretlen galaxisra bukkantak (Infostart)
Minden eddiginél részletesebb adatokat kaptak a csillagászok égbolt azon részéről, melyet 2003-2004-ben a Hubble űrtávcső irányult – írja az Index.
nov. 30
20:33
Nincs egyezség a kiegyezésről (Infostart)
Eltérő a kiegyezés megítélése az Osztrák-Magyar Monarchia egykori országaiban.
nov. 30
22:33
Teljes műszívet ültettek be egy férfinak Csehországban (Infostart)
Teljes műszívet ültettek be egy 58 éves férfinak a prágai Klinikai és Kísérleti Orvostudományi Intézetben (IKEM), amely a harmadik intézmény a világon, ahol ilyen beavatkozást hajtottak végre.

Keresés