Magyar zenészek közreműködésével készült megindító videó a szabadság és az Ukrajna melletti kiállás gesztusaként. John Lennon örökzöld békehimnusza ezúttal a Duna-parton szólalt meg.
Monica Lewinskyt a 90-es évek egyik botrányhőseként tartjuk számon. Nem véletlen, hiszen a média szétcincálta, miután fény derült a Bill Clintonnal folytatott románcára.
Gálvölgyi János évtizedek óta kitart a felesége mellett: kapcsolatuk barátságként indult, hamarosan azonban mindketten rájöttek, hogy sokkal mélyebb érzelmeket táplálnak egymás iránt.
Hailey Bieber vitathatatlanul az a nő, aki bármit vesz fel, egy az egyben le akarjuk koppintani. Egy olyan könnyed, kifinomult ízlés rejlik benne, ami egyszerűen nem tud más lenni, csak megnyerő, bármilyen váratlan darabhoz is nyúl.
Failoni Donatella olasz-magyar származású zongoraművész tavaly október végén vesztette el imádott férjét, Oszter Sándort – az özvegy fájdalma azóta sem enyhült, képtelen elviselni, hogy szerelme nincs többé.
Már nem először láthatjuk Selena Gomez elképesztő hatását a világra, ha éppen nem övé a legtöbb lájkot kapott fotó az Instagramon, akkor azzal veri ki a biztosítékot, hogy új hajat vágat magának.
Illés Fanni paralimpiai bajnok a 2022-es tavaszi GLAMOUR-napok arca. Az idei kampány segítségével szeretnénk felhívni a figyelmet a fogyatékkal élők számára kínált lehetőségek hiányára. Vásárlási tapasztalatairól a paralimpikon úszó is megosztott velünk pár gondolatot.
Debreczeni Zita olyan képet posztolt öt éves házassági évfordulója alkalmából, amelyet még sosem láthattunk korábban. Különleges pillanatba engedett betekintést.
A modellügynökség vezetője nem rejti véka alá, hogy annak idején a családi ajándékboltban is tevékenykedett, sőt, egy másik családi bizniszbe, a parfümök piacon való árusításába is beszállt.
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Az egész világot megdöbbentette, hogy a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legnagyobb akciósztárja, Bruce Willis kénytelen visszavonulni a betegsége miatt. A hír a filmvilág hírességeit is megrázta, azóta többen is üzentek az afáziával diagnosztizált színésznek.
Ne maradj le a Shoppingünnepről! A GLAMOUR-napok közeledtével az újságárusoknál sokszor elfogy a kincset rejtő áprilisi lapszám, de szerencsére már a telefonod segítségével is hozzájuthatsz a kedvezményekhez. Mutatjuk hogyan!
Rengetegen akarták lehúzni, sokan kértek pénzt az X-Fakor győztesétől. Alee most azt is elárulta, a környezetében lévőket ijesztő módon megmozgatta a pénz.
től másfél óra autótávolságra fekszik Mezőkövesd üdülőövezete, középpontjában a Zsóry Fürdővel. A fürdő története hasonlít az ország többi gyógyvízlelőhelyéhez, olajat kerestek és valami egészen mást találtak. De Mezőkövesd városa nemcsak emiatt érdemel kiemelt figyelmet. Kulturális szempontból sem elhanyagolható település, a Matyóföld szíveként és
Vadiúj számmal hódít a Youtube-on Harry Styles, aki több mint két és fél év után tért vissza, nem is akárhogyan: extrém külsővel és tánccal rukkolt elő.
Április elsején Andrei Mangra egy igazán szexi poszttal bolondította meg a rajongóit. Kockás hasát sem dugta el a táncos, sőt, előtérbe is helyezte azt.
Görgényi Fruzsi legújabb interjújában elárulta, hogy hamarosan ő is feltűnik majd a Séf meg a többiek című sorozatban, illetve egy kis bepillantást engedett a magánéletébe.
Feljelentést akar tenni a Facebook ellen a Mi Hazánk, miután minden előzetes értesítés nélkül törölték a félmilliós közösségi oldalukat. Dúró Dóra elnökhelyettes egyébként nem számít részvételi rekordra a választáson.