A Best of Észbontók után április 4-én 20 órakor Kiss Ádám vezetésével veszi kezdetét az Észbontók 10. évada, amely a jubileumi évfordulóra bőven tartogat újdonságokat: a Viasat3 sikerműsora nemcsak új házigazdával és fiatalosabb dizájnnal, de egy rendhagyó szabállyal is várja a nézőket.
Mi már tűkön ülve várjuk, hogy újra viszontláthassuk George R. R. Martin fantasy világát a képernyőn, nemrég pedig az is kiderült, hogy mikor debütál pontosan a Trónok harca előzménysorozata: nyár végén, augusztus 22-én érkezik a Sárkányok háza az HBO Max műsorára!
A Lancet című folyóiratban közzétett kutatás megerősíti, hogy az oltások plusz védelmet nyújtanak a koronavírus-fertőzésen átesetteknek, különösen a Covid-19 súlyos szövődményei ellen.
A város origójában, a világörökségnek számító Clark Ádám téren lévő Hotel Clark impozáns halljában folyamatosan rendeznek kulturális eseményeket. Ezúttal, a GLAMOUR felkérésére is rendszeresen alkotó, sikeres divatfotós, Zsólyomi Norbert kiállítását lehet megtekinteni március utolsó napjától két hónapon keresztül.
A fehér, klasszikus tornacipőnek mindig szezonja van, éppen ezért folyamatosan keressük a legjobb verziót. A GLAMOUR-napokon természetesen megtalálhatod az új kedvenc sneakeredet, és kedvezményesen meg is veheted.
Téged is iszonyúan idegesített és nyomasztott a sok műanyagzacskó a szupermarketekben? Jó hírünk van! Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag. Április 19-től a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetjük
Április 3-án, az országgyűlési választásokkal egy időben rendezik Magyarországon a nyolcadik népszavazást. Ennek témája – a kormánypárti sajtóban – gyermekvédelmi népszavazásnak titulált voksolás.
Fogyatékossággal élő és rászoruló gyermekek nyári táborozását támogathatják az aludobozok visszaváltásakor az egyik nagy áruházlánc, a Returpack és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése révén létrejött program keretein belül a „Minden Doboz Visszajár” segítségével.
Gryllus Dorka sosem titkolta, hogy teljes mellszélességgel kiáll a nők egyenjogúsága mellett. Az idén 50. életévét betöltő színésznő szerint, mint sok más szakmában, a színészetben is lenne min változtatni a nők helyzetét illetően.
Zajlik a kampányhajrá Nagykátán, ahol péntek délelőtt a rendőrség nagy erőkkel kivonult az LMP társelnökének helyi irodája elé: le akartak szedni egy molinót, ami nem nyerte el Czerván György, Pest megye 9. számú választókerülete fideszes képviselőjének tetszését, azon ugyanis elvtársnak nevezik.
Itt a tavasz és a jó idő, ezért teljesen természetes, ha kedvet kaptál egy új manikűrhöz. Mutatjuk melyek a legtrendibb tavaszi körmök, arra az esetre, ha kifogytál volna az ötletekből!
A Hold estig a Kos jegyében jár, ahol délelőtt a Vízöntő-Vénusszal barátkozik. Lehet, hogy eddig élvezted a függetlenséget, de most még az is megeshet, valamelyik régi barátod vonzereje kezd hatni rád és óriási tűzijátékot rendeztek az ágyban. Aktivitásod fokozódik, de délután, amikor a Plútó hadilábon áll a Holddal, meggyűlhet a bajod valakivel, a
Az a szóbeszéd járja, hogy Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas házassága mélypontra került. A sztárpár kapcsolata sokáig idillinek tűnt, ám most napvilágot látott, hogy számos ki nem mondott sérelem árnyékolja be a szerelmüket.
Egykor A kategóriás celebként tartották számon, mostanra azonban nem látjuk minden egyes nap a képernyőn Molnár Anikót. A Palikék Világa by Manna Hová Tűnt? című adásában az egykori valóságshow szereplő elárulta, mivel foglalkozik jelenleg, hogy látja, sok sorstársa hol hibázza el a karrierjét. Anikó arról is beszélt, hogy egészsége az utóbbi időbe
Visszavonul a színészi pályáról Bruce Willis, jelentette be családja a közösségi médián, miután kiderült, hogy afáziát diagnosztizáltak nála. Cikkünkben Bruce Willis karrierjére tekintünk vissza – összegyűjtöttünk huszonegyet az akciófilmek egyik legikonikusabb alakjának emlékezetes szereplései közül.
A Netflix legújabb megtörtént esetekből álló dokumentumsorozata, A lehető legrosszabb szobatárs arra világít rá: nem ismerhetjük eléggé egymást. Jóhiszeműen beköltözhetünk egy kedves, idős asszony házába vagy a saját otthonunkba fogadhatunk egy lakótársat, de voltaképpen nem tudhatjuk, milyen emberek. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, és az él