Ellen Barkin féltékenynek írta le Johnny Deppet, aki állítása szerint egyszer egy borosüveget is eldobott a társaságában. Minderről a bírósági vallomásában beszélt.
A négygyermekes édesanyának, Shahnta Hoare-nek határozott elképzelése van a kisbabák fürdetéséről: legkisebb fia május elején jött a világra, akit azóta sem fürdetett meg, sőt, még a magzatmázat sem engedte a nővéreknek lemosni róla.
Tizenhat évvel ezelőtt május 20-án nyerte meg a Megasztár harmadik szériáját Rúzsa Magdi. Az énekesnő megható posztban emlékezett meg erről a fontos momentumról.
Ismered azt az érzést, amikor az első pár randi során úgy érzed, megtaláltad a másik feled, és a ti szerelmetek az égben köttetett, azonban ahogy telik az idő, minden 180 fokos fordulatot vesz? Bizony előfordul, hogy valakiről, aki elsőre csodálatosnak tűnt kiderül, hogy mégsem illik hozzánk, és búcsút kell intenünk neki.
19, de 50 kilométeres távok sem jelentenek nehézséget számára. Allaga Tamást nézőink az RTL Klub meteorológusaként ismerhetik, de kevesen tudják róla, hogy háromszoros magyar válogatott kajakozó, és a terepfutás a szenvedélye. A sport csaknem húsz éve az élete része, ebből 10-12 évet tesz ki a futás. Hogyan tartja edzésben magát és miért kezdett el
Nem csitulnak a kedélyek az ország egyik kedvenc sztárpárjának szakítása körül. Bár az érintett felek még mindig nem nyilatkoztak, egyre több hátborzongató és megdöbbentő tény lát napvilágot az idillinek tűnő kapcsolat valóságáról.
A mi kis falunk Svábját alakító Sarkadi Kiss János Kaposváron él a feleségével és négy gyermekükkel. A büszke apuka azt mondta: gyerekei is örökölték a humorérzékét. Otthon külön füzetet vezetnek az aranyköpéseknek „híres mondások” címmel, hogy majd húsz év múlva elővegyék és nagyot nevessenek rajta. Megmutatjuk, hogyan él a nagycsalád.
„Felbontottuk az eljegyzésünket” – így fogalmazta meg a szakítását Szabó Zsófi és Shane Tusup a közösségi oldalaikon nagyjából egyszerre megjelentetett bejegyzéseikben. Azonban nem csak ők, számos más híresség is szakított nem sokkal az eljegyzésük után.
Nem csitulnak a kedélyek az ország egyik kedvenc sztárpárjának szakítása körül. Bár az érintett felek még mindig nem nyilatkoztak, egyre több hátborzongató és megdöbbentő tény lát napvilágot az idillinek tűnő kapcsolat valóságáról.
Milyen is a depresszió? Rossz hangulat, alacsony önbecsülés és az örömre való képesség elvesztése talán a leggyakoribb tünetek, amik erről a betegségről árulkodnak. Azonban ha valaki depressziós, egyáltalán nem biztos, hogy csak a legjellemzőbb árulkodó jeleket tapasztalja. Vannak olyan depresszióra utaló tünetek, amikből valószínűleg te sem gondol
Zalán azt mondta, csúfolták a súlya miatt, és ez rosszul esett neki. Ma már odafigyel a mozgásra meg arra, hogy mit eszik. 11 évesen közel tíz kilót fogyott. A Fókusz riportja szerint a szülők szerettek volna segíteni Zalánnak a fogyásban, de semmit nem akartak ráerőltetni. Nem kezdték el a saját termékeikkel etetni, nem kényszerítették mozgásra se
A Bridgerton család kétség kívül megérdemelten a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata. Romantikus, humoros, elegáns, és a dráma sem hiányozhat belőle. Bár a karakterek olykor egyáltalán nem szeretnék, hogy bizonyos jellemvonásaik felszínre kerüljenek, mégis megmutatkozik minden olyan tulajdonságuk, amely komplex képet ad róluk.
A pszichopata kifejezést negatív értelemben nap mint nap használjuk, de valódi jelentésével és azzal, hogy valójában, hogyan ismerhetünk fel egy pszichopatát, kevesen vannak tisztában.
Azt is elárulta Lakatos Levente beszélgetős műsorában, hogy a VIA Gra ukrán lánybandának olyan szerződése volt, hogy nem eshettek teherbe és tilos volt a túlsúly is.
Arról már sokat írtunk, hogy milyen vészjeleket tapasztalva kell hanyatt homlok menekülnöd az adott pasi elől, de arról jóval kevesebbet, mik azok a jelek, amelyek akár már az első randevúkon megmutatják, hogy egy férfi a tenyerén fog hordozni. Nézzük hát őket végre!
Herceg Erika nemrég robbant be a köztudatba, mikor nyilvánosságra került, hogy ő váltja Csobot Adélt az X-faktor következő évadában. A 33 éves kárpátaljai énekesnő most soha nem hallott titkokról rántja le a leplet.