Nem csitulnak a kedélyek az ország egyik kedvenc sztárpárjának szakítása körül. Bár az érintett felek még mindig nem nyilatkoztak, egyre több hátborzongató és megdöbbentő tény lát napvilágot az idillinek tűnő kapcsolat valóságáról.
A Bika most kihasználhat egy nagy lehetőséget, mivel sok emberrel tudja megtalálni a közös hangot, míg a Ráknak nem ártana elvonulnia picit a hétvégén.
A remény hal meg utoljára, ez az egyetlen dolog, amibe most Shane Tusup kapaszkodhat... és kapaszkodik is. A Blikk információ szerint az amerikai születésű edző mindent megtesz, hogy volt kedvese, Szabó Zsófi visszafogadja, ám egyelőre hiába.
Életem egyik legjobb döntése, hogy teljesítettem az egyik gyerekkori nagy vágyamat. Olyan képességekkel lettem gazdagabb, mint az önbizalom és a felelősségtudat.
- Május 21-én ünnepelné 82. születésnapját Pécsi Ildikó, s bár már közel két éve hunyta le örökre szemét a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, szerettei szívében nem enyhült a fájdalom és a hiánya.
Gyuri bácsi és Balázs Klári napokon belül útra kel, hiszen kezdetét veszi a 2022-es nyári turnéjuk. A sztárpár mindkét tagja felépült az influenzából, de nagyon kell figyelniük: nehogy megint elkapjanak valamit. Nem is csoda, ha afféle különleges óvintézkedésekkel is védik magukat...
Gyuri bácsi és Balázs Klári napokon belül útra kel, hiszen kezdetét veszi a 2022-es nyári turnéjuk. A sztárpár mindkét tagja felépült az influenzából, de nagyon kell figyelniük, nehogy megint elkapjanak valamit.
Az elmúlt hetekben a G. Orsolya szomorú története tartotta lázban az országot. Az amerikában élő édesanyát több késszúrással megölte, majd egy sporttáskába gyömöszölte a gyilkosa, aki valószínűleg a szeretője volt. Hasonló eset történt Magyarországon is 1931-ben.
Az igaz történetek rajongói imádni fogják ezt a sorozatot, még akkor is, ha minden egyes rész azzal kezdődik „valós események és hazugságok alapján”. De nem lehet nem szeretni a Netflix Clark című sorozatát, amely Clark Olofsson svéd sztárbűnöző életét mutatja be hat részben, és nyújt némi betekintést arról: ki az a fazon, aki a Stockholm-szindróma
Rengeteget hallani azokról a világsztárokról, akik hatalmas összegeket áldoznak a környezetvédelemre. Támogatják a legkülönfélébb alapítványokat, szervezeteket, amelyek azon dolgoznak, hogy a bolygónk tisztább és élhetőbb legyen.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színháznál félreérthető helyzetben kapták lencsevégre Molnár Andit és Szente Vajkot, akik között úgy tűnik jóval több van, mint barátság.
Szabó Zsófi és Shane Tusup egyszerre, Instagram-oldalukon jelentették be, hogy felbontották eljegyzésüket. Orbán Viktor ötödjére is letette a miniszterelnöki esküt és vállalta, hogy megvédi a teljes foglalkoztatottságot és a rezsicsökkentést. Az ukránok nyerték az Eurovíziós Dalfesztivált, de a banda hadköteles tagjai indultak is vissza a frontra.
Az Operettszínház sztárja áprilisban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Oszvald Marika talán nem is tudott volna csodásabb ajándékot elképzelni egy unokánál.
Nem csitulnak a kedélyek az ország egyik kedvenc sztárpárjának szakítása körül. Bár az érintett felek még mindig nem nyilatkoztak, egyre több hátborzongató és megdöbbentő tény lát napvilágot az idillinek tűnő kapcsolat valóságáról.
Egy kutya, aki jógázik? Még, ha csak ez lenne az egyetlen csoda képessége egy ausztrál juhászkutyának, Secret-nek, magyarul „titok” névre hallgató ebnek.
"Pár órával ezelőtt, magyar idő szerint szombaton hajnalban, itt, az Egyesült Államokban Szenczy Sándor lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat emeritus elnöke megtért Istenhez" - tudatta a szomorú hírt Vujity Tvrtko a család beleegyezésével Facebook-oldalán.
Szombaton a Nap elhagyja a Bika jegyét, átsuhan az Ikrekbe és ott rögtön együttállásba kerül a hátráló Merkúrral. Most és az elkövetkező időszakban élénk eszmecseréket folytatunk és a kommunikáció fontos szerepet kap életünkben, munkánkban, kapcsolatainkban. Az évnek ebben a szakaszában érdekes hírekre és információkra vadászunk, és a szokásosnál g
A március elseje óta tartó Tündérszépek szépségversenyünk új szakaszába lépett. Az olvasókon van a sor, hogy megszavazzák az ország közönségdíjasát. Ebben az országszerte csaknem 800 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt, akik közül naponta egyet kiemelten mutatunk be, szavazni azonban bármelyikükre lehet május 26. éjféli