Az angyalok hatalmas erejű szellemi lények, Isten hírnökei. Számos alkalommal említi őket a Biblia, ezeken a történeteken keresztül sok mindent megtudhatunk arról, mit jelent Isten szolgájának lenni. Önzetlen cselekedeteik – segítenek, óvnak és megvédenek – Jézus feltétel nélküli szeretetére emlékeztetnek bennünket. Amennyiben mi is angyali életet
George Harrisont, a Beatles egykori szólógitárosát az együttes legszerényebb és legcsendesebb tagjaként emlegetik máig – pedig a magánélete korántsem volt botrányoktól mentes.
Spielberg 1975-ös nagy sikerű Cápa filmjében gyerekként szerepelt Jonathan Searle és bátyja. Az élet furcsa fintora, hogy Searle-t ugyanabban a massachusettsi városban nevezték ki rendőrfőnöknek, mint ahol a forgatás zajlott.
Május 18-án Szabó Zsófi és Shane Tusup is közzé tette a közösségi oldalán, hogy már nem járnak jegyben. A hírt a legtöbben megdöbbenéssel, sokan kétkedéssel fogadták, ugyanis nemrégiben még arról lehetett olvasni, megtalálták egymásban az igazit. Azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy vajon mi vezethetett a szakításhoz. Azóta megszólaltak ismerős
A világon 526 819 270 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 287 656 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján.
Hivatalosan is Mr. T az igazi neve, fegyelmezési célból kezdett el látványos ékszereket hordani, híres frizurája egy félresikerült hajvágás eredménye, és a T betű a kórházi ágyon is szembejött vele. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 70. születésnapját ünneplő nehézfiú, Mr. T kapcsán.
Nyolc évig sikerült meglógnia a zsaruk elől P. Zoltánnak, aki 2014-ben bérgyilkossal akarta megölteni társát, majd gépfegyverrel rabolt majdnem félmilliárd forint értékű valutát. A rablót Lengyelországban fogták el, hazaszállítását a helyi hatóságok intézik.
Judy, Onyutha Judit, Keleti Andrea és Kandász Andi korábban sokat küzdöttek a pluszkilókkal, ma már azonban mind a négyen elképesztő formában vannak és büszkén mutatják meg magukat fürdőruhában is.
Most jelent meg Marge visszatérő albuma, amelyhez sorban készülnek a képi anyagok is. Ezúttal a Pendrive című dalhoz forgott egy különleges klip, amelyben Börcsök Viki műkorcsolyázó-táncos látható.
88 évesen is első szóra igent mondott, sőt majd’ Kökény Attila nyakába ugrott Bodrogi Gyula, amikor az énekes meghívta őt jövő heti koncertjére. A Kossuth-díjas színész nem csak duettezni fog Attilával, de úgy tervezi, hogy közösen táncolnak is a közönség előtt.
Ma már egyre gyakrabban találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy valaki márkajelzés vagy egy népszerű szimbólum helyett olyan ruhadarabot vagy kiegészítőt hord, amin egy jó ügy vagy egy civil szervezet szlogenje, logója szerepel. Amellett, hogy a divat része lett, ez egy önkifejezési forma is: aki hordja, megmutatja vele, hogy mi az az ügy, ami fon
Két évvel ezelőtt nagy dologba vágta a fejszéjét Bódi Sylvi: elkezdett egy kis Somogy megyei faluban gazdálkodni. Először csak egy kis veteményeskertje volt, de azóta már tyúkólat is épített.
A Netflix mindig tudja mire van szükségünk: legyen szó egy könnyfakasztó drámáról, egy izgalmas heistról, vagy éppen olyan filmekről és sorozatokról, amelyek garantáltan felforrósítják a hangulatunkat... Na de mi a helyzet az edukációs tartalmakkal?
Tápai Szabina és Kucsera Gábor néhány hónapja kijelentették, hogy nem vállalnak többet közös szerepléseket a tévében. Ez mégis megváltozhat? Ikonikus forgatási helyszínen járt Szabina.
Az elmúlt időszakban több fiatal is öngyilkos akart lenni, ennek kapcsán beszélt arról, hogy milyen fontos, hogy észleljük a figyelmeztető jeleket. Őszintén beszélt arról is, hogy fiatalon ő is megpróbálta eldobni az életét.
Május 18-án Szabó Zsófi és Shane Tusup is közzé tette a közösségi oldalán, hogy már nem járnak jegyben. A hírt a legtöbben megdöbbenéssel, sokan kétkedéssel fogadták, ugyanis nemrégiben még arról lehetett olvasni, megtalálták egymásban az igazit. Azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy vajon mi vezethetett a szakításhoz. Azóta megszólaltak az isme