Az egész országot meglepte Kulcsár Edina és G.w.M, azaz Varga Márk hétvégi esküvője! Az első közös gyermeküket váró sztárpár már férj és feleség, hiszen hivatalosan is összekötötték az életüket. A meghitt, titkos ceremóniáról csupán páran tudtak, nagyon szűk körben mondták ki a boldogító igent, sőt, Márk és Edina gyermekei sem voltak jelen.
Az Atlanti-óceán partjaitól mintegy 100 kilométerre a namíbiai sivatagot milliónyi „tündérkör” tarkítja: kör alakú, néhány méter átmérőjű foltok a füves területen.
Mélyen megrázta Gálvölgyi Jánost pályatársa, Dunai Tamás halála. Főleg azért, mert szinte egyidősek voltak, ám a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész szerint nincs idő sokáig búslakodni.
Szívtipró mosolyával és szőke fürtjeivel egy csapásra levette a lábáról a nézőket a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb sorozatsztárja, Don Johnson, aki a Miami Vice főszereplőjeként robbant be a köztudatba. A színész ma már 73 éves, így nem meglepő, hogy az idő múlása mostanra látványos nyomot hagyott a külsején.
Vannak olyan szokások, amelyeket a legtöbben már gyermekkorunkban elsajátítottunk, mert egyszerűen az általános etikett részét képezik. Ilyen az is, hogy ha úgy érezzük, hogy tüsszentenünk vagy köhögnünk kell, akkor bizony illik eltakarni a szánkat, hiszen így akadályozhatjuk meg a fertőző baktériumok terjedését. Az viszont már egyáltalán nem olyan
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A Morning Glory felhők, spanyolul reggeli dicsőség felhők vagy kúszó felhők, a ritkábban előforduló felhők közé tartoznak, ha valaki ilyet lát nagyon szerencsés.
Sokunk példaképe a csodálatos színésznő Borbély Alexandra, aki lehengerlő színészi játékával valósággal magával ragadja az embert. Elárulta nekünk, kik azok a nők a életében, akikre igazán felnéz.
G.w.M. és Kulcsár Edina már hivatalosan is férj és feleség, azonban a romantikus esküvői fotót beárnyékolta pár komment, amit a rapper sem hagyott szó nélkül.
Az európai politikusok „feleslegesen finomkodó korrektséggel” bánnak Magyarországgal – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke egy pénteki nyilvános vitán.
Miközben a hagyományos négy nagyváros, New York, London, Milánó, Párizs meghatározza a trendeket, új városok is helyet követelnek magunknak a trenddiktálásban. A koppenhágai divathét egyre nagyobb teret követel magának az élmezőnyben, és egyre nagyobb befolyással van arra ahogy öltözködünk és ahogy gondolkodunk a divatról. Nézzük a top trendeket a
A mesterséges intelligencia, a ChatGpt és társai egyre rémisztőbb dolgokat produkálnak és sokan aggódnak azzal kapcsolatban, vajon mi lesz ennek a vége és vajon valósággá válnak-e azok a science fiction filmek, amikben a robotok és az Ai átveszi a hatalmat és leigázza az emberiséget.
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamos energia árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek.
A férfi testvére nagykorú lányához akarata ellenére szexuálisan közeledett, testszerte csókolgatta, az ágyra lökte, felsőruházatát lehúzta és sérelmére szexuális cselekményt végzett.
Psota Irén felülmúlhatatlan tehetség volt, aki minden műfajban otthon érezte magát. Egy ország rajongott érte, az pedig csak még szerethetőbbé tette őt az emberek szemében, hogy kedvesen, közvetlenül és barátságosan bánt mindenkivel – annak ellenére, hogy magánéletét számos nehézség árnyékolta be.
Zendaya az elmúlt napokban visszatért a vörös szőnyegre, és amerre csak jár, beragyogja a jelenlévők napját. Klasszikus szépsége legutóbbi megjelenésekor azonnal el is hozta a tavaszt – a színésznővel együtt virága borult a hangulatunk is.
Madonna, bátyja, Anthony Ciccone elhunyt. A gyászhírt az énekesnő sógora, Joe Henry zenész jelentette be Instagram oldalán. Ciccone Madonna hét testvérének egyike volt. Az utóbbi időben nagyon rossz körülmények között élt; 66 évesen érte a halál.
Egy biztos: Mick Jagger mindig is tudta, hogyan kell kifogni a legszebb nőket, ami ezúttal is sikerült neki, hiszen a barna hajú Melanie lenyűgözően gyönyörű teremtés.
2021-ben diagnosztizálták Christina Applegate gyógyíthatatlan betegségét, a szklerózis multiplexet. Azóta először ősszel jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor könnyek között átvette a karrierjét ünneplő hollywoodi csillagot, most pedig elegánsan búcsúzott a vörös szőnyegtől.
Jenna Ortega és Aubrey Plaza a legtökéletesebb párosítás, amit valaha láttunk. A két tehetség csak úgy sziporkázott a 2023-as SAG Awards díjátadóján, miközben átadták az egyik kategória győztesének díját.
Azt eddig is tudtuk, hogy a nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás káros hatással van a szervezetre. Egy nemrég készült tanulmány azonban meglepő eredményre jutott az alkohol és az elbutulás kapcsolatában: a mérsékelt fogyasztása jó hatással lehet a betegség kialakulására.
Egy nőt még ma is három váddal lehet a legkönnyebben kicsinálni. Szar anya, szar feleség és a legnagyobb klasszikus: egy kurva. Most erről az utolsóról lesz szó. Nameg arról, hogy milyen sokan lesznek hirtelen az igazság szentéletű bajnokai, ha megérzik a vérszagot.
Az orosz hadsereg 14 iráni gyártású drónt vetett be Ukrajna ellen hétfőre virradóan, ezek közül 11-et az ukrán erők megsemmisítettek - közölte az ukrán vezérkar.
Egyesek nagy árat fizetnek az ambíciójukért. A mentális egészségünkre kivetett vám jelentős lehet, különösen abban az esetben, ha „aggódó génnel” születtünk. A stresszt nem lehet kiiktatni, ha azonban megtaláljuk az ideális munkakört, felvállaljuk a sajátosságainkat és figyelünk a hétköznapi jólétünkre, akkor képesek leszünk pozitív tartományban ta
Múlt hét pénteken debütált Dárdai Blanka új dala, és biztosak vagyunk benne, hogy hamar a slágerlisták élére kerül. A Te+Én című szám igazán különleges szerzemény, amihez most egy nagyon ütős videoklip is született. Ha eddig még nem tetted, feltétlenül hallgasd meg a dalt, és nézd meg elsőként nálunk a csodás klipet.