Csigákra és bogarakra vadászik az a fehér, fekete és barna kacsákból álló kacsaraj a Dél-afrikai Köztásraságban, amelynek köszönhetően kevesebb növényvédő szert és műtrágyát kell használnia az egyik szőlészet tulajdonosának.
Shakira és exe, Gerard Piqué tavaly nyáron jelentették be, hogy tizenkét évnyi együttélés és két közös gyermek után elválnak útjaik. Már az első pletykák arról szóltak, hogy a focista megcsalta énekesnő kedvesét, később pedig be is igazolódott minden feltételezés.
Megyeri Csilla 9 éve alkot egy párt szerelmével, Molnár Zsolttal, akivel a kezdetektől fogva külön kasszán vannak. Az influenszer elmagyarázta, hogyan működik náluk ez a rendszer.
A magyar származású orvos kisgyermekként élte túl a Holokausztot, majd Kanadába emigrálása után egész életét az emberek gyógyításának szentelte. Holisztikus látásmódot képvisel az orvostudományban, amely bár nem egyedülálló, de még mindig nem eléggé elterjedt.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
A szibériai Bajkál-tó a világ legmélyebb és legterjedelmesebb tava, azonban a népszerűségét egy meglehetősen ritka jelenségnek köszönheti, ami nagy feltűnést keltett a közösségi médiában.
Januárban a csapadék okozza a legtöbb gondot a biztosítóknak: a múlt heti esőzések nyomán már 3,7 ezren jelentkeztek a biztosítóknál kárigényükkel, a társaságok pedig közel 340 millió forintot fizettek már ki ezekre vagy különítettek el büdzséjükben.
Letörölte a párjával, Zoltánnal közösen készült fotóját Vajna Tímea a közösségi oldaláról. Ez újabb szomorú fordulatot jelezhet az örökösnő magánéletben.
Vannak azok a bizonyos napok, amikor egyszerűen nem megy. Hiába a nyakba kapott csókok, a pironkodtató messenger üzenetek, Barry White meg a gyertyák, az a bizonyos kis kapcsoló képtelen szexi-módba váltani. Egy-két alkalommal még ráfogjuk a fáradtságra, de ha hosszabban fennáll az állapot, többségünk kétségbe esik.
Mészáros Lőrinc megnézte a Puskás Akadémia idei második felkészülési meccsét, készült is róla pár fotó, amelyeken az újabb énjéhez képest is ijesztően soványnak tűnik.
Az orosz erők hétfő délelőtt egy toronyházat, egy bentlakásos iskolát és egy gyermekkórházat támadtak meg Herszon városában, aminek következtében egy ember, az elmúlt nap folyamán pedig hárman haltak meg a térségben - közölte Jaroszlav Janusevics, Herszon megye kormányzója a Telegramon.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 16-án, a délelőtti órákban érkezett bejelentés szerint egy ózdi családi ház udvarában található vízóraaknába esett egy nagytermetű szarvas.
Idén lesz az esküvőd, és még nem tudod, milyen színvilágban fog pompázni életed eseménye? Nekünk van egy tippünk! 2023 színe a Viva Magenta, ami egy élénk és energikusan vibráló árnyalat. A szín bátor és rettenthetetlen, erőteljes lüktetése pedig örömben és optimizmusban gazdag ünneplést idéz, így esküvőre a lehető legtökéletesebb választás – lehet
A népszerű mulatós énekes kettesben szökött el 10 napra feleségével. A Borsnak most elárulta a részleteket, és hogy milyen élményeket szereztek több tízezer kilométerre Magyarországtól.
A színész családja márciusban jelentette be, hogy Bruce visszavonul, miután afáziát diagnosztizáltak nála. A filmcsillag azóta ritkán áll kamerák elé, legtöbbször családja körében kapják lencsevégre.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Vegyes hatással lesznek ránk a bolygók, van, akinek kimondottan szerencsés, másnak meg nehéz napja lesz. Neked mit mutatnak a csillagok? Napi horoszkóp következik keddre.