Meghalt Francoise Bornet, a nő, aki a világ talán leghíresebb csókját kapta. A 93 éves nő szerepel azon a fotón, ami 1950-ben Párizsban készült, és hatalmas sikert aratott az elmúlt évtizedekben.
Csecsenföld uralkodója, Ramzan Kadirov nem ismer kegyelmet, az autonóm oroszországi Csecsen Köztársaság uralkodója a jövőben egyszerűen a családtagokat állítja bíróság elé, ha a bűnözőt nem sikerül megtalálni. És ki is végzik őket.
A Dancing with the Stars táncosának titkos kapcsolatáról már egy ideje felröppentek a hírek, azonban egészen eddig nem erősítette meg, hogy szerelmével egy párt alkotnak. Most azonban együtt jelentek meg a Mokkában, ahol közösen mesélték el találkozásuk történetét.
Nem is erről kérdezték, az énekes azonban mégis ezt emlegette fel. Szerinte a fia távozása a zenekarából olyan, mint amikor a lánya annak idején elvesztette a szüzességét.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikerlányai, Elza és Franciska valószínűleg nagyon boldogok voltak, mikor meglátták, mit hozott nekik a Jézuska. Sok kisgyerek csak álmodozhat arról, hogy ilyen menő ajándékokat találjon a karácsonyfa alatt.
Az 50 éves szupermodell úgy döntött, nem húz bikinifelsőt, miközben férjével élvezi a napsütést a homokos tengerparton. Simán bevállalta, hogy csupán egy szál bugyiban mártózik meg az óceánban - még a lesifotósok sem zavarták!
Szabó Simon több hétig tartó fizikai és mentális erőpróba után nyerte meg a TV2-n futó Farm VIP legutóbbi évadát. A színművész becsületesen versenyzett mindvégig, ám embert próbáló időszakot élt át, hiszen nemcsak a műsor, hanem tavalyi válása miatt is meglazult egy kicsit a gyermekeivel való szoros viszonya.
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
Idén 4 nagyvárosban is koncertet ad majd Elvis Presley, pontosabban a legendás énekes hologramja. Elvis Evolution névre keresztelt produkcióval várják a nézőket 2024-ben.
Rubint Réka és nagylánya, Schobert Lara le sem tagadhatnák, hogy rokonok. Azt már korábban is észrevettük, hogy Lara nagyon hasonlít az anyukájára, azonban Réka legutóbbi fotóján tényleg úgy néznek ki, mintha egymás klónjai lennének.
Kendall Jenner egy káprázatosan szép, átlátszó ruhában köszöntötte az új évet. A szett alá ráadásul melltartót sem vett fel, így a modell nem bízott túl sokat a fantáziánkra. Az összhatás elképesztően ütősre sikerült, mi egyszerűen imádjuk!
Vérdíjat tűztek ki a fejére, mégis golyóálló mellény nélkül tárgyalt Ruszin-Szendi Romulusz a Közel-Keleten. A Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke Hajdú Péter vendége volt a Frizbiben, ahol felidézte: iraki szolgálata alatt olyan feszült volt a helyzet, hogy a merényletek miatt szárazföldön nem, csak légi úton mehettek be a katonák Bagdadba. Afg