Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A divat magyarországi nagyasszonyának nemcsak a trendekhez, a színekhez és a vonalakhoz volt érzéke, hanem ahhoz is, hogy legyen minden korszakban a sikk mérője az, hogy az ő ruháját viseli-e az elit.
Bár ma már Brad Pittet Hollywood egyik legsármosabb férfijaként tartják számon, bizony volt idő, amikor sokkal kevesebbet törődött önmagával, még alapvető személyes higiéniáját is elhanyagolta.
Katalin hercegné nemrég tervezett hasi műtéten esett át, ahogy arról a palota egyébként január 17-én hivatalos közleményben be is számolt. És miután a legapróbb részleteket nem kötötték az orrunkra, mint például a műtét apropóját, egy spanyol újságíró, Concha Calleja úgy érezte, felrázza és kiszínezi kicsit a történetet.
Ha mélyebben el akarunk merülni az asztrológiában, nem elég valakiről tudni a születési csillagjegyét, jó ha megvan hozzá a holdjegye és az aszcendense is. Ugyanis ebből a három személyiségjelölőből már egészen jól meg lehet határozni az inkarnáció lényegét. Például azt, hogy az egyes csillagjegyek mennyire stílusosak!
Ma tizenkét éve, hogy a Malév csődbe ment és a gépei már nem repülnek Szárnyakat adott vágyainknak Ahogy a légitársaság reklámjában hallható volt: a világot kötötte össze Magyarországgal "Szállunk rendelkezésére!" A felejthetetlen szlogen, fülbemászó dallammal. A Malév fogalom volt a hazai utazóközönség számára. Dicsőséget, státuszszimbólumot jelen
A házi kacsa őse a tőkés réce. Háziasításuk megközelítőleg 5000 évvel ezelőtt történt. Húsa magas fehérjetartalmú, ízanyagban gazdag, rendkívül kalóriadús. Ez alkalommal egy fenséges főételt ajánlok e nemes húsból.
A magyar fotóművészet nagyasszonya. Már ami a szakmai rangját illeti, mert Keleti Éva közvetlen és szívélyes vendéglátó, aki kedvesen vezetett körbe minket otthonában, ahol számtalan színészlegenda fordult már meg.
Pénteken Dohában megkezdődött a 21. vizes világbajnokság, amely több szempontból is különleges: mindössze 187 nappal a fukuokai vb záróünnepségét követően gyűlnek össze újra a vizes sportágak - úszás, nyíltvízi úszás, műugrás, óriás-toronyugrás, szinkronúszás, vízilabda - legjobbjai, ráadásul szinte minden szakágban ez az utolsó lehetőség az olimpi
A főnöke nyilvánosságra hozta az e-mailt, és elszabadultak az indulatok. "Sz@rok az edzésedre, tedd korábbi időpontra" – üzente a fiatalnak egy podcast műsorvezetője.
Hisz a csodákban? Ha eddig nem tette, akkor legyen bizonyíték rá a következő történet. Az angol Glennis Bradshaw 63 év után találkozhat újra az édesapjával, a most 89 esztendős Gerald Lee-vel, miután 1961-ben teljesen megszakadt köztük a kapcsolat.
Megannyi híresség van, akinek megmártóznánk a gardróbjában. Extravagáns darabokért elmerülnénk Dua Lipa szekrényében, a legmenőbb cipőkért pedig meglátogatnánk Hailey Bieber gyűjteményét. És olyan szívesen leülnénk beszélgetni az Olsen testvérekkel a csendes luxus témában... De ami miatt most leginkább álmatlan éjszakáink vannak, az Jacob Elordi tá