Csütörtökön este 8 óra körül négyesfogat látható az égen: egy egyenes mentén helyezkedik el a Jupiter, a Hold és a Plejádok, valamint a szabad szemmel nem látható Uránusz. Kézitávcsővel egy üstökös is megfigyelhető ugyanezen az estén.
Életének 86. évében szerdán Kolozsváron meghalt Szilágyi István Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Helikon alapító főszerkesztője - közölte a kolozsvári irodalmi folyóirat szerkesztősége.
Te tudtad, hogy milyen híres zenészek adták össze a pénzt a filmre? Hogy melyik Monty Python-tag alkoholizmusa és melyik kisállat befestése tette majdnem tönkre a forgatást? Hogy miért kellett egy féllábú ember a stábba, és ki alakította Istent? Cikkünkből minden kiderül.
Samantha Markle rágalmazás miatt indított pert féltestvére, Meghan Markle ellen, még 2023-ban. Döntését azzal indokolta, hogy a sussexi hercegné nyilvánosan, hamis és rosszindulatú kijelentéseket tett róla. A friss hírek szerint ez a jogi csata most végleg lezárult.
Korábban nehezen találta meg az egyensúlyt az életében a Tv2 műsorvezetője. Ebben viszont változott Stohl András, aki az utóbbi években sokkal átgondoltabban cselekszik mindenben.
"Nem jöttek meg az EU pénzek a Mennyországba." Elegáns performansszal reagált a Nemzeti Színház volt igazgatója az Operaház igazgatójának büférendeletére.
Az orvosokat is meglepte annak a középkorú férfinak a vizsgálati eredménye, aki erős, migrénes fejfájás miatt látogatott el egy amerikai migrénklinikára.
A híres divatházak archív darabjai és a friss catwalk megjelenések megérdemlik a reflektorfényt, így összegyűjtöttük, ki milyen ruhadarabot viselt a 2024-es Oscar-gálán a múltból vagy éppen a friss kifutós megjelenésekből.
A magyar műsorvezető híres a különleges ruhakölteményeiről, azonban egészen idáig még soha nem beszélt arról, hogy vásárlás előtt, hogy teszteli a ruhadarabjait. Nem mindennapi módszert talált ki.
Újabb és újabb emlékek tolulnak még mindig fel, nehéz feldolgoznia, ami történt. Noha, ismerve a színész állapotát fel volt készülve, hogy ez történhet.
Lagzi Lajcsi lányára, Galambos Boglárkára rátalált a szerelem. Lehet, hogy nem akarta, hogy felfigyeljenek rá, de a lapoknál már robbant a bulvárbomba.
Sokaknak okoz gondot, hogy éppen akkor nincs aprójuk, amikor a bevásárlókocsihoz kellene. Szerencsére vannak olyan trükkök, amikkel megoldható a helyzet.