Az Oscar-gála minden évben tartogat izgalmakat, főleg, hogy az elmúlt években egyre többször izgulhattunk magyar sikerek miatt. Idén Mihalek Zsuzsa látványtervező a Szegény párák című film díszeltéért kapott díjat kollégáival, Shona Heath és James Price-szal együtt.
10 évvel ezelőtt kapta meg Sárközi Ákos séf étterme a Michelin-csillagot. Ákos szerint a csillagot megkapni sokkal könnyebb, mint megtartani, mert minden évben meg kell védeni a címet. Anonim tesztelők jönnek, azt sem tudják, hogy magyar vagy külföldi, egyedül vagy többedmagával érkezik. Ákos séf büszke rá, hogy 10 éve töretlenül őrzik a csillagot,
Van egy nap az évben, amikor hiába van hétfő, mindent szépnek és varázslatosnak látunk. És abban, hogy ennyire rajongunk a díjszezon királynőjéért, vagyis az Oscar-gáláért, jelentős szerepe van a vörös szőnyegen vonuló csodás pároknak is.
Zeffer András, a P. Mobil billentyűse 18 évvel ezelőtt került kórházba leukémiával. Mindössze 1 ezrelék volt az esélye a gyógyulásra, kezelésének is minden egyes fázisa halálos is lehetett volna számára. Milyen tüneteket észlelt magán, és mit csinál másképp, amióta beteg? Zefi a Fókusznak beszélt a 18 évvel ezelőtti időszakról, és csodákkal övezett
Számtalan szépészeti beavatkozás létezik, az egyik az egyre divatosabb a kisajak korrekciós műtét. De mi miatt tervez valaki ilyet? Pallagi Eszter női orgazmus coach segít, mit érdemes a műtét előtt végiggondolni!
Nem túl kedves listát állított össze a mesterséges intelligencia, minden idők férfi színészeit rangsorolta a legkevésbé vonzó külleműeket előtérbe helyezve.
A hétvégén Katalin hercegné újra a figyelem középpontjába került azzal, hogy végre – ugyan csak fényképen – felbukkant a közösségi médiában, januári műtétje óta, hivatalosan most először. Csakhogy a hercegi pár oldalára feltöltött fotó valódiságában még a hírügynökségek is kételkedni kezdtek. Mutatjuk, mi váltotta ki az újabb felfordulást.
A magyar rendező által rendezett akcióthrillerben több helyen magyar szavakra is figyelmesek lehettek azok, akik angol nyelven indítják el a lejátszást.
Nem vagyok az az állandóan nosztalgiázós típus, csak annyit szeretek a múltra visszagondolni, amennyit érdemes, és ami tudja építeni a jelenemet és a jövőt. A ’90-es évek második fele azonban számomra meghatározó volt.
Ugye te is sokaktól hallottad mostanában, hogy milyen jó airfryerrel sütni? Vagy esetleg már neked is van egy forró levegős sütőd? Annyi biztos, hogy ha a konyhád része, több tekintetben is megkönnyítheti az életedet, néhány dologra odafigyelve pedig sokkal egészségesebben süthetsz, mintha bő olajban készítenél rántott húst vagy sült krumplit.
Különös érzések dolgozhatnak a napokban a Republic-rajongókban. Egyrészt március 11-én épp tizenegy esztendeje hunyt el nagy kedvencük, a különleges tehetségű Bódi László Cipő, másrészt viszont a városban sétálva itt is, ott is plakátokat láthatnak, amelyeken nagy betűkkel hirdetik, hogy a jövő februárban óriási jubileumi koncertet rendez a Republi
Rendeződött a helyzet a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál: helyükön maradnak a társelnökök, Kovács Gergely társelnök pedig mégis indul a a XII. kerületi polgármesterjelölti előválasztáson.
Gáspár Kata elárulta, honnan ered a vörös hajszíne, és miért is festette be egykor a haját. A népszerű színésznő a Chaplin unokájával való találkozásról is mesélt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az ikonikus bűnügyi sorozat egykori főszereplőjét egy hospice-ban gondozzák: már a családja is beletörődött, hogy megpecsételődött a 82 éves Wepper sorsa.
Hatalmas a Krausz bal karját beborító új tetoválás, ráadásul Instagram-posztjából arra lehet következtetni, hogy ez csak az első állomása egy komolyabb műnek.