2024. március 16. szombat

márc. 16
0:44
Balogh Petya élete legsötétebb időszakáról beszélt – erre ébresztette rá a válása (rtl.hu)
Balogh Petya 35 éves koráig mindent elért, amit szeretett volna: a Cápák között befektetője alapította a világ egyik legsikeresebb autónavigációs vállalatát. Miután kiugrott első cégéből, és elvált gyermekei anyjától, mindent újra kellett terveznie élete addigi legnehezebb fél éve után. Hogy hogyan lépett tovább, és miért készül fákat ültetni a Mar
márc. 16
0:47
5 szokás, ami miatt örökre benne maradhatsz egy toxikus kapcsolatban (Glamour)
Mindannyiunkkal megesik néha, hogy olyannyira rossz passzba kerülünk, hogy megkérdőjelezzük saját magunkat: vajon elég jók vagyunk-e? Azonban ha az önbecsülés és az önbizalom hiánya tartósan fennáll, úgy könnyen beleragadhatnunk egy mérgező kapcsolatban. Íme 5 olyan szokás, amin mindenképpen változtatnod kell, ha egészséges, boldog párkapcsolatban
márc. 16
0:48
A kertjében énekelve és futva edz a Hungária-koncertre Dolly (Blikk)
Hónapok óta készülnek a Hungária tagjai arra, hogy 29 év után újra színpadra álljanak együtt. A június 1-ére a Puskás Ferenc Stadionba meghirdetett bulira nemcsak próbálni kell, de a hetvenes éveikben járó tagoknak fizikailag is muszáj csúcsformába kerülniük, hogy bírják szusszal a több órás bulit.
márc. 16
0:48
"Magyar leánykám" – Tóth Gabi trikolort lengető kislányával ünnepel (rtl.hu)
"Magyar leánykám" – írta az Instagram-sztoriban a lánya fényképe mellé Tóth Gabi.
márc. 16
0:51
Mutatjuk, hogyan viseld a szürke harisnyát, a divatszakértők legújabb nagy kedvencét (Glamour)
Itt az ideje, hogy a fekete vagy gesztenyebarna harisnyák egyeduralmához egy új árnyalat csatlakozzon. A szürke harisnyát alternatívaként javasolják a divatszakértők, ami már a kifutón és az utcákon is feltűnt.
márc. 16
0:55
8 bizonyíték, hogy Dakota Johnson a pucérruhák koronázatlan királynője (Glamour)
A pucérruhák évek óta mindent elsöprő módon hasítanak a trendek világában. Az átlátszó kreációk képzeletbeli versenyének egyik legnagyobb győztese egyértelműen Dakota Johnson, aki kedve szerint olykor többet, olykor kevesebbet mutat meg a testéből.
márc. 16
1:06
Tornóczky Anita némán is kommunikál a kutyáival (Blikk)
Elakadt Tornóczky Anita szava.
márc. 16
3:51
Titokzatos lyuk rejtette az egyiptomi piramisok építésének titkát, már mindent tudunk (Promotions)
A kutatók lépcsőket is találtak a sivatag mélyén.
márc. 16
4:27
Napi horoszkóp - március 16: Az egyik csillagjegy eljátssza a szerencséjét, a Bika pénzesőben fürdik (Promotions)
A legtöbb csillagjegy kellemes nap elé néz. Íme a szombati horoszkóp.
márc. 16
4:51
Valami nagyon nagy baj van az euróval: félbehajtottak egy bankjegyet és nagyon durva dolog történt (Promotions)
Valami ördögi dolog történik az euróval: egymás mellé tettek kettőt és jött a döbbenet.
márc. 16
5:12
Elfordultak irigy barátai Gundel nyertesétől: 10 milliót kaszált a a Legyen Ön is milliomosban (Blikk)
Szolnoky Kornél kilenc évvel ezelőtt a Maradj talpon!-ban, öt évvel ezelőtt a Legyen Ön is milliomos!-ban lett gazdagabb több millióval. A Blikknek újabb eltűnt kvízműsor-győztes árulta el, mi lett a nyereménnyel.
márc. 16
5:24
Szörnyethalt a 19 éves diák és barátja: 130-cal rohant a terepjáróba (AC News)
Gyászol Nagyvázsony: siratja a két fiatalt, akik egy Ajkánál történt frontális karambolban életüket vesztették.
márc. 16
5:27
Egyetlen szót vágott oda Magyarországról a Dűne-filmek sztárja New Yorkban a riportereknek, nem kell ennél több (Promotions)
A Dűne második része az idei év egyik csúcsprodukciója, rengeteget beszélnek Magyarországról a film kapcsán.
márc. 16
5:36
"Hiszek valamennyire a tündérmesékben" - Járai Máté keserédes vallomása - Címlapsztori videó (Blikk)
.
márc. 16
6:15
Kamilla éktelen haragra gerjedt Meghan miatt: feldühítette, amit a hercegné művelt (Femcafe)
Amikor először bemutatták őket, úgy tűnt, Kamilla királynő és Meghan Markle között szoros barátság alakulhat ki, de Harry herceg feleségének váratlan lépése végül mindent tönkretett.
márc. 16
6:27
Teljesen megbolondult a világ legszexibb nője, most eldöntötte hogy mindenét megmutatja: illetlen helyekre is betekintést enged a latin díva (Promotions)
Van egy latin nő, akinek a feneke és a mellei is betöltik a képernyődet és előszeretettel veszi elő.
márc. 16
6:57
Elszabadult fricskázós kvíz: 10-ből 6 jó válasszal már fent vagy a csúcson (Promotions)
Nem könnyű feladat vár rád, ez nehéz lesz most.
márc. 16
7:15
5 tény, amit a legnagyobb Harry Potter-rajongók közül is kevesen tudnak (Glamour)
.
márc. 16
7:21
Több évtizede nem látott eset történt ebben az erdélyi városban március 15-én: a helyiek alig mertek hinni a szemüknek (Promotions)
Nem nagyon él már olyan, aki emlékszik hasonlóra.
márc. 16
7:42
Borajánló: mitől rajnai a rajnai? (Blikk)
A rajnai rizling ugye a fehér szentháromság tán legmenőbb tagja: ő a chardonnay és a sauvignon blanc mellett az egész világon leginkább elterjedt, mindenre képes fajta a hétköznapi, egyrétegű, könnyű bulibortól a tengermély, fémesen-fényesen-acélosan villanó komplex száraz boron át az aszúig.
márc. 16
7:57
Gyorsan közeledik, térképen mutatják a meteorológusok, hol fog lecsapni - részletes időjárás-előrejelezés (Promotions)
Ilyen időre lehet számítani a hétvégén.
márc. 16
8:15
Napi horoszkóp: A Nyilas szerelmi élete felpezsdül, a Skorpió legyen nyitott - március 16. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
márc. 16
8:21
Így néznek ki ma a Bűbáj főszereplői: van, aki meglepően sokat változott (Femcafe)
A Bűbáj 17 évvel ezelőtt robbantotta a mozikasszákat, s azóta is nagy népszerűségnek örvend. Kíváncsiak voltunk, mennyit változtak azóta a szereplők, cikkünkben pedig el is hoztunk néhány akkor és most fotót!
márc. 16
8:30
A tökéletes káposztás lepény receptje Fásy Ádámtól (Blikk)
A kapusznyika avagy káposztás lepény eredete mélyen gyökerezik a magyar konyhaművészetben, elkészítésekor a káposzta ízét és tápanyagait kombinálták a tésztával.
márc. 16
8:39
"Nekem attól nem lesz jobb, ha ártok másoknak" – Lilu a női lojalitás fontosságára hívja fel a figyelmet (Joy)
A Joy Magazin tavaszi lapszámának címlapsztárja, Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu bátran vállalja: a Liluland felületein egyáltalán nem adnak teret a negatív kommenteknek, a bántó megnyilvánulásoknak.
márc. 16
8:45
Friss fotó, az 56 éves Nicole Kidman arcát már nem ismered fel (Promotions)
Így néz ki most az ikonikus filmekben játszó színésznő, Nicole Kidman.
márc. 16
9:00
A fizetett menstruációs szabadság sokkal több, mint egy szabadnap (Sassy)
Bárhogy is hívod, a hónapnak ez az időszaka nem népszerű téma. Főleg a munkahelyen. Pedig itt lenne az ideje, hogy beszéljünk róla.
márc. 16
9:15
Ettől a 8 tulajdonságtól lesz a legvonzóbb egy férfi a szakértők szerint (Glamour)
Vannak olyan férfiak, akikért a legtöbb nő egyaránt odáig van. Akik nem feltétlenül a külsejükkel fogják meg az ellenkező nemet, hanem van bennük valami plusz, aminek lehetetlen ellenállni. De miből áll össze ez a bizonyos "plusz"? A szakértők szerint a következő nyolc tulajdonságból!
márc. 16
9:24
Balázs Andi rosszul lett, kórházba vitték: az utolsó pillanatban mondta le az előadást a Karinthy Színház (Blikk)
Balázs Andi annyira rosszul lett péntek este, hogy le kellett mondani az előadását, ráadásul kórházba is került.
márc. 16
9:27
Lengyel régészek megtalálták a szerelem gyűrűjét, így már biztosan tudjuk, hogy melyik állat jelképezi a szerelmet (Promotions)
Romantikus felfedezésre bukkantak tudósok
márc. 16
9:54
Alekosz fülig szerelmes, megmutatta új barátnőjét (ATV)
Alekosznak új barátnője van, és egy közös fotót is posztolt vele.
márc. 16
10:00
Cara Delevingne megszólalt az otthonát elemésztető horrorisztikus tűz után: "Nem tudom elhinni. Összetört a szívem" (Sassy)
A műemlék otthon teljesen kiégett, de a cicákat végül sikerült kimenekíteni.
márc. 16
10:03
Világkuriózum a magyar burgonya szó, és az, hogy miből jön, ilyen nincs máshol a világon (Promotions)
Az egyik leghétköznapibb szó, mégis érdekes, hogy miből képeztük.
márc. 16
10:12
Janza Kata könnyekig hatódott a Jászai Mari-díjtól: ráadásul a színházban is meglepték (Blikk)
Janza Kata nem is lehetne boldogabb, hiszen két napja megkapta a Jászai Mari-díjat. A színésznő elárulta, hogy fogadta a kitüntetést.
márc. 16
10:30
Nevetségessé vált Leonardo DiCaprio, amiért csak huszonéves szépségekre repül rá: Playboy-modell fitymálta le a filmsztár vonzerejét (Blikk)
Bekövetkezett, ami idővel elkerülhetetlennek tűnt: nevetségessé vált Leonardo DiCaprio múlhatatlan érdeklődése a huszonéves modellek iránt. Az idén 50. születésnapját ünneplő filmsztár nemrégiben egy 22 éves Playboy-modellt próbált felszedni, de nem járt sikerrel, mert Hieke Konings öregnek és túl furcsának ítélte.
márc. 16
10:33
Ez volt a legrosszabb év a Földön a tudósok szerint, meglepő az ok (Promotions)
Az 536-os év sötét fejezetet jelent az emberiség történelmében. "A történelem legrosszabb évének" is nevezik, nem ok nélkül.
márc. 16
10:36
Kifakadt Nótár Mary ex-barátnője: durva üzleti háborúba torkollott a szakítás (Pénzcentrum)
Az egyik legnépszerűbb magyar énekesnő több tízmilliós nézettséggel rendelkező YouTube-csatornája szőrén-szálán eltűnt.
márc. 16
10:48
Katalinnal még vezető munkatársai sem találkoztak vagy beszéltek a titokzatos műtét óta - állítja egy forrás (Sassy)
A hercegné betegségére továbbra is "a titokzatosság fátyola borul", sok családtag sem tud konkrétumokat.
márc. 16
10:54
Így élte meg Terecskei Rita, hogy Sidlovics Gábor otthagyta a Zanzibart: "Nem mondom, hogy jól esett a dolog" (Blikk)
Hidegzuhanyként érte a Zanzibár együttes tagjait, amikor 2012-ben az akkori formáció egyik meghatározó alakja, Sidlovics Gábor, azaz Sidi váratlanul bejelentette, hogy a Tankcsapda zenekarnál folytatja pályafutását.
márc. 16
11:12
Felháborító videó került napvilágra, amelyen egy pelenkás baba rózsaszín e-cigit szív (Sassy)
A kisgyerek mellett ülő másik gyerek köhögési rohamot kapott, amikor a vape páráját beszívta.
márc. 16
11:15
Most már tényleg aggódnunk kéne? Furcsa titok derült ki Katalin hercegné lábadozásáról (Glamour)
Januárban elképesztő gyorsasággal söpört végig a neten, hogy Katalin hercegnét meg kellett műteni. Mivel a hercegné azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, és a palota is csak szűkszavúan nyilatkozik az állapotáról, a rajongók egyre jobban aggódnak, hogy nagyobb a baj, mint hinnénk. Most újabb aggasztó hírek láttak napvilágot.
márc. 16
11:24
Így vehetsz a piaci ár töredékéért virágot: rengeteg pénzt spórolhatsz tavasszal (Pénzcentrum)
Magyarország legnagyobb Tulipánszürete idén is közel félmillió tulipánnal várja az érdeklődőket Balaton mellett, Kőröshegyen.
márc. 16
11:27
Curtis durván rányomult Mikes Annára, ennek nagyon nem fog örülni Krausz Gábor (Promotions)
Az újpesti fenegyerek egyértelmű üzenetet küldött a táncosnőnek, mi lesz ebből?
márc. 16
11:30
Barbár ukránok civileket gyilkoltak az orosz városban (AC News)
Lakóházakat bombázott az ukrán hadsereg Belgorodban, egy nő és egy férfi meghalt, két másikat súlyos állapotban kórházba vittek.
márc. 16
11:45
Taylor Swift és Katalin hercegné szinte ugyanazt a ruhát viselte: kinek állt jobban? (Joy)
A rajongóknak természetesen azonnal feltűnt a hasonlóság Katalin hercegné és Taylor Swift ruhája között.
márc. 16
11:54
5 mérgező szobanövény: tartsa tőlük távol az unokákat és a házi kedvenceket (Blikk)
Egy növényekkel teli lakás mindig feldobja a hangulatot és a levegőt. Azonban sokszor nem is gondolnánk, hogy nagy veszélyforrás is lehet a cserépben, pláne akkor, ha háziállat költözik az otthonunkba vagy egyszerűen csak átjön az unokánk. Érdemes száműzni azokat, amelyek tövisükkel vagy hegyes levélcsúcsukkal horzsolásokat, szemsérülést okozhatnak
márc. 16
12:06
Pirate Eilish? Herkules John? – íme 8 sztár meghökkentő keresztneve (Sassy)
Vajon mire gondoltak Billie Eilish szülei, amikor a Kalóz keresztnevet adták lányuknak? És miért lett Adele második neve Blue? Jöjjenek a meglepő nevek és még meglepőbb magyarázatok.
márc. 16
12:09
Nagy Feró szerint Orbán Viktor átvette az ő dumáját (SzMo)
A miniszterelnök azt mondta, hogy el kell foglalni Brüsszelt. Feró szerint ő már ezt egy évvel ezelőtt megmondta.
márc. 16
12:09
Drámai végjáték Liverpoolban, Szoboszlai Dominik sem lehetett felkészülve erre az eredményre, amely a szezon csúcspontja lehet (Promotions)
Ha ez összejön, az dráma lehet a köbön.
márc. 16
12:15
Szomorú ok miatt nem látni közös fotókat Kylie Jennerről és Timothée Chalamet-ről (Glamour)
Emlékszel, mennyire édes fotók készültek Kylie Jennerről és Timothée Chalamet-ről a Golden Globe-on? Csak úgy áradt belőlük, hogy mennyire imádják egymást! Azonban úgy tűnik, hogy a következő szerelmes fotókra még jó sokáig várnunk kell...

Keresés