Szász Júlia után Horváth Lajos Ottó is megerősítette felmondását a Nemzeti Színháznál, a színész is cáfolja Vidnyánszky Attila igazgató azon állításait, hogy több millió forint kártérítést fizettek volna nekik a novemberi baleset után. Horváth most felsorolta, tételesen milyen összegeket kapott, és azt is elmondta, nem érzi korrektnek, hogy mialatt
A leginkább anyja meggyilkolásáról híres Gypsy Rose Blanchard első gyermekét várja. A terhességet bejelentő videóban arról beszél, hogy szeretne mindent megadni a gyermekének, amit ő nem kapott meg. Blanchard 11 hetes terhes, 2025 januárjára várják a babát.
A rostokról méltatlanul kevés szó esik, pedig legalább olyan fontos szerepük van az egészséges életmód kialakításában, mint a vitaminoknak vagy épp a fehérjéknek. Mit is jelent ez pontosan? Hogyan építhetjük be őket az étrendünkbe? Ennek jártunk utána.
Országos figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt, szerdán 39 fok is lehet, és éjszakára sem akar majd nagyon lehűlni. Délután, kora este helyenként egy-egy zivatar is előfordulhat.
Holdampf Linda életében jelentős fordulat történt: öt évvel a válása után újra szerelmes lett. A stylist a tatai Víz, virág, zene fesztiválon már együtt mutatkozott új párjával, aki egy vidéki üzletember. Linda, aki a karrierjében hosszú évek óta sikeres, a boldogságáról egy visszafogott bejegyzésben számolt be, amelyben elárulta, hogy végre a magá
Hivatalosan is fejlesztés alatt áll a Shrek 5, 2026 júliusában érkezik az eredeti szereplők közül Mike Myers, Eddie Murphy és Cameron Diaz is visszatér. Valamint Szamár is kap egy saját filmet.
Néha nem árt a mérsékletes táplálkozás.Túlzásba esni szinte minden étellel lehet. Úgyhogy ideje átfutni az egészséges, de hizlaló élelmiszerek listáját,
Pletykák szerint a két hollywoodi sztárnak komoly nézeteltérései voltak a Hook forgatásán. Julia Roberts állítólag több kollégájával is konfliktusba keveredett.
Omar Sharif neve hazánkban is sokaknak cseng ismerősen: az egyiptomi származású filmszínész a múlt század egyik ünnepelt sztárja volt, aki kiváló alkotásokban bizonyította be tehetségét, ellenállhatatlan sármjával pedig nők millióit bolondította magába.
Az új kiegészítővel a játékosok eldönthetik, hogy Simjeik az érzelmek és a fizikai intimitás tekintetében a kizárólagosságot részesítik-e előnyben, vagy nyitottak a poliamória felfedezésére.
Károly király nagy lépésre szánta el magát, döntésének pedig bizonyára rengetegen örülnek az Egyesült Királyságban. Az uralkodó ugyanis úgy határozott, hogy megnyitja a Buckingham-palota ikonikus termét a látogatók előtt.
Károly Fülöp svéd királyi herceg feleségéért, Sofia Hellqvistért eddig is mindenki odavolt, ám miután egy halvány rózsaszín maxiruhában mutatkozott a minap, még inkább rajong érte a nép.
A forróság mindannyiunkat megvisel: a hőhullámok idején a szokásosnál is jobban kell vigyázni az egészségünkre. Az is kiderült, hol volt a legnagyobb a pokoli kánikula.
Hatalmas nagy teniszrajongó és a hagyomány szerint a trófeát is ő adja át a győzteseknek. Katalin hercegné minden wimbledoni megjelenése azt tükrözi, hogy imádja, amit lát és együtt izgul a játékosokkal.
A flört szó maga szerelmi játékot, kacérkodást, könnyed udvarlást, futó szerelmi viszonyt, kalandot jelent. A flörtölésnek rendszerint semmilyen komoly
A színészt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják, az ügy pere most kezdődött. Alec Baldwint felesége, Hilaria is elkísérte, pedig mostanában nem mutatkoztak együtt nyilvánosan.
Nyul Zsuzsa, aki a kétezres évek elején a televízióban tűnt fel, ma már rádiós műsorvezetőként dolgozik. A VIVA TV után családot alapított volt párjával, Gerhardt Mátéval, és bár két évvel később szétmentek, azóta is jóban vannak egymással. Az egykori pár fiuk fejlődésének érdekében fontos döntést hozott pár évvel ezelőtt: úgy határozta, szakítanak
Egy frissítően üde márka, ami 4 termékből építi fel a tökéletes arcápolási rutint az érzékeny bőrűek számára. Aleksandránál és Szilvinél jártunk, hogy mindent megtudjunk az Organic Thesis márkáról.
Harry hercegnek honvágya van és nagyon szeretne visszatérni az Egyesült Királyságba. Meghan azonban erről hallani sem akar... vajon mi lesz ennek a vége?
Kétségtelen, hogy Győzike lányának kifogástalan alakja van, de a fürdőruhája nem aratott sikert. Gáspár Evelin bikinis képe alatt sorakoznak a kommentek, a követői többsége úgy gondolja, előnytelen darabot választott.