Michael Jackson, Prince, Whitney Houston. Amikor megjelentek a halálukról szóló hírek, egy pillanatra megállt a világ és milliókban keletkezett űr. Ezt sokan azzal próbálták meg betölteni, hogy újranézték filmjeiket, naphosszat hallgatták Spotify-on a dalaikat, vagy pedig a lemezeiket kezdték megvásárolni. Miért értékelődik fel egy-egy híresség, mi
II. Erzsébet királynő életében számos rekordot állított fel, és megannyi érdekes tény keringett róla, kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, ön mennyire ismerte a néhai brit uralkodót.
Szeptember nyolcadika a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe a keresztény katolikusok körében. Az egyik legnagyobb Mária-ünnepéhez számtalan népszokás és rítus kötődik, melyet a mai napig tartanak a hívők.
A Jóbarátok sztárját Matthew Perry temetése óta nem lehetett látni. Most egy autószalonnál fotózták le a színészt, Matt LeBlanc szinte felismerhetetlen.
Ahogy robog az Ázsia Expressz, úgy folyamatosan jönnek ki a Nánázsia részei is. Ördög Nóri férje és gyerekei érdekes helyi édességet kóstoltak meg. Nánási Pálnak még a szeme sem állt jól az első harapás után.
Két nő, aki szó szerint habzsolja a természetet: Mo Wilde egy éven keresztül a vadonból táplákozott, Dénes Andrea pedig a magyar olvasóknak csinál kedvet szezonális receptjeivel az erdők kóstolásához.
A High School Musical egykori sztárjának, Ashley Tisdale-nek szeptember 6-án megszületett második kislánya, Emerson Clover French. Az édesanya egy megható Instagram-posztban osztotta meg a hírt, amelyben a kisbaba apró kezei láthatók a családtagokéval együtt. A Tisdale család most már négytagú, boldogságuk pedig határtalan.
Hozzávalók 6 személyre:-1 kg sertéscomb vagy lapocka-1 kg savanyú káposzta-15 dkg füstölt szalonna-1 fej vöröshagyma-1 db paprika-1 db paradicsom-1 ek.
Rétegzenék, gondtalanság, fülledt nyári meleg, sok-sok ismerős, olcsó alkohol, szabadság – olyan 18-19 körül lehettem, amikor először fesztiváloztam, és nagyjából a fentiek keretezték a magyar "vadkelet" egy kis szegletében megvalósuló rendezvényt. Minden a helyén volt, talán túl magasra is került az a bizonyos léc. Olyannyira, hogy ez lett az én e
Különleges énekes jelent meg az X-Faktor válogatóján. A fiatal férfi elmondása szerint Kis Grófo "vér szerinti mostoha" unokatestvére, és két évvel ezelőtt járt már a műsorban. A mentorok és a műsorvezetők is nagy örömmel fogadták, hogy visszatért.
Elhunyt Herbie Flowers, a brit basszusgitáros-legenda, aki pályafutása során a zenei világ legnagyobb ikonjai mellett tette le névjegyét, többek között David Bowie, Elton John és Paul McCartney oldalán. A 86 éves zenész halálhírét családja erősítette meg, és azóta a zenei közösség is búcsút vett tőle, méltatva munkásságát és különleges személyét. F
Izgalmas időszak előtt áll a kismama és párja. Tornóczky Anita és Miklós már a babaszoba elkészítésén dolgozik. Minden részletet megálmodtak, csak a kivitelezés vár még rájuk.
A zsűriből Stohl András azt mondta az énekesnőnek, hogy látszik, végre sikerült három percre felszabadulnia, és nem kellett elviselnie a hétköznapi dolgokat, amiket kap.
Hajóroncsok, sőt emberi végtagok is rendszeresen kerülnek elő az USA egyik mesterséges tavából, amelyet a környékbeliek elátkozottnak és szellemjártának tartanak.
Szabó Bence tavaly kiesett a The Voice-ból az élő show előtt, de idén az X-Faktor válogatóján már hatalmas sikert aratott, előadása során meg is ríkatta a zsűrit. A 19 éves énekes lenyűgözte mind a közönséget, mind a mentorokat, akik szerint Bence az évad egyik nagy reménysége lehet. A fiatal tehetség, aki már gyerekkorától énekel, most végre megka
Rengetegen szeretnék megtalálni az igazit, a nagy Ő-t, a mindent elsöprő szerelmet és kötődést, de nem mindenki számára adatik meg. Íme, az a 4 csillagjegy, akiknek a sorsában benne van, hogy megtalálják a lelki társukat.
Florence Pugh szereti meghökkenteni szettjeivel az embereket, különösen kedveli a sokat mutató darabokat, ám ezúttal egy sokkal konzervatívabbat választott. A színésznő új filmje bemutatóján vett részt és a vörös szőnyegen egy álomszép, Disney-hercegnőket idéző rózsaszín kreációban jelent meg.
Egy pszichológus 4 jelet mutat be, amelyek arra utalhatnak, hogy gyerekkorodban nem kaptál elég anyai törődést. Lehet, hogy az anyaseb téged is érint, pedig eddig nem is tudtál róla.