Az extrém idei nyár után az esővíz megtartása és tárolása különösen fontossá vált. A Wavin Magyarország koncepciója szerint szemléletet kellene váltanunk, nem az a lényeg, hogy az esővizet minél gyorsabban elvezessük, hanem az, hogy amikor esik, akkor azt felfogjuk, tároljuk, és okosan, hosszabb idő alatt tudjuk felhasználni.
Szombaton kezdődött meg a Pujiang Innovációs Fórum Sanghajban, ahol a négy napig tartó rendezvényen idén Magyarország mint díszvendég vesz részt az eseményen mintegy negyven szakértővel, vállalati és egyetemi vezetővel, akik a fórumon elhelyezett kiemelt standnál mutatják be, hogy a magyar innováció milyen területeken nyújt világszínvonalú teljesít
Kiss Péter Pál, a Budapesti Honvéd 21 éves világ- és Európa-bajnok kajakosa megvédte címét a párizsi paralimpián, ahol a KL1-es kategóriában 200 méteren aratott diadalt. A szombati versenynapon fölényes győzelmet szerzett, közel két másodperces előnnyel ért célba, és ezzel másodszor is paralimpiai bajnok lett. Domináns teljesítmény a döntőben Kiss
Szombaton sajtótájékoztatót tartott Tóth-Szántai József, Miskolc megválasztott polgármestere, aki október elején lép hivatalba. A pénteken kigyulladt Miskolctapolcai Barlangfürdőnél tartott eseményen bejelentette: a fürdőt mindenképpen újjáépítik, és a rekonstrukció során arra törekednek, hogy még szebb és modernebb legyen. Tóth-Szántai, aki a Pont
A Volkswagen elektromos járművek iránti kereslet lassulása miatt módosítja terveit a salzgitteri akkumulátorgyárban. A vállalat PowerCo nevű akkumulátoros leányvállalata egyelőre csak az egyik tervezett gyártósort építi meg a németországi üzemben. Számolt be a Pénzcentrum a Reuters cikke alapján. Thomas Schmall, a Volkswagen csoport technológiai ve
Péntek késő délután a koszovói szerbek blokád alá helyezték a Koszovó felé vezető határátkelőket, amelyeket Belgrád hivatalos álláspontja szerint csak "adminisztratív átjáróknak" neveznek. A tiltakozások szervezéséért a koszovói szerbek hagyományőrző egyesületei felelnek, akik a helyi szerb közösség érdekeit védelmezve döntöttek a blokád mellett. A
Most igazán bezuhant az olaj árfolyama – Magyarországon ismét közeledhetünk az 550 forintos átlagárakhoz? Bár az elmúlt napokban folyamatosan csökkenő árakról érkeztek hírek, a szakértők által várt nagykereskedelmi árkorrekciók eddig nem jelentek meg teljes mértékben a benzinkutaknál. A holtankoljak.hu jelentése szerint szeptember 7-én a benzin nag
Elérhetőek az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) főoldalán, hogy mely forintos lakossági állampapírban mennyi pénzt tart a lakosság. Meglepő lehet, hogy melyik állampapír bír a legnagyobb állománnyal az értékesítési adatok függvényében. Látszik, hogy a jelenlegi állományok tekintetében továbbra is egyeduralkodó még egy korábbi kedvenc. Állampapír –
Megkezdődött az idei cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában – közölte a társaság . A közlemény szerint a kaposvári cukorgyár ellátásához 2024-ban több mint 15 ezer hektáron művelnek cukorrépát. Közel húsz százalékkal nagyobb területen, mint az elmúlt évben. A tenyészidőszak első felében – egészen júniusig – a cukorrép
.A francia ipari termelés csökkent júliusban havi összevetésben a francia statisztikai hivatal, az INSEE pénteki jelentése szerint. Júliusban szezonális és naptári kiigazítással 0,5 százalékkal csökkent. Az előző havihoz képest a francia ipari termelés a júniusi 0,8 százalékos havi bővülés után. Az elemzők előzetesen kisebb, 0,2 százalékos zsugorod
Az első fél évben 1,5 százalékkal nőtt a román gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok a bruttó hazai termék (GDP) volumenének ugyanolyan mértékű növekedését mutatják a múlt év első feléhez képest. A termelési oldalon a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halász
A Bikát ma valaki idegesíteni fogja, a Halka vegye figyelembe az új tényezőket Karrier horoszkóp: 2024.09.08. Kos Tartsd csukva a szád, mert bármit mondasz, rossz irányba vezethet A szavaid rosszul jöhetnek le egyesek számára. Minden intenzívebben és drámaibban jöhet le, szóval készülj fel. A körülötted lévők érzelmileg nincsenek jól. Bika Erősen k
A Lidl tovább bővíti labdarúgó partnerségi portfólióját és a 2026/27-es szezon végéig két UEFA klubverseny, az UEFA Európa-liga és az UEFA Konferencia Liga hivatalos támogató partnere lesz. Az együttműködés keretében a vállalat Európa-szerte, köztük Magyarországon is folytatja egyedülálló Lidl Kids Team programját, ezzel több mint 12 ezer gyermek s
A napokban élesedő Chang frissítés után újabb pozitív fejleményeknek örülhetnek a Cardano felhasználók. Cardano Chang: élesedett a blokklánc végső formáját előkészítő frissítés Az első és talán a lánc kihasználtságának szempontjából fontosabb esemény lehet, hogy a Dexscreener néhány héten belül felveheti a támogatott tőzsdéinek listájába a Minswap,
Stresszkezelési technikákkal, motivációval és az újabb értékesítési trendek megismerésével készülhetnek a vállalatvezetők 2024 hátralévő, kemény időszakára - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Egy amerikai kutatás szerint, a vállalati világban legnagyobb stressznek az értékesítők vannak k
A MIPCOM Cannes keretében lesz a Hunyadi János életéből készülő 10 részes sorozat premierje. A magyar produkció Európa legfontosabb televíziós és filmes szakmai rendezvényén vörös szőnyeges bemutatót kap a magyar produkció – jelentették be a szervezők. A Nemzeti Filmintézet (NFI) és a Beta Film GmbH, a világ egyik vezető, független filmes vállalkoz
A tisztaság fontos, viszont a takarítás egyre kényesebb téma. Mindenki azt szeretné, ha az otthona tiszta lenne, ám most már az is jogos elvárás, hogy a tisztítószerek, amiket használunk, biztonságosak és környezetkímélők legyenek.
Nehezen tartasz szünetet, gyakran túlórázol és még hétvégére is hazaviszed a munkát? Akkor te valószínűleg munkamániás vagy, ami azért baj, mert nem adsz magadnak elegendő pihenőt, nem tudsz regenerálódni és feltöltődni, a magánéleted és a munka közötti egyensúly pedig gyakorlatilag nem létezik. Segítünk, hogy megtaláld. Ésszerű munkaidő Ha alapv
A Samsung bejelentette az ultrarövid vetítési távolságú The Premiere 9 és The Premiere 7 projektorokat. A The Premiere 9 154 százalékban, a The Premiere 7 projektor pedig 100 százalékban lefedi a DCI-P3 színtartományt, és mindkét modell támogatja a HDR10+-t, így világosabb környezetben is tiszta, élénk képeket biztosít. A The Premiere
A mezőgazdasági robotika terén jelentős eredményeket elért Fieldwork Robotics bemutatta legújabb autonóm robotját, a „Fieldworker 1”-et, ami az emberi munkaerő sebességével és minőségével képes még az annyira érzékeny gyümölcs betakarítására
Bár a zöld italt már évszázadok óta kortyolgatja az emberiség, az elmúlt években lett csak igazán divatos. Szinte nincs olyan, aki ne ismerné a matchát: a kérdés már csak az, tudod-e, hogy kell elkészíteni.
Új mentorokkal és megújult stúdióval várta az X-Faktor a 2024-es év versenyzőit. Majoros Péter Majka, Tóth Andi és Valkusz Milán is belekóstolhatott abba az életérzésbe, amit Gáspár Laci már hetedik alkalommal élhet át a tehetségkutatónak köszönhetően. Kanalas Cintia: Figures (Jessie Reyez) Kanalas Cintia a 2024-es X-Faktor első válogatóján Jessi
A szegedi egyetem Nobel-díjas kutatói - Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin - munkásságát és az intézmény történetét bemutató interaktív kiállítás nyílt szombaton a Szegedi Tudományegyetem (Szte) tanulmányi és információs központjában.
Idén már négy színpadon zajlanak majd a Marketing Summit programjai, aki pedig lemarad valamiről, az utólag is visszanézheti majd az előadásokat – mondta el Hinora Ferenc. Az év szakmai és üzleti eseményét szervező Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy mit értünk a skizofrén marketing ko
A hét közepén tízmillió dolláros jogdíj-csalás miatt vettek őrizetbe egy zenei producert az Egyesült Államokban. A vád: több százezer mesterséges intelligenciával generált számot töltött fel streaming-platformokra és azok lejátszásait hamis felhasználókkal csúcsra járatta.
A nyelvtudás a siker egyik kulcsa: több friss kutatás is megerősítette, hogy a magas szintű nyelvi készségek jelentős versenyelőnyt biztosítanak, csökkentik a munkanélküliségi rátát, és növelik az elhelyezkedési esélyeket. A szaknyelvek ismerete pedig sok esetben alapkövetelmény a felvétel során. Ezt felismerve tíz új szaknyelvi kurzust indított a
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember 9-én kezdődő héten.
A bizalmi tőke két részből áll, politikaiból és gazdaságiból. Egy piacgazdaságban rendszerint először az üzleti bizalom fogy el, amelyet követ a politikai bizalom elenyészése. Most itt tartunk.
Nemzetközi kutatócsoport áttörése a 3D nyomtatás területén az, hogy először sikerült mikroalgákból kinyert nyersanyagokat felhasználni bonyolult, biokompatibilis 3D mikroszerkezetek létrehozásához. Az új technológia egyrészt növeli a 3D nyomtatás fenntarthatóságát, másrészt
A DJI ismét forradalmasítja a tartalomgyártást legújabb, tenyérméretű drónjával, a Neo-val, amely kifejezetten vlogok készítéséhez lett tervezve. A Neo ötvözi a csúcstechnológiát, a kompakt méretet és a könnyű kezelhetőséget, így
A magyar labdarúgó-válogatott 5-0-s vereséget szenvedett a német csapattól a Nemzetek Ligája A divíziójának szombati első fordulós mérkőzésén, Düsseldorfban. Marco Rossi tanítványai nagyjából 20-25 percig voltak méltó ellenfelei vendéglátójuknak, akik aztán felőrölték a riválist, egyre nagyobb fölénybe kerültek, s végül kiütéses diadalt arattak saj
Több mint 80 millió forintnyi támogatást ítélt meg médiaszolgáltatóknak a Médiatanács, emellett több baranyai rádiós frekvencia sorsáról is döntött a testület. A Rádió 1-et ismét bírságolták, és három esetben is a letelepedés helye szerint joghatósággal rendelkező társhatósághoz fordult amiatt, hogy a külföldön bejegyzett médiaszolgáltatók tévesen
Még mindig csak korlátozottan érhetők el a Transport for London (TfL), vagyis a brit főváros közösségi közlekedését szervező társaság online szolgáltatásai, miután a hét elején kibertámadás érte a közlekedési vállalatot - írta pénteken a BBC.
Ha már sikerült felvenni a hitelt, túl vagyunk a nehezén - gondolhatnánk, de ez sokszor nincs így. A futamidő alatt is számos dolog befolyásolhatja a törlesztést, változhatnak a kamatok, elveszthetjük az állásunkat. Ezekre a helyzetekre érdemes előre felkészülni.
A szilva piaci helyzetéről, a telepítési támogatáshoz szükséges termőhelyi minősítésről és új fajtákról esett szó Cegléden, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Intézetének kutatóállomásán.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy az új szochokedvezmény szabályait kell-e alkalmazni, ha eltér a munkába lépés és a kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének dátuma. A kérdésre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász válaszolt.
Hogyan reagálnak a technológiai vezetők a kormányzati követelésekre, amikor a magánélet forog kockán? Tekintsük át a „Nagy Ötök” taktikáit. A technológiai óriások hatalmas mennyiségű személyes adatot birtokolnak, a magánéletünk védelemének őrzőivé váltak. Ez a szerep azonban jelentős kihívásokkal jár, különösen akkor, amikor a kormányok nemzetbizto
Az ellenzéki pártelnök azt találta ki, hogy közérdekű adatigényléssel fordul a Honvéd Kórházhoz, miután ottani kezeléseivel kapcsolatban szenzitív, személyes adatai kerültek nyilvánosságra. Ha lúd, hát hadd legyen kövér, ezért az összes kormánytag kezeléséről kikérte a politikus ugyanazokat az adatokat, amelyek róla kiszivárogtak a kórházból.
Ötcsillagos biztonsági minősítést kapott augusztusban az Asean NCAP szervezettől a Chery Group hamarosan Magyarországon is bemutatkozó autója, az Omoda 5. Az Asean NCAP ötcsillagos járműbiztonsági minősítésének elnyerését Kuala Lumpurban jelentette