Az előző interjúban a hagyományos 360 fokos felmérések újragondolását vettük elő, és beszéltünk az egyik gyenge pontjáról a kiszámíthatóságról. Most a másik - az erőforrásigény - kerül górcső alá. Kosztra Balázst, a Concordia Szervezet és Vezetésfejlesztési Kft. ügyvezető partnerét kérdeztük, aki 2024. október 2-án, a Tréning Kerekasztal Konferenci
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 12-én kora reggel az X-platformon jelentette be, hogy egy orosz rakéta eltalálta azt az ukrán búzát szállító ömlesztettáru-szállító hajót, amely a Fekete-tengeren hajózva Egyiptomba tartott. Orosz rakéta egy Egyiptomba tartó búzaszállítmány ellen. Ma este Oroszország csapást mért egy civil hajóra a Fekete
Szeptember 17-19. között háromnapos lesz a Bajnokok Ligája nyitófordulója. A Sport1 és a Sport2 összesen 10 mérkőzést közvetít élőben az első körből. Ezeken látható lesz például a címvédő Real Madrid, az ezüstérmes Dortmund, továbbá a Juventus, a Bayern München, a PSG, a Leverkusen és a Barcelona is.
A kiadós, országos csapadék hatására véget ért a hosszú aszály, a talaj alaposan megázott. Az őszi káposztarepce kezdeti fejlődéséhez így optimálissá váltak a körülmények. Holnap már csak elszórtan várható csapadék, szerdától pedig szárazra fordul az idő.
Többmillió eurós bírsággal is járhat, ha egy szervezet nem tesz eleget a nemrég hatályba lépett NIS2 feltételeinek. A szabályozás összetett és számos területre kiterjed, az érintetteknek pedig már nincs sok idejük megtenni a szükséges lépéseket. A Kingston szakértői szerint jelentősen megkönnyíti az adatvédelemhez kapcsolódó előírások teljesítését,
Olyan kérdésem lenne, hogy felszámolás alatt áll a cég, az utolsó fizetésünket június 6-án kaptuk, de dolgoztunk augusztus 15-ig. És azóta csak ígérgetik, hogy majd jövő héten kiutalják a fizetésünk felét, mert hogy a társtulajdonosok rakják össze. Még mindig semmi. 3 kisgyermeket nevelek, hitelem van, számlát nem tudtuk befizetni, jelenleg a 10 00
Az Ethereum nagy tulajdonosai csendben hozzáadnak bizonyos altcoinokat portfólióikhoz. Ahogy közelednek a nagyobb piaci mozgások, ezek a stratégiai választások utalnak arra, hogy mely kriptovaluták lehetnek a jövő győztesei. Ebben a cikkben bemutatjuk, mely digitális valuták keltették fel ezen befolyásos befektetők figyelmét, izgalmas lehetőségeket
Míg évtizedekkel ezelőtt hazánkban alig pár évesen egyedül jártak intézménybe a gyermekek, ma a magyar szülők a 10-11 éves kort tartják ideálisnak ahhoz, hogy önállóan kezdhessen iskolába járni csemetéjük. De vajon mi ennek az oka, és mik lennének azok a dolgok, amik valóban segítenék a biztonságosabb közlekedést? Többek között ezekre kereste a vál
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az "AI Act", azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, a jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az NGM.
A BMW több mint két évig nem ismerte fel teljes mértékben annak a fékrendszeri hibának a súlyosságát, amely várhatóan közel 1 milliárd eurós költséget jelent majd a vállalatnak. A probléma 2022 júniusában kezdődött, amikor ügyfelek és kereskedők panaszkodni kezdtek a hibás fékekre, de a cég csak nemrég fedezte fel, hogy akár 1,5 millió autót is éri
Az Európai Unió országaiban jelentős különbségek vannak az árak tekintetében. Mely országok a legdrágábbak, és hol lehet a legolcsóbban élni? Az Eurostat adatai alapján készített grafikonok segítségével most megvizsgáljuk a tagállamok árait, és feltérképezzük, hol találhatóak a legmagasabb és legalacsonyabb költségek. Az árak összehasonlítása az EU
Ez itt a Digital Hungary Példakép díj PR kategóriájának aloldala. Itt megtalálható a jelöltek bemutatása a szakmai életrajzuk és az őket a díjra jelölő szakmai grémium ajánlásai alapján. Segíts eldönteni, hogy ki kapja idén a Példakép díjat PR kategóriában! Egy szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a nagyközönségen a sor
Az SAP felmérése szerint az átállás halogatása legalább olyan veszélyes, mint megfelelő belső erőforrások és elkötelezettség nélkül látszatintézkedésként belevágni. Ugyanakkor azok a cégek, amelyek időben, megfelelő partnerrel, saját munkatársaik szerves bevonásával és motiválásával bonyolítják le a váltást, az új rendszer értékeit kiaknázva jelent
Múlt héten sikerült erősödnie a forintnak és biztonságos távolságra kerülni a 400-as árszinttől. Hétfőn délelőtt 394,4 forintos szintről kezdi a hetet az euró, és bár a hét első napján viszonylag gyengén teljesítenek a tőzsdék, mindenki az amerikai jegybankra figyel. A Federal Reserve a recessziós félelmek közepette eszközölhet 25 – 50 bázispontos
Ez itt a Digital Hungary Példakép díj cégvezetés kategóriájának aloldala. Itt megtalálható a jelöltek bemutatása a szakmai életrajzuk és az őket a díjra jelölő szakmai grémium ajánlásai alapján. Segíts eldönteni, hogy ki kapja idén a Példakép díjat Cégvezetés kategóriában! Egy szakmai jelölő testület választotta ki a jelölteket, most pedig a nagy
Stratégiai partnerségre lépett a Circle stabilcoin-kibocsátó a Sony Group blokkláncokkal foglalkozó leányvállalatával, hogy az USDC legyen az elsődleges tranzakciós token a Sony új layer-2 blokkláncán, a Soneiumon. Az együttműködés során integrálják a Bridged USDC szabványt, amely natív USDC helyettesítőként működik az Ethereumon. A Soneium ezzel l
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az "AI Act", azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, a jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az NGM.
Az 1949 és 1975 között született generációt gyakran említik baby boom generációként vagy annak későbbi szakaszaként. Ez a korosztály életében számos társadalmi és gazdasági változáson ment keresztül, és most új kihívásokkal néz szembe, ahogy az idősödés határához érkezik.
Az osztrák jegybank, az OeNB és a Raiffeisen Research után már az UniCredit Bank Austria is valószínűnek tartja a recesszió folytatódását Ausztriában a legfrissebb konjunktúra-elemzésében. A Raiffeisen a közelmúltban a hazai gazdasági teljesítmény 0,5 százalékos visszaesését prognosztizálta 2024-re, míg az OeNB 0,7 százalékos csökkenést jósolt. Imm
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban – közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel. A pénzpiaci alapoktól 12,6 milliárd forintnyi tőke t
Budapest/Bécs, 2024. szeptember 16., hétfő (MTI) – A paksi atomerőmű bővítése kiváló példa arra, hogy a nukleáris együttműködés visszahozhatná a józan észt, a racionalitást és a békés egymás mellett élés reményét a nemzetközi politikába – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben. A tárcavezető a Nemzetközi Atomenergiai
Hamarosan lendületet vehet a közúti kamionforgalom villamosítása. A Daimler Truck november végétől tervezi a Mercedes-Benz eActros 600 típusú hosszú távú elektromos teherautójának tömeggyártását. A teherautó 600 kilowattórás akkumulátorral rendelkezik, 500 kilométeres hatótávolságra képes, közbenső töltés nélkül. A haszongépjármű-gyártó szerint t
A rendkívüli közgyűlés határozata értelmében néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytatja működését a Kulcs-Soft – közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn. A tájékoztatás szerint a tőzsdei kereskedéstől való elfordulás előzménye, hogy a tulajdonosok és a menedzsment megállapította: a kitűzött bővülési- és fejlesztési tervek finanszíro
Az idén újabb rekordot döntve tovább nőtt Horvátországban a magyar turisták és vendégéjszakáik száma, szeptember közepéig 736 ezer magyar utazó 3,7 millió éjszakát töltött az adriai államban – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Ivana Herceg jelezte: a magyarországi vend
Kijev tagadta, hogy kapcsolatban áll a férfival, akit Donald Trump volt amerikai elnök elleni merémylettel vádolnak. Kiderült ugyanis, hogy a merénylet gyanusítottja Ukrajna támogatója. Azt nyilatkottta, hogy külföldi önkénteseket akart toborozni az ottani harcra. Ukrajna – Nincs kapcsolat Ryan Routh-al Trump biztonságban volt vasárnap, amikor a ti
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai alapján Magyarországon 2024. június 30-án 10 036 099 darab bankszámlával rendelkezett a lakosság. Eddig még sosem haladta meg a lakosság által birtokolt számlák száma a 10 milliót. Az MNB legfrissebb publikációja alapján 2024. június végén 10 036 099 darab bankszámlája volt a lakosságnak, ilyen sok szá
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,09 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 72 750,50 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: rendkívül alacsony forgalmú napot
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 394,41 forintról 394,07 forintra gyengült 18 órakor, napközben 393,37 forint és 395,42 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 419,97 forintról 419,19 forintra gyengült, míg a doll
Az Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) azt javasolja, hogy 2025-től tiltsák meg az új, fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánok forgalmazását. Ezzel szemben hazánkban a legtöbb otthon földgázzal működő fűtési rendszert használ, ami nem előnyös, mivel a fosszilis energiahordozók alkalmazása növeli a CO2-kibocsátást, és ez hozzájárul a globális felmeleg
A Mérlegnek vissza kell nyernie az önbizalmát, a Bak tegyen meg mindent a kikapcsolódásért! Karrier horoszkóp: 2024.09.17. Kos Az az érzésed, hogy mindenki más dolga a te felelősséged. Ösztönösen azt akarod, hogy egyszerre többféle projektben vegyél részt. Ügyelj arra, hogy ne lépd át a határvonalat a hasznos tanácsoktól az kemény ítélkezésig. Bika
A létszámot 32-ről 36-ra növelték. Megszűnt a csoportkör, és a helyét átvette egy ligaszakasz, és minden csapat egy nagy tabellán szerepel. Az eddigi hat helyett nyolc fordulót rendeznek, ráadásul kettőt januárban, amikor eddig szünet volt a BL-ben. A sorsoláshoz megtartották a négy kalapot, amelybe az UEFA koefficiens alapján sorolják a résztvevők
A Binance elindította a Bitcoin Showdown promóciót, aminek keretében 1 BTC-t osztanak szét a tőzsde aktív felhasználói között. A játékban napi küldetések teljesítésével lehet pontokat szerezni. A résztvevőket ezek alapján rangsorolják és osztják szét köztük a felajánlott jutalmat. A játék szeptember 16. – október 13. között tart. A promócióhoz eze
A pénzügyek, a hitelezés és a banki ügyintézés világában gyakran találkozhatunk olyan kifejezésekkel, rövidítésekkel, amelyek szakértő magyarázatra szorulnának – hiszen nem mindenki számára egyértelmű, hogy mit is takar és miben segít a Jtm mutató, vagy hogyan és mikor kerülünk fel a Khr rendszerébe? A Credipass szakértői ezúttal ezeket igyekezték
Rengeteg hazai szektorban unikális kihívásokkal találkozunk a külföldi piacokhoz képest, amikre adaptív módon szükséges reagálnunk – mondta el Bognár Tamás. A Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban többek között beszélt arról is, hogy milyen szerepet játszik az ágazatukban az event marketing, m
A stablecoinok világában, ahol a kriptotél viharai közepette ezek a stabil árfolyamú kriptovaluták egyre fontosabb szerepet töltenek be. A TrendFM-en hallható Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető Qayum Dánielt és Siklós Bencét, a Peak tanácsadóit látja vendégül, akik a stablecoin piacot járják körbe. Mi is a stablecoin? Egy
Nemrég az Amerikai Egyesült Államok Missouri államában azonosítottak egy madárinfluenza-fertőzöttet, aki nem mezőgazdasági dolgozó, és nem is érintkezett állatokkal.
Az idén újabb rekordot döntve tovább nőtt Horvátországban a magyar turisták és vendégéjszakáik száma, szeptember közepéig 736 ezer magyar utazó 3,7 millió éjszakát töltött az adriai államban - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Partnerségre lépett az LG Electronics (LG) és a Mo-Sys Engineering (Mo-Sys): a két vállalat közösen fejleszti megoldásait a virtuális produkciós stúdiók számára. Az LG bejelentette, hogy részesedést szerzett a virtuális gyártási megoldások és a kamerarobotika piacvezető fejlesztőjeként ismert Mo-Sys. A stratégiai korai fázisú befektetés és partners
Bűnözők tesznek közzé valótlan hirdetéseket az MNB és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról, amelynél az ügyfelek számlapénzére a jegybank garanciát vállalna. A hirdetések, ismert internetes portálok arculatával visszaélő cikkek hamisítványok. Az MNB feljelentést tett
Az 1800-as évek közepéből származó "minden nap egy alma, az orvost távol tartja" mára már csak egy jól hangzó frázis. Akkoriban ez még működhetett is, de ahogy közelítünk a jelenhez, ajánlott lenne százévente megszoroznunk az összeget 10-zel.
Több mint húszezer támogatott kérelem érkezett a napelemes rendszerek telepítését segítő programra, amely a magyar családok számára jelentős állami hozzájárulással biztosít lehetőséget zöldenergia termelésére és tárolására.
Csődgondokság alá kerül az észak-írországi Harland and Wolff hajógyár, amely a világ egyik leghíresebb hajóját, a tragikus sorsú Titanicot is építette.
A 2025-től érvényes új szabályok szerint jóval több kisvállalkozás kaphat áfamentességet az EU-ban. A lehetőséggel Magyarországon is rengeteg vállalkozó élhetne, ehhez viszont a kormánynak is lépnie kell.