A palotában egyre nagyobb a feszültség, Vilmos állítólag ugyanis olyan állásfoglalást hozott, amely hosszú távon akár teljesen átalakíthatja Katalin hercegné szerepét a királyi családban.
Sebestyén Balázs végre elkapta Vadon Janit! A Most Wanted celebjei, Vadon Jani és DJ Yamina mindent megtettek, hogy időben Budapestre érkezzenek a hajsza utolsó előtti napján. Azt azonban nem sejtették, hogy szökevénytársaik megelőzték őket, így lecsúsztak a döntőről. A gyanútlan páros ráadásul azt sem vette észre, hogy Sebestyén Balázs és üldözőcs
Molnár Anikó nehezen élte meg, amikor édesanyja már nem ismerte fel őt. Az Alzheimer-kórral küzdő asszony állapota gyorsan romlik, Anikó pedig egyedül próbál helytállni a mindennapokban – most először nyíltan beszélt az otthon ápolás nehézségeiről.
Tavaly még "csak" 112-szeres volt a különbség a legdrágább és legolcsóbb utcák négyzetméterárai között, idén ez már 500 fölé nőtt. Míg Budapesten akár 6,5 millió forintot is elkérnek egy négyzetméterért, addig Békés megyében már 13 ezer forintért is lehet házat venni.
Precup Csaba egyedül, segítség nélkül mászta meg a Himalájában található 6812 méter magas Ama Dablamot. Bár az eredeti terve az volt, hogy 24 óra alatt teljesíti az alaptábortól alaptáborig a csúcsmászást, végül gyomorproblémák miatt újra kellett próbálkoznia – második nekifutásra azonban sikerrel járt.
Egy véletlennek tűnő találkozás Szepes Mária írólegendával nemcsak egy fotós pályáját, de egy egész életutat fordított új irányba. A legendás írónő hagyatékának titkairól egyik fő gondozója, az alapítvány elnöke, kurátora, Almási J. Csaba fotóművész mesél.
Csütörtök délután az ország több pontján is havazás kezdődött, azonban a legtöbb helyen rövid idő után havas esővé változott az időjárás. A Börzsönyben viszont nem állt el a hóesés.
Egy marcipános fagylalt is elég volt, hogy G.w.M és Bárdosi Sándor lebukjanak Győrben. Egy éber nézőnek köszönhetően Sebestyén Balázsék el tudták kapni a hírességeket a Most Wanted hajszájában – méghozzá meglepően jó hangulatban.
Tóth Vera már több mint húsz éve pályán van, mégis úgy látja, már sosem lesz saját lakása. Az énekesnő elmondta, a művészetben sosem volt hajlandó egy bizonyos szint alá süllyedni, és az anyagi javak helyett a minőség mellett tette le a voksát. Emellett azt is elárulta, milyen az élete a férje mellett Palkonyán.
Van, aki percenként hívja a párját, más csak este ír egy jó éjt üzenetet. Zdroba Patrik és Cooky is elárulták, náluk mi a szokás – de vajon mennyi a túl sok, és mennyi az elég?
Kamarás Norbi őszintén elmesélte Kármán Odettnek az Exek csatájában, hogy az előző este egy külföldi lányt jósolt számára a jövendőmondó. Odettet megviselték a hallottak, főleg korán reggel, hiszen ő már elkezdett gondolkodni azon, milyen irányba fordulhatna a kapcsolatuk, miután távoztak a valóságshowból.
Intenzív változásokat élnek át a csillagjegyek, akik teljes erőbedobással küzdenek céljaikért. Azonban ha túl nagy fordulatszámon élünk, könnyen lesz kiégés a vége – Ezt segít elkerülni a napi horoszkóp.
Kamarás Norbi érdeklődve kérdezte Szlépka Armandot és Balázs Mercit arról, milyen hatással volt kapcsolatukra a közös játék az Exek csatájában. Merci nagyon hálás a közös élményért, Moh pedig elárulta, mit tervez a műsor után exével. Nézd vissza a részt az RTL+ Premiumon!
Komolyra fordult L. L. Junior és kedvese, Frey Tímea kapcsolata. A 44 éves rapper és a 21 éves táncoslány tavasz óta tartó szerelme rendkívül viharosan alakult, de a jelek szerint most révbe ért. A pár Hajdú Péternek mondta el, hogy hat hete megváltozott az életük.
A karácsonyi készülődésnek mindig van egy különleges varázsa. A város fényei kigyúlnak, a friss sütemény illata keveredik a fenyőével, és otthonunk lassan ünnepi díszbe öltözik. Ezt a hangulatot idézte meg idén az adventi GLAMOUR Workshop powered by Glade, amely az Abigél Rendezvény Szalon elegáns tereit töltötte meg meghittséggel, inspirációval és
Ismered azt az érzést, amikor valaki leírja helyetted, amit te sem mertél kimondani? Tisza Kata új könyvében nem finomkodik: szembenéz velünk, és közben segít, hogy mi is szembenézzünk saját magunkkal.
Akár te is harcolhatsz az agy öregedése ellen és javíthatsz a kognitív egészségeden néhány egyszerű trükkel. Nézzük, milyen mindennapi praktikákat ajánl egy népszerű neurológus! Van közöttük néhány igazán meglepő is, de mindenképp érdemes kipróbálni.
Klasszikus bugyit viselsz vagy a tanga a kedvenced? Az alábbi személyiségteszt megmutatja, mit árul el rólad a kedvenc alsóneműfazonod. Készen állsz az igazságra?
Egy korábbi királyi védelmi tiszt, Paul Page azt állítja: Andrew Mountbatten Windsort egykor két nevetgélő nővel látta a Buckingham-palotában, akik a kollégái szerint szinte biztosan szexmunkások voltak. Úgy tudni, Erzsébet királynő legkisebb fia nem csak alkalmilag vette igénybe prostituáltak szolgáltatásait, András herceg gyakran örömlányokkal mú
Molnár Anikó nehezen élte meg, amikor édesanyja már nem ismerte fel őt. Az Alzheimer-kórral küzdő asszony állapota gyorsan romlik, az egykori Nagy Ő pedig egyedül próbál helytállni a mindennapokban. Most először nyíltan beszélt az otthon ápolás nehézségeiről.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Elhunyt Spencer Lofranco kanadai színész, akit a legtöbben a Jamesy Boy és a Gotti című filmekből ismerhetnek. Dolgozott együtt Angelina Jolie-val is, akit az álomnőjének nevezett. Spencer Lofranco halála körülményeit vizsgálják.
A ceglédi lakók már a falat sem látják a csótányoktól, a kártevők ürüléke vastagon fedi a tapétát. A szakértő szerint súlyos fertőzöttség alakult ki, de rendszeres irtással orvosolható a probléma.
Durucz Noémi egykor 110 kilót nyomott, ma már testépítő versenyeken szerepel. A kétgyermekes anyuka 54 kilót fogyott, kitartással, tudatossággal és rengeteg lemondással érte el célját – és nemcsak külsőleg, de belül is teljesen átalakult.
Van egy régi jóskártya, a tarot – amely többet mesél rólad, mint bármely horoszkóp. A tarot születési kártyád nem jövőt mond, hanem segít megérteni, ki vagy valójában, és milyen tanulságokat tartogat számodra az élet.
Vannak szerepek, amelyek mélyebbre mennek az emberi pszichében, mint gondolnánk. Jennifer Lawrence ezt a saját bőrén tapasztalta meg a Dögölj meg, szerelmem! forgatásán.
Van kedved egy kis játékhoz? Szereted a műveltségi vetélkedőket? Cikkünkben hoztunk egy rövid, mindössze 8 kérdésből álló kvízt, amelyet illik minden magyarnak helyesen kitöltenie. Neked sikerül hibátlanra megoldanod a feladatokat?
November 21-én ünnepeljük a a televíziózás világnapját, ezért úgy gondoltuk ideje nosztalgiázni kicsit, és visszatekerni a kazettát. Fekete-fehér képernyők, Orion tévék a szekrénysoron, Tévémaci előtt feszülten figyelő gyerekek, és bemondók, akiknek a hangja még ma is ott cseng sokak fülében. Íme 5 retró érdekesség a magyar televíziózás hőskorából!
Újabb hollywoodi történet végére került pont. Billy Bob Thornton egy friss interjúban egyértelműen kijelentette: soha nem volt Angelina Jolie vérével teli fiola a nyakában, és a színésző sem viselt ilyesmit. Teljesen másról volt szó.