Nagy Sándor felidézte azt a színházi balesetet, amely a Madách Színházban történt vele: egy véletlen mozdulat miatt súlyos sérülést szenvedett. Mutatjuk a részleteket!
Berki Krisztián kisebbik lánya a szemünk láttára nő fel, a kis Emma már négyéves. Berki Mazsi a Borsnak adott interjújában elmesélte, hogyan készült a jeles napra és mit tart kiemelten fontosnak édesanyaként.
Az évkör tizenegyedik hónapja alapesetben is az egyik legmisztikusabb időszakot jelöli. Ilyenkor akaratlanul is közelebb kerülünk azokhoz a mélységekhez és egyben magasságokhoz, titkokhoz és igazságokhoz is, amelyek az esztendő többi részében jobbára rejtve vannak, vagy ha mégsem, akkor észre sem vesszük őket a nagy kapkodásban. Az idei november rá
Hosszú út vezetett el odáig, hogy csak úgy levehess egy parfümöt a polcokról. Gyere velünk egy időutazásra, amelyben elmeséljük, hogyan alakultak ki a mai értelemben vett parfümök.
A retinol sokáig a bőrápolás szent gráljának számított – és valóban hatékony, ha helyesen alkalmazzák. Azonban a fiatal bőr nem mindig igényli, sőt, a túlzott retinolhasználat akár irritációt, hámlást és gyulladást is okozhat. A bőrgyógyászok szerint a kevesebb néha tényleg több.
Így még soha senki nem láthatta Csomor Csillát! A színművész egy színdarab kedvéért lépett jócskán túl a komfortzónáján és próbálta ki a rúdtáncot, amiről nagyon dögös fotók is készültek. Csilla számára ez hatalmas kihívást jelentett, de az nagyban megkönnyítette a feladatot, hogy nemrégiben 15 kilótól szabadult meg. Így nemcsak magabiztosabbá vált
A sussexi herceg továbbra sem bocsátott meg nagybátyjának, Andrew Mountbatten Windsornak. Harry évek óta nyíltan bírálja a királyi család hozzáállását, különösen András ügyének kezelése miatt.
Audrey Hepburn nemcsak tehetséges színésznő volt, aki ragyogó személyiségének köszönhetően azonnal kitűnt pályatársai közül, de a világ egyik leggyönyörűbb nőjének is tartják a mai napig. Íme 10 ritka fotó róla, amit eddig valószínűleg még sosem láttál!
Rég elfeledett beszámolók kerültek elő András herceg botránya kapcsán. Károly király öccséről a személyzet tagjai már korábban is pletykáltak, és a történeteik között egészen furcsákat is találni.
A People magazin immár 40 éve végez áldozatos munkát a női szem gyönyörködtetéséért: évről évre megválasztják a világ legszexibb férfiját. Nézzük, kik voltak az elmúlt évek igazi prémium kandúrjai!
Hiába a puha paplan és a csendes hálószoba, ha reggel mégis fáradtan ébredünk, könnyen lehet, hogy a testhelyzet a ludas. A JYSK szakértői szerint nemcsak a matrac keménysége, hanem az is számít, hogyan helyezkedünk el éjszaka. És bár az alvópóz többnyire tudatalatti döntés, érdemes kicsit tudatosabban kezelni, ha pihentetőbb éjszakákra vágyunk.
Elérkezett a várva várt pillanat és életed szerelme végre feltette neked a hőn áhított kérdést, amire persze azonnal igennel válaszoltál? A boldogságban úszva sem árt azonban néhány dologra odafigyelni, hogy ne kerülj kellemetlen helyzetbe.
A Megasztár következő élő show-ja különleges pillanatot tartogat: Herceg Erika ezúttal nem zsűritagként, hanem előadóként mutatja meg magát a műsorban. A magyar közönség eddig keveset hallhatta őt énekelni, most azonban végre láthatjuk a gyönyörű énekesnőt előadóművészként tündökölni a színpadon. A próbák már javában zajlanak, és minden jel arra mu
Egy neurológus lerántja a leplet arról, mi zajlik a fejünkben az élet utolsó fél percében. A halál misztériuma talán sosem lesz teljesen megfejthető, de a tudomány már közelebb került ahhoz, hogy megértse az utolsó pillanatok titkát.
A Sztárbox nézőterén meséltek a ritka betegséggel született babáról. A büszke szülők elárulták, a nyolc hónapos Sarah már a tárgyakért is magabiztosan nyúl.
Úgy tűnt, Szandi lepődött meg a legjobban azon, hogy ő lett a Sztárban Sztár All Stars kilencedik adásának győztese. Az énekesnő Gloria Estefanként lépett színpadra, és nem csak a zsűrinek, hanem a nézőknek is nagyon tetszett a lendületes, jó hangulatú produkció. Szandi úgy fogalmazott a Blikknek, hogy ezekben a hetekben olyan állapotban van, amibe
Alcatraz, El Chapo, Pablo Escobar – bűnözők, akiknek szökéseit az egész világ nyomon követte. Volt, aki esőkabátból épített csónakon menekült, más a csatornarendszert használta ki. A leghíresebb börtönszökések történetei most a Most Wanted – A hajsza világában is visszaköszönnek. Mutatjuk!
Szívderítő élményben volt része Csepregi Évának. A Neoton Família énekesnője nemrég egy hangulatos, hagyományos roma étterembe látogatott, ahol nemcsak őt, hanem a hűséges négylábú társát, Charlie-t is vendégül látták.
Jól csináltuk, kölyök (We Did Ok, Kid) – ezzel a címmel jelenik meg a napokban Anthony Hopkins emlékirata. A címe megtévesztő, a megjelent szemelvényekből ugyanis kiderül, hogy a korunk egyik legnagyobb színészének tartott Hopkins sok mindent nem csinált jól.
Papp Gergő éveken át nem is sejtette, hogy alvászavarral küzd, míg a felesége már képtelen volt mellette aludni. Mint kiderült: horkolása mögött alvási apnoe áll, ami nemcsak a pihenését, de az egészségi állapotát is veszélyeztette. A neurológus szerint Magyarországon egyre több embert érint a rossz alvás problémája, ami komoly következményekkel já
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint mind a Tisza Párt, mind a Fidesz tovább tudta növelni a támogatottságát az őszi hónapokban. Bár az erőviszonyok érdemben nem változtak, a két nagy párt közötti verseny továbbra is éleződni látszik, miközben a kisebb pártok támogatottsága stabil maradt.