A párbajt és Hujber Feri kiesését követően a Pandora játékosai összeültek, hogy elsimítsanak néhány kérdést. Legalábbis ez volt Vanya Timi szándéka, azonban egyszerű válaszok helyett nyakatekert magyarázatokat kapott Czutor Zolitól és Szőke Rebekától. A színésznő azonban nem hagyta magát összezavarni, és szövetségeseit – ahova megpróbálta Wossala R
A Pandora – A szelence átka döntő előtti epizódja mindent felülmúl: Király Linda és Szőke Rebeka között elszabadulnak az indulatok. A tét óriási, a főnyeremény közel, miközben mindenkit az foglalkoztat: ki kerül be a döntőbe? Pandora – A szelence átka, a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Prémiumon.
Gáspár Laci és Tóth Andi énekesei beköltöztek az X-Faktor-lakásba, ahol elkezdődött a közös felkészülés az élő show-kra. A fiatal tehetségek között akad, aki kisgyermekétől búcsúzott, más már a közös főzéseket várja. A 13 énekes mostantól együtt él, dolgozik és álmodik – minden percük a zenéről szól.
Egy éve alakult az Éberkóma, az X-Faktorban összeállt ötösfogat, amely azóta az ország egyik legpörgősebb rapcsapatává nőtte ki magát. Az A38 hajón tartott születésnapi koncerten az X-Faktor múltja és jelene is színpadra lépett, a hangulat pedig igazi családi ünneppé vált. Az este bebizonyította: az Éberkóma nemcsak tehetségkutatós csapat, hanem ig
Az Exek csatája "Felelsz vagy mersz?" játékában Zsíros Linda erotikus tánccal lepte meg volt párját, Noé Viktort, miközben a többiek árgus szemekkel figyelték a jelenetet. "Nehogy itt összejöjjünk a végén!" – poénkodott a színész, aki a produkció után kettesben folytatta Lindával a bulit, és az újrakezdés gondolata is felmerült közöttük.
Kamarás Norbinak fogalma sem volt, hogyan hódítsa vissza Kármán Odettet. Ebben adott neki tippet barátja, Király Peti. "Tökösen tartsd a távolságot" – javasolta.
Az ősz beköszöntével nemcsak mi, emberek keresünk menedéket a meleg otthonunkban, hanem számos apró, hívatlan vendég is, így a pókok, bogarak és hangyák. Ezek az élőlények keresik a lakásunk melegét. Néhány egyszerű trükkel és házi praktikával könnyen megszabadulhatunk tőlük. A pókok ellen hatékony a gesztenye és a borsmentaolaj, amelyek természete
A legtöbben fiatalon jelentkeznek tehetségkutató műsorokba, hogy szerencsét próbáljanak, ám Németh Beáta 45 évesen tűnt fel újra a Megasztárban. Az útja hosszú, rögös és lemondásokkal teli volt: immár 26 éve próbálkozik a zenei karrierje beindításával, összesen 29 válogatásra ment el eddig. Most dolgozó édesanyaként áll a TV2 műsorának színpadán, v
Hányszor érezted már, hogy egy munkahelyi beszélgetésben ugyanazt a feszültséget éled meg, mint régen otthon? A főnök, aki emlékeztet az anyádra, a kolléga, aki pont úgy rivalizál, mint a testvéred – ismerős helyzetek, csak más díszletben. A munkahely ugyanis sokszor nem csupán a szakmai teljesítmény színtere, hanem a lelki mintáink tükre. És amíg
Ez a képes teszt jobban felfrissít, mint a főnököd hétfő reggeli e-mailje, amiben elmagyarázza, mit kellene máshogyan csinálnod. Készen állsz, hogy próbára tedd magad?
Sokszor hisszük azt, hogy a szerelem maga az egészséges kapcsolat. Hogy ha valakiért dobog a szíved, akkor az már elég, pedig a valóságban a szerelem csak a kezdet. Egy kapcsolat attól lesz boldog és tartós, ha nemcsak érzelmekre, hanem tiszteletre, bizalomra és közös értékekre épül.
Irodalmunk tele van szebbnél szebb magyar költeményekkel, melyeket tinédzserkorunkban sokszor memoriterként kellett megtanulnunk. Felismered, hogy ki írta ezeket a híres versidézeteket?
A november a legerőteljesebb Teliholddal indul, amit idén láthattunk: november 5-én a Hold mindössze 357 000 kilométerre közelíti meg a Földet, így nemcsak látványosan fényesebb, de hatása is mélyebben érint bennünket. A Szuperhold a Bika jegyében ragyog, és arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk szembe a változástól való félelmeinkkel, a ragaszk
Exférje, András herceg botránya miatt Sarah Fergusont is szétszedi a brit sajtó. Újabb és újabb dolgok derülnek ki róla is, most éppen az, hogy nem is Erzsébet királynő kedvenc gyermeke volt élete nagy szerelme. A hercegé bizony félrelépett.
A netes nyomozók ismét akcióba lendültek, hogy az idei évad szereplőinek sötét titkait is előássák. Most épp egy döbbenetes fotó került elő a Házasság első látásra egyik feleségéről.
Az Exek csatája 8. epizódjában egy "Felelsz vagy mersz?" játék fűtötte fel a hangulatot. Zsíros Linda váratlanul öltánccal lepte meg Noé Viktort, miközben Balázs Merci és Szlépka Armand Moh között kisebb feszültség alakult ki.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Kétségtelenül Emma Stone korunk egyik legsokoldalúbb tehetsége: a ma 37 éves színésznő a leggagyibb zombis vígjátékoktól kezdve a romantikus filmeken át, az Oscar-díjas elvont művészfilmekig bármiben képes kiemelkedő alakítást nyújtani.
Nem mindennapi színházi élményre készülhet a közönség: először debütál itthon a színdarab, ahol a humor és a rúdtánc találkozik. A Meztelen igazság nemcsak a test, hanem a lélek szabadságáról is szól – miközben a színpadon minden lepel lehull.
Szerethetőek, vonzóak, mégis nehéz velük a házasság. Ezek a csillagjegyek ugyanis pontosan tudják, hogy mit akarnak, és pont ez teszi őket nehéz feleséggé.
24 évvel ezelőtt a történelem egyik legsötétebb napjára ébredtek az amerikaiak: egy. összehangolt terrortámadás során tizenkilenc terrorista szállt fel utasszállító repülőgépekre, amiket az USA ikonikus épületeibe vezettek. Többek között a World Trade Center két, 110 emeletes épületébe, amelyek az ütközés nyomán összeomlottak. Görög Zita szerencsér
Vannak időszakok az életben, amikor minden a feje tetejére áll, és bár a változások az élet velejárói, mégis hatalmas érzelmi terhet jelenthetnek. A pszichológia szituációs depressziónak nevezi azt az állapotot, amikor egy adott élethelyzetből adódóan lehangoltságot, fásultságot, akár depresszív tüneteket is tapasztalunk. De vajon mik válthatják ki
Egyre több jel utal arra, hogy Harry herceg is elveszítheti hercegi címét – legalábbis ezt állítják bennfentes források a brit királyi család környezetéből. Úgy tudni, a palotában nem lepődnének meg, ha Harry is ugyanarra a sorsra jutna, mint botrányba keveredett nagybátyja.
A magyar divatszíntér ismét bizonyította, hogy képes világszínvonalú együttműködésekre. A Dorko és Kata Szegedi közös kollekciója nemcsak a kortárs stílus új fejezetét nyitotta meg, hanem a hazai kreatív összefogás erejét is reflektorfénybe helyezte. A két ikonikus márka együttműködése a funkcionalitás és az önkifejezés tökéletes harmóniáját hozta
Millie Bobby Brown és férje, Jake Bongiovi ritkán engednek betekintést magánéletükbe, és most úgy döntöttek, lányuk nevét sem hozzák nyilvánosságra – legalábbis addig biztosan nem, amíg a kislány maga nem érzi úgy, hogy készen áll erre. A színésznő őszintén beszélt a döntés hátteréről.
Az idei téli szezonban nem kell feláldoznod a szépséget a praktikum oltárán. Összeállításunkban megtalálod a legszebb téli kesztyűket, amelyekben sem fázni, sem kiszáradni nem fognak a kezeid.
Bódi Sylvi a fellegekben jár, hiszen a szerelem ismét bekopogtatott nála, miután egy biopiacon megismerte Nemcsák Lászlót. A modell élete 180 fokos fordulatot vett, s a hosszú ismerkedési folyamatnak köszönhetően szoros kötelék alakult ki köztük. Már össze is költöztek, Sylvi pedig először mutatta meg a sármos kedvesét.