Szombat este kezdődik az X-Faktor első élő adása, ahol kivételesen 13 versenyző bizonyíthat a mentoroknak a színpadon. Gáspár Laci az műsor előtt nyilatkozott az idei évad és a korábbiak közötti különbségekről, valamint a felkészülésről. Azt is elárulta, szerinte ma egy sláger fog születni a színpadon.
Létezhet-e valódi barátság férfi és nő között vagy a vonzalom mindig ott lebeg a háttérben? A pszichológia szerint igen – de csak akkor, ha mindkét fél ismeri és tiszteletben tartja a határokat.
A Megasztár harmadik adásában az egyéni produkciók mellett párokba rendeződtek a széria versenyzői, hogy párbajokban is kipróbálhassák magukat. Ha lemaradtál a produkciókról, vagy nem tudtad ébren megvárni, ki búcsúzott az adás végén, összefoglalónkból bepótolhatod.
Molnár Guszti élete új fejezethez érkezett. A Sztárbox döntőjének nehézsúlyú bajnoka nemcsak fizikai, hanem lelki győzelmet is aratott: a mélypontból állt talpra, és most az első kislánya érkezésére készül. Az egykori "rosszfiú" ma már önismerettel, szeretettel és humorral várja az apaságot.
A Most Wanted – A hajsza november 10-én indul az RTL-en és az RTL+ Premiumon, de a szökevények már most búcsút mondtak legféltettebb tárgyaiknak. Puskás Peti a répáját, Molnár Áron a bokszkesztyűjét, Lakatos Laci pedig a Szent Családot adta le a Celebfegyházban – a múlt, az érzelem és a humor is bezárult velük.
A retrográd Merkúr önvizsgálatra ösztönzi a csillagjegyeket. Nem szabad azonban parlagon hagyni terveinket, kapcsolatainkat sem, ahogy arról a napi horoszkóp is beszámol.
Az X-Faktor válogatói véget értek, a tét pedig most nagyobb, mint valaha. Hónapok gyakorlása után most jön a legnehezebb próba: az élő show. Tizenhárman állnak majd színpadra, köztük tini rapperek, újrakezdők és régi ismerősök is. Az X-Faktor most fordul át a valóságba - ahol már nem a mentorok, hanem a nézők döntenek. 36 millió forint, egy álom és
Különösen nehéz dolga volt a héten a Megasztár versenyzőinek, ugyanis a szombati adásban párbajon kellett összemérni az erejüket. Marics Peti versenyzője, PYFU azonban nem fogadta jól a kihívást. Káromkodva borult ki, amikor megtudta, milyen dalt kell előadniuk. Herceg Erika elárulta, mit gondolt arról, hogy nem akarta teljesíteni a fiatal rapper a
Az X-Faktorban idén rendhagyó módon 12 versenyző helyett 13 mérettethette meg magát az élő show-ban. Tóth Andi csapatában négy énekes küzdött a továbbjutásért, míg a többi ítész mindegyike három fős csapatot mentorált. Már meg is van az első négy kieső, mutatjuk, kiknek kellett búcsút venniük a műsortól!
Vegyes fogadtatásban részesült Patai Anna nagy várakozásokkal övezett előadása az X-Faktor zsűrijében. Gáspár Laci és Tóth Andi felállva tapsolt, Majka zseniális énekesnőnek nevezte a 26 éves előadót, Valkusz Milán viszont úgy érezte, ez nem az ő dala volt, ezért nem is érthette, mit kell benne csinálnia.
Egy nyaralásnak indult, de életveszélyes küzdelemmé vált az Égei-tengeren egy magyar apuka és kislánya számára. Messzire sodródtak a parttól, amikor két szörfös a segítségükre sietett. A görög és spanyol fiatalok hőstette bejárta a világsajtót, most újra találkoztak Budapesten.
Fél éve még a játszótéren lógtak, ma már az X-Faktor színpadán adnak elő. Nagyon nagy utat járt be a Tonix Honix két 14 éves rappere, Dankó Kristóf és Váradi Rudolf. Szemtelenül fiatalok, és elképesztően jók.
Érzelmes előadással készült Ádám Attila a Megasztár harmadik élő show-jára. A 17 éves előadó a Máté Péter Hull az elsárgult levél című dalát vitte színpadra. Az előadás során annyira magával ragadták az érzelmek, hogy miután befejezte a dalt, az egész teste remegett és eleredtek a könnyei.
Őszintén beszélt sorsáról, gyerekkora nehézségeiről és céljairól Nemesi Nazyra. Az X-Faktor versenyzője azt is elárulta, mennyire volt szívszorító kislányát otthon hagyni, miközben az álmaiért küzd. Ugyancsak elmondta, miért örül annak, hogy Gáspár Laci lett a mentora.
A budapesti vendéglátásban egyre nagyobb szerepet kapnak a kis léptékű, magas minőségű, személyes koncepciók, különösen azok, amelyek képesek alkalmazkodni a turizmus ingadozásaihoz, az inflációs nyomáshoz és a hazai vendégek árérzékenységéhez. A fenntartható beszerzés, a helyi termelők támogatása és a tudatos árképzés ma már nemcsak szemlélet, han
Öt sikertelen próbálkozás után cikkünk szerzője úgy döntött, nem vár tovább a csodára, inkább maga teremti meg. Az örökbefogadás útja azonban nemcsak papírokról és vizsgálatokról szól, hanem türelemről, hitről és újrakezdésről is. A Tegyesz folyosóin haladva egyszerre találta meg a fiát és önmagát, miközben egy rendszer minden hibájával és szépségé
Te is azok közé tartozol, akik elalvás előtt még gyorsan megnézik az utolsó üzeneteket, majd a párna mellé csúsztatják a telefont? Az Apple új figyelmeztetése azonban komoly okot ad arra, hogy átgondoljuk ezt a szokást.