Ha azt hitted, a másnaposság elleni harc csak vízzel és fájdalomcsillapítóval működik, akkor most kapaszkodj meg: a koreaiak már rég tudják a titkot, és Kimchi Jjigae-nek hívják.
Vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars 10.élő showjára meghívást kapott a Házasság első látásra című műsor két szereplője Rita és Ricsi is, akik szívesen meséltek nekünk házasságuk alakulásáról és elmondták azt is, hogy mit szólnak a nézők véleményéhez.
A két művész vidám videós közleményében még egymás fellépéséire is meghívta a közönséget. Arról is beszéltek, hogy bár kapcsolatuk véget ért, az egymás iránti szeretetük nem szűnt meg.
Horváth Zsolt és Deák Rebeka kapcsolata tündérmesébe illően indult, de most fordulat következett. A Házasság első látásra álompárja körül már nem leng rózsaszín köd.
Az énekesnőt, habitusánál fogva nem könnyű zavarba hozni, de Stohl András adásról-adásra tesz nyílt színi kísérletet arra, hogy leplezetlen rajongásával pírt csaljon az arcára. Természetesen, mindez csak kettejük játékos és baráti évődése, de tény, hogy Buci, most szintet lépett az ostromban. Dér Heni a Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élőshow-ja
A modern párkapcsolatok egyik legnagyobb kihívása lehet, ha a partnerünk túlságosan kötődik az édesanyjához. De vajon mikor válik ez nehézséggé, és hogyan kezelhetjük? Szakértők segítenek megérteni a jelenséget, valamint megoldást találni a problémára.
Kétségtelen, hogy nagyon nehéz ma szülőnek lenni. Ezúttal azokat a témákat szedtük össze, amelyekről még véletlenül se beszélj a gyermeked füle hallatára!
Kedden jelenik meg A magyar nemzet biztonsága, Krasznahorkai László új regénye a Magvető Kiadónál. A friss irodalmi Nobel-díjas szerző új művében a lepkék világa, a tudásvágy és az emberi kapcsolatok kérdései fonódnak össze.
A zenész az RTL Reggeliben tiszta vizet öntött a pohárba a fináléval kapcsolatban. Elárulta, Szőke Rebeka segítsége teljesen megfelelt a játékszabályzatnak.
Sokan találgatják, vajon milyen lehet a kapcsolat Kamilla királyné és Katalin hercegné között. Anyós és menye tényleg annyira jól kijön egymással, mint amennyire azt a kamerák előtt mutatják? Szakértő adta meg rá a választ.
A front nem egy misztikus dolog, hanem színtiszta fizika. Ez azt jelenti, hogy a frontokkal egyszerre ugrik meg vagy süllyed a hőmérséklet, változik a páratartalom, a légnyomás és a szél is. Ezt a környezeti változást pedig a testünk sok esetben csak nagyon nehezen tudja ilyen gyorsan feldolgozni. Nemcsak a lelkünkre van hatással, ha jön az esős id
Szandi produkciója után nem tudta visszafogni az érzéseit. Könnyekkel küszködve mesélt arról, milyen sebeket hordoz a mai napig a fiatalkori hírnév miatt.
A múlt hét után újabb versenyző távozott 10 milliós nyereménnyel Palik László műsorából. Zakar János, a Legyen Ön is milliomos! nyertese lapunknak elárulta, a stúdióban az első pillanatokban attól tartott, az izgalomtól lefordul a székről.
Harminchat éve szórakoztatja a közönséget Pintácsi Alexandra, vagy ahogy mindenki ismeri, Szandi. Az énekesnőt 13 éves, cserfes, pöttyös ruhás, francia sapkás kislányként szerette meg az ország, ami egy ideig nehézséget is okozott számára. Hiába lett időközben háromgyermekes édesanya és érett előadóművész, aki nem csak önmagaként, de akár – mint az
Az X-Faktor első Élő show-jában Kollár Dea hangszálgyulladással vett részt, Varga Imi életében először énekelt angolul, Belano pedig a mentorokat is felállásra késztető produkciója után elmondhatja, hogy már külföldi rajongói is vannak. Négy versenyző épphogy csak belekóstolhatott az élő adás feszítő varázsába, kilencen viszont már a szombati újabb
Tovább gyűrűzik Berki Patrik ügye. Ahogy arról a birtokunkba jutott dokumentumok alapján elsőként beszámoltunk, a fiatal zenész Bangó Margit nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, Szombathy Ildikó csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra
Nem akárhogyan menekült G.w.M és Bárdosi Sándor a Most Wanted műsorában. Luxusautó, kisrepülő és bőséges kolbászos ellátmány segítette őket a szökésben – miközben Sebestyén Balázs és csapata a nyomukban volt.
A csillagjegyek számára az ma a legjobb stratégia, ha lassan, lépésről lépésre haladnak. A Kozmosz emellett új utakat is megvilágít, melyeken a napi horoszkóp segíti a vándorokat.
Lola kislánya, Lenka, már hathetes, és az énekesnő boldogan mesélt az anyaság örömeiről a TV2 stábjának adott interjúban. Lola elárulta, hogy a baba körüli teendőkben a férje is aktívan részt vesz, éjszakánként pedig együtt kelnek fel a kicsihez, hogy ne legyen egyedül, amíg szoptat. Az énekesnő szerint ez az összhang és támogatás nagyon sokat jele
Lakatos László szökevénytársával, Vályi Pistával épp egy autóban robogott – a hátsó ülésen Mohai Tamással és Molnár Áronnal –, amikor a humorista gondolt egyet és felhívta Sebestyén Balázst. Mutatjuk a videót!
Az ember gyerekkora nagyban meghatározza a felnőtt életét – vallja Bencze Ilona, aki a Duna Családi kör című műsorában mesélte el a születéstörténetét. A Jászai Mari-díjas színművész felidézte a gyerekkori élményeit, a szeretett szülei emlékét, és mesélt arról a családi körülményről, amely miatt hároméves korában a nagyszüleinél maradt.
Rámosolygott a szerencse a Most Wanted – A hajsza 24 hírességére, akiket a nézők ellen elkövetett bűneikért kasztliztak be a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézetbe. Kaptak egy utolsó esélyt Sebestyén Balázstól, hogy megmeneküljenek a hosszú börtönévek elől. Kérdés, hogy mennyire tudnak élni vele. A 24 hírességen kívül az ózdi szájhős, Majka is rácsok
A Most Wanted celebpárosai mindent megtettek, hogy kicselezzék üldözőiket, azonban így is akadt két szökött rab, akik nem találtak időben fuvart. Egy benzinkúton kapták el az első kiesőket Sebestyén Balázsék. Mutatjuk a videót!
Sipos Orsi és Török Ádám volt az első páros, aki búcsúzott a Most Wanted - A hajsza versenyéből. Videónkban őszintén meséltek a döntő hibájukról, a sokkoló elfogásról és a csalódottságukról – sőt, üzentek is annak, aki szerintük feljelentette őket.
Till Attila ismét egy kulisszák mögötti videóval deríti jókedvre a követőit. A Sztárban Sztár All Stars műsorvezetője a közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyen az egyik zsűritag, Hajós András éppen a sminkszékben ül, miközben a stábtagok serényen festik a szakállát.
A Pandora döntője nemcsak izgalmakat, hanem mély felismeréseket is hozott a játékosoknak. Szőke Rebi számára ez az élmény új perspektívát adott a bizalomról és az emberi kapcsolatok fontosságáról. A DJ és gamer most először beszélt arról, hogyan változtatta meg a műsor azt, ahogyan a barátaira, a párjára és a szeretteire tekint.
Exkluzív interjút adott a Fókusznak Tóth Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott újdonsült és rendkívül népszerű kapusa. A borsodi kisfaluból indult sportoló ma Angliában véd, és Cristiano Ronaldo ellen is bizonyíthatott. Bár nemrég térdműtéten esett át, már most a visszatérésen dolgozik – szerénysége és kitartása sokak számára példakép.
Az Exek csatája legújabb játékában a játékosoknak azt kellett megtippelniük, ki tetszik az exüknek. A feladat során Halastyák Fanni és Fenyvesi Barna játékában meglepő részlet derült ki. "Mi őmiatta mentünk szét. Fanni igazából sunyiban az eljegyzés után vele beszélgetett" – mondta Fenyvesi Barna miután szóba került a magyar énekes, Azahriah neve.
Kamarás Norbi és Kármán Odett is alkotott az Exek csatája legújabb részének játékában. Az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője annyira féltékeny lett, hogy kamerák előtt hozta zavarba Odettet, amikor elárulta, hogy mit tett vele Árpa Attila nem is olyan régen. Nézd vissza a teljes epizódot az RTL+ Premiumon!