2025. november 17. hétfő

nov. 17
0:41
Ez már téboly, a Liverpoolnál ünneplik a magyar válogatott drámai kiesését, felháborító az ok (Promotions)
A Liverpool FC-nél tulajdonképpen most örülnek Szoboszlai és Kerkez könnyfakasztó tragédiájának.
nov. 17
0:43
Megvan a győztes? Ez a produkció még ByeAlexet is felállította a székéből (rtl.hu)
ByeAlex hat évig volt az X-Faktor mentora, ezért most nem az énekesekre koncentrál a Csillag Születikben. Ennek ellenére mégis állva tapsolt Fehér Márk produkciója után, aki Etta James I’d Rather Go Blind című dalát adta elő a Válogatón.
nov. 17
0:45
Így halt meg Horthy Miklós Portugáliában, nem véletlen, hogy nem írnak róla a sulis törikönyvek (Promotions)
Hihetetlen, hogy mi lett a kormányzó egykori villájából, még ma is csodájára járnak.
nov. 17
0:49
Döbbenetes ítélet született, megvan a főbűnős a magyar válogatott vereségéért Írország ellen, komment tízezrek érkeztek (Promotions)
Nem akármilyen kommetncunami söpört végig a közösségi média egyes platformjain.
nov. 17
0:53
Erről a számról kerestek? Így cselekedj, és nem lesz baj (Promotions)
Sokan számoltak be róla, hogy fura SMS-t kaptak.
nov. 17
0:57
1941-es rendkívüli magyar térkép került elő, mindent átír, amit az országról eddig gondoltunk (Promotions)
Nem sokan ismernék fel a körvonal alapján, hogy ez Magyarország.
nov. 17
3:27
"Az életünk tele rettegéssel, az idővel való versenyfutással" – a cél, hogy a Duchenne-szindrómás Beni ne kerüljön kerekesszékbe (BorsOnline)
Duchenne-es Benit kiválasztották egy belgiumi kísérlethez.
nov. 17
4:03
Döbbenet, ami a magyar-ír meccs közben megtörtént az ír tévében, előre sejtették a magyarok bukását (Promotions)
Az írek komolyan vették a találkozót, még a tévében is rendkívüli változás volt.
nov. 17
4:33
Napi horoszkóp - november 17: a Merkúr szextilje a Plútóval azt jelzi, hogy mély, őszinte, és akár sorsfordító beszélgetésekre is sor kerülhet (Promotions)
A feszült Hold-Mars kapcsolat miatt kapkodósok lehetünk ma.
nov. 17
5:03
Még két idegen testet találtak Tutanhamon sírjában, nem véletlenül titkolták el a világ elől (Promotions)
Két idegen testet találtak, amikről évtizedekig hallgattak, a felfedezés átírja a fáraó családjának történetét.
nov. 17
5:33
Ebben a 2 vármegyében jön a legnagyobb eső hétfőn, lezúdul, itt a térkép - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Hidegfront hoz változást, itt eshet a legtöbb csapadék hétfőn.
nov. 17
6:03
Orbán Viktor megfejtette a magyarokat, a fél ország hangosan felhorkan ezeken a mondatokon (Promotions)
A miniszterelnök igen aktív mostanában.
nov. 17
6:27
Felbecsülhetetlen munkát végez Magyarország egyetlen koraszülött babákat segítő egyesülete (Glamour)
A Melletted a helyem Egyesület története nem rózsaszín, nem kerek, nem is hirtelen jött ötlet eredménye. Egy extrém koraszülött baba élete, három neonatológus elhivatottsága, egy PIC-ápoló szakmai bátorsága és sok száz szülő kimondatlan fájdalma kellett hozzá.
nov. 17
6:27
Képes Iq-teszt: találd meg az szívecskét 20 másodperc alatt (Life)
Átlagon felüli a látásod és az összepontosítás sem okoz gondot? Bizonyítsd a következő képes Iq-teszttel!
nov. 17
6:27
Mától mind megfagyunk (AC News)
Gyorsfordulású hét jön: hétfőn hidegfront, eső és erős szél érkezik, szerdán országos fagy, pénteken pedig már hó is lehet az Alpokalján.
nov. 17
6:33
3900 éves a világ legrégebbi vicce, iszonyatos, kínos csönd támad a fejedben, ha meghallod (Promotions)
A megértéséhez a múltba, aztán vissza a jövőbe kell mennünk.
nov. 17
6:45
Maga a gyalázat, ha valaki tényleg azért utazott oda, hogy turistaként emberekre lövöldözzön - Vujity Tvrtko a szarajevói emberszafarikról (Blikk)
Felfoghatatlan és embertelen: milánói ügyészek nyomozást indítottak a szarajevói ostrom alatt zajlott állítólagos "emberszafarik" ügyében. Ezio Gavazzeni újságíró és regényíró, valamint két ügyvéd nyújtott be panaszt amiatt, hogy gazdag olaszok és más turisták állítólag nagy összegeket fizettek a boszniai szerb hadsereg tagjainak azért, hogy Szaraj
nov. 17
6:57
2 közkedvelt finomság is rákot okozhat, a dietetikus szerint csak óvatosan velük (Glamour)
A rákmegelőzésről szóló tanácsok gyakran zavarba ejtőek lehetnek: sokféle gondolat terjed a különféle élelmiszerekről, és könnyen azt hihetjük, hogy szinte minden, amit megeszünk és megiszunk, káros. De merre induljunk el, hogy valóban kedvezzünk az egészségünknek?
nov. 17
6:57
Lányukat akaratuk ellenére kapcsolták le az életben tartó gépekről – most, két évvel később csoda történt velük (BorsOnline)
"Minden egyes nap együtt élünk vele."
nov. 17
6:57
Óriási meglepetés: egy korábbi győztes esett ki a Sztárban Sztár All Stars-ban (SzMo)
A Sztárban Sztár ötödik évadát megnyerte, az All Stars évadban viszont nem fért bele a legjobb öt közé a népszerű énekes. Ennek ellenére egyáltalán nem volt csalódott.
nov. 17
6:57
Kvíz a 2000-es évek rajzfilmsorozataiból — A kérdésekre csak az ezredforduló előtt születettek tudják a választ (Life)
Te felismered az ikonikus animációs sorozatokat egyetlen képről?
nov. 17
6:57
Heti horoszkóp: 3 csillagjegynek most visszatér, amit rég elveszítettek (rtl.hu)
Az előző héten kezdődő energiák az újhold hatásait hozzák el, amely november 20-án különösen erőteljesen lép fel. Ez az időszak a belső egyensúlyról, a visszatekintésről és az elengedésről szól, ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy rég elveszettnek hitt dolgokat újra megtaláljunk.
nov. 17
7:03
Két településen is a függetlenek nyertek az időközi választásokon (Blikk)
Két településen is időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap. A Fejér vármegyei Szabadegyházán és a Somogy vármegyei Somogyacsán is független polgármester nyerte a voksolást.
nov. 17
7:03
Rendkívüli, amit a szlovákok DNS-ében kimutattak, a magyarok ezen ledöbbennek (Promotions)
Meglepő eredmények északi szomszédeinknál.
nov. 17
7:09
Ezt a kozmikus leckét tanítja meg neked a gyereked a csillagjegye alapján (Life)
Lehet, hogy szülőként a te felelősséged nevelni őt, a gyereked időnként mégis olyan helyzetek elé állíthat, amire nem is számítottál.
nov. 17
7:09
Gyógyító élmény ajándékba – így segíthetsz a beteg gyerekeknek karácsonykor (Sassy)
A Bátor Tábor Alapítvány online jótékonysági aukciót szervez, amelynek bevétele a kórházi programjukat támogatja.
nov. 17
7:27
"Hatalmas rémület" – A legrosszabbtól tartott! Súlyos betegségéről vallott a Megasztár énekese (Metropol)
Az énekes néhány éve szerzett tudomást cukorbetegségéről, amely teljesen megváltoztatta az életét. Varga Feri, a Megasztár egykori versenyzője most felhívja a figyelmet a cukorbetegség súlyosságára és arra kér mindenkit, hogy vigyázzon magára.
nov. 17
7:27
Napi horoszkóp: Az Ikrek fizetésemelést kaphat, a Skorpió sikereket ér el - november 17. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
nov. 17
7:27
Ismét gyászol a Republic: újabb oszlopos tagot vesztettek el (BorsOnline)
A rockbanda nemrég vesztette el az együttes Gyuszi bácsiját.
nov. 17
7:27
Országszerte fagyra kell számítani: ekkor érkezik a hideg időjárás (Life)
Változékony idő várható a héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt.
nov. 17
7:27
Kész átverés exkluzív videó: nézd meg, hogyan öntötték gipszbe Fekete Pákót! (rtl.hu)
Istenes Bence és Pető Brúnó egy szobrászművész műtermében jártak, ahol több mint egy évtized után kiszabadították a gipszbe szorult Fekete Pákót. A tréfálkozás egyáltalán nem áll messze Brúnótól: a fociöltözőben sokat szivatják egymást a csapattársak, és rendesen megy az adok-kapok. A visszatérő Kész átverés nemcsak a vadonatúj műsorvezető-páros mi
nov. 17
7:33
Megérkezik a tél hétfőn, zivatarcellák és a hófúvás sem kizárt bizonyos tájakon - Hosszútávú-előrejelzés (Promotions)
Ez a hidegfront csúnya dolgokat hoz. Maradj otthon!
nov. 17
7:39
Hatalmas siker a Csillag Születikben, Köllő Babett szerint "Gáspár Laci nagyon fog sírni" (Blikk)
A Csillag Születik legutóbbi válogatóján egy versenyzőre mindenki felkapta a fejét. Bár ByeAlex, aki hat éven át mentorált énekeseket az X-Faktorban, most nem a vokalistákra fókuszál a műsorban, mégis teljesen elámult Fehér Márk produkciójától. A fiatal tehetség Etta James ikonikus dalát, az I'd Rather Go Blindot énekelte el.
nov. 17
7:39
Két hét után véget is ér A Most Wanted - A hajsza – az utolsó adásra váratlan meglepetéssel készül az RTL (SzMo)
November 21-én zárul a menekülős reality, amelynek végére az RTL különleges eseményt szervez. A csatorna mindössze 100 rajongónak adja meg a lehetőséget a közös ünneplésre.
nov. 17
7:45
Gyász: hetekkel az aggasztó balhéja után elhunyt a legendás zenész (BorsOnline)
Todd Snider mindössze 59 éves volt.
nov. 17
7:45
Döbbenet a stúdióban! Korábbi évadgyőztes búcsúzott a Sztárban Sztár All Starsból (Life)
A vasárnap esti Sztárban Sztár All Stars ezúttal is izgalmas és érzelmekkel teli show-t hozott, ám a műsor végére most is elfogyott a mosoly: egy újabb kedvencnek kellett mennie. A tizenegyedik élő adásban, a duettek éjszakáján már csak hat versenyző állt színpadra, így minden pontnak és pillanatnak súlya volt.
nov. 17
7:45
Ezt mondta Balázs Fecó a halála előtt egy évvel Hajós Andrásnak, aki majdnem elsírta magát (Sassy)
A zenészlegenda 2020. november 26-án hunyt el a koronavírus járvány alatt, de már korábban is beteg volt.
nov. 17
7:57
A Megasztár énekese őszintén beszélt karrierje kezdetéről: "A szüleim eleinte nem akarták, hogy zenész legyek" (Ripost)
Háromévesen már rappelt a Megasztár versenyzője.
nov. 17
7:57
Kiderült, melyik testvér a legszerencsésebb az emberi kapcsolatok terén (Glamour)
A testvéri sorrend már gyerekkorban hatással lehet arra, hogyan kommunikálunk másokkal és alakítjuk a kapcsolatainkat. Egyes kutatások szerint az elsőszülött lányok különösen szerencsések az emberi kapcsolatokban: képesek gondoskodni másokról, konfliktusokat kezelni és empatikusak maradni még a legstresszesebb helyzetekben is.
nov. 17
7:57
Megmenthetik a kalapácshinta-balesetben megsérült Krisztofer látását (BorsOnline)
Így menekülhet meg a megvakulástól Krisztofer.
nov. 17
7:57
Nem kell feltúrnod a nagyid szekrényét, ha vintage lookra vágysz! Ezek a legmenőbb múltidéző ruhadarabok a szezonban – Termékekkel, árakkal (Life)
A retró darabok reneszánszukat élik, ideje neked is beszerezned párat! Mutatjuk a szezon legmenőbb múltidéző ruhadarabjait – termékekkel, árakkal.
nov. 17
8:15
Válságban a Z generáció kedvence: orvosai figyelmeztetése miatt lefújta 2025-ös turnéját a rocksztár (Life)
A brit rocksztár, Yungblud kénytelen volt leállítani 2025-ös turnéját. A 28 éves zenész – polgári nevén Dominic Harrison – közösségi oldalán jelentette be, hogy év végéig nem lép színpadra. Orvosok vizsgálták ki, az eredmények pedig aggodalomra adnak okot.
nov. 17
8:27
20 kilót fogyott Laky Zsuzsi: "Csúcsra járattam magam 41 évesen" (BorsOnline)
Dolgozik, háztartást vezet, anyai szerepeket lát el, és ezek mellé most már felírhatjuk a bokszot is. Laky Zsuzsi élete fenekestől felfordult az utóbbi időben, amit igyekezett előnyére fordítani.
nov. 17
8:27
5 csiganyálas krém, amiért az arcbőröd könyörög — Ránctalanítás és bőrfiatalítás egy formulában (Life)
Vedd fel a harcot a ráncok és a pigmentfoltok ellen! Jelenleg a csiganyálas krém a legtrendibb formula a ránctalanításban, a bőrfeszesítésben és a bőrfiatalításban is. Mutatjuk a legjobb termékeket, amelyekkel új szintre emelheted a bőrápolási rutinodat!
nov. 17
8:27
37 évesen játszotta el a Harry Potter tizenéves karakterét a színésznő, és te sem szúrtad ki, mennyi idős (Sassy)
Amikor a szerepre jelentkezett, azt javasolták neki, hogy ne említse az életkorát.
nov. 17
8:33
Leesik az állad, ilyen szerepben még sosem láttuk a szőke bombázót, Sydney Sweeney új filmje mindenkit zavarba hozott (Promotions)
A hollywoodi sztár most olyan oldalát mutatja, amire senki sem volt felkészülve
nov. 17
8:51
G.w.M és Kulcsár Edina bilincset tetováltatott egymás kézfejére az örök összetartozás jelképeként (Sassy)
A volt szépségkirálynő felvarratta már korábban a testére a férje portréját és a csuklójára a nevét, és Varga Márk csuklóján is ott díszeleg Edina neve.
nov. 17
8:57
Mi történhetett?! Farkas Timi furcsa lépésre szánta el magát (Metropol)
Az influenszer egy Facebook-csoportban tette közzé a részleteket.
nov. 17
8:57
Megyeri Csilla intim részleteket árult el kapcsolatáról - kiderült, hol fogant meg kislánya (Ripost)
Megyeri Csilla élete legintimebb pillanatáról vallott.
nov. 17
8:57
Amikor a szeretet erősebb, mint a diagnózis: különleges adventi naptárral készül a beteg gyerekeknek Renáta (BorsOnline)
Az édesanya történeteket ír, hogy segítsen.

Keresés