Egy levél. Egy elveszett szerelem. És egy város. A köd újra leszállt, és aki egyszer belépett Silent Hill-be, tudja, hogy innen senki sem tér vissza ugyanúgy.
A milliárdos üzletember mostanában Tolnát-Baranyát bejárva igyekszik tudásával segíteni ott, ahol erre igény mutatkozik. Polgár Árpi házhoz megy becsül, tanácsot ad és néha bizony fantasztikus kincsekre lel. Pont, mint most…
Miközben az új dokumentumok miatt a lapok ismét címoldalon hozzák Andrew Mountbatten-Windsor és Sarah Ferguson Jeffrey Epsteinhez fűződő egészségtelen kapcsolatát, egy Pr-szakértő arról beszélt, ha Beatrix és Eugénia hercegnők végső megoldásként lemondanak a királyi címeikről, az akár vissza is üthet. Tény: így vagy úgy, az Epstein-akták a yorki he
Harminc év slágerei kelnek új életre a színpadon egy különleges, humoros történetben. Török Tamás elárulta, hogy a Bon-Bon musical ötlete már évtizedek óta érlelődött bennük.
Belső források szerint a dolgozók táskaszámra vihetik haza a lekvárokat és borokat. A hercegné tavaly még az eladási sikerekről beszélt, de a valóság kicsit más.
Egy 5,9-es magnitúdójú földrengés rázta meg Myanmar (Burma) nyugati területét február 3-án esti órákban, jelentette a US Geological Survey (USGS) nemzetközi szeizmológiai ügynökség.
Madonna számára a kor csak egy szám, ma is ugyanúgy táncol egyik slágerére, mint 30 évvel ezelőtt. És ruhaválasztásaival is azt üzeni, hogy hatvan éves kor felett is lehetünk bátrak és kihívóak!
A Házibuli című francia film sztárja a napokban a párizsi divathéten tűnt fel. Sophie Marceau azonban most nem egyedül érkezett: vele volt 23 éves lánya, Juliette Lemley is, aki csak ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt.
A 47 éves Éva őszintén beszélt az öregedésről Stohl Andrásnak a közös randevún. A színész válasza azonban nem a lelki támogatásról szólt, hanem valami egészen másról.
Most mindenki Chappell Roan Grammy-gálás outfitjéről beszél. Ha téged is megihletett a mellbimbópiercingje, nézd meg a legfontosabb tudnivalókat a testékszerről!
Mi történik akkor, ha a halhatatlanság nem ajándék, hanem büntetés? A Drakula 2026-os változata pontosan erre a kérdésre épít és közben csúnyán belénk is mar.
Molnár Anikó, aki korábban szerepelt már a TV2 műsorában most elárulta, hogy Stohl András lehet eddig a legesélyesebb egy kapcsolatra. A korábbi Nagy Ő szerint nagyon hiteles és őszinte Stohl András viselkedése eddig.
Krea, Mod’Art, Visart–Mod’Art, Visart – az elsődleges kapcsolódási pont nem más, mint Nemes Mara neve és személye, aki immár Magyarország három legfontosabb művészeti magánintézményének gondozását fogja össze.
A drogügye után hetekig maszk mögé rejtőző T. Danny most egy fotózáson mutatta meg újra az arcát. Az új filmszerep a nagy kiugrás lehet, de a rapper ellen továbbra is eljárás folyik.
A Wall street farkasa című kasszasiekr sztárja brutális, új külsőt villantott. Jonah Hill kopasz fejével és látványos fogyásával újra sokkolta a rajongókat.
Az olyan kosztümös sorozatoknak, mint a Bridgerton gyakori eleme a nehéz sorsú udvartartás. Csakhogy ezek a művek szélsőségesen ábrázolják a cselédek, szolgák sorsát.
Egyetlen régi fotó is elég lehet ahhoz, hogy az embert visszarántsa a gyökereihez, és újraértékelje mindazt, amit elért. Curtis közösségi oldalán megosztott emléke pontosan ezt tette.