András volt yorki herceg és Sarah Ferguson idén távol marad a brit királyi család hagyományos húsvéti összejövetelétől, amelyet III. Károly király szervezett a Windsor-kastély Szent György-kápolnájában. Ez a döntés alig egy évvel azután született, hogy még részt vettek az ünnepi istentiszteleten. A távolmaradás hátterében az András körüli botrányok
Dakota Johnson és Chris Martin tavaly közel nyolc együtt töltött év után szakítottak, a jelek szerint pedig a színésznő végleg lezárta a múltat, és túllépett exvőlegényén. A szürke ötven árnyalata-filmek sztárja egy nála nyolc évvel fiatalabb énekes oldalán találta meg újra a boldogságot, akivel most lencsevégre kapták Los Angelesben. A párról félr
Fáradékonyság, fogyás, bőrproblémák vagy visszatérő emésztési panaszok – sok esetben ezek mögött a lisztérzékenység állhat. Bár ez az egyik leggyakoribb emésztési probléma, szakértők szerint 10-ből akár 8-9 esetben is rejtve marad és nem kerül diagnosztizálásra. A panaszok enyhítésében sokat segíthet a gluténmentes étrend, ez azonban - az odafigyel
Rubint Réka, az ország egyik legismertebb fitneszedzője, közel négy éve küzd egy ritka és súlyos betegséggel, a rosszindulatú lágyrész daganattal, amely a rosszindulatú daganatok mindössze 1%-át teszi ki. A TV2 Napló című műsorában szombat este Gönczi Gábornak mesélt őszintén élete legnehezebb időszakáról, amely során nemcsak a betegséggel, hanem a
A választás napján szeles, hűvösebb idő jöhet: a HungaroMet Zrt. szerint húsvéthétfőn hidegfront érkezik erős széllel, a hét közepén pedig már csak 10-15 fok lehet. Visszatérhetnek a hajnali fagyok, a szél végig élénk marad, a hét végén pedig nő a csapadék esélye. A Portfolio összefoglalója.
Györgyi Anna nem készült tudatosan az anyaságra, mégis ebben találta meg élete egyik legfontosabb szerepét. A Jászai Mari-díjas színésznő arról mesélt, miként formálta át az életét a család, és azt is elárulta, hogy az időközben felnövő lányai még az öltözködését is formálták és visszaadták a nőiségét.
Az alváshiány, a feszített napirend és az anyagi nehézségek korábban sem voltak ismeretlenek a szülők számára. Mégis, napjainkban minden harmadik édesanya és minden negyedik édesapa úgy érzi, komoly terhek nehezednek rá. De miért van ez így? Nézzük meg közelebbről!
Különleges hét indul: húsvéthétfő még a feltöltődésről szól, ám a hét második felében már erős, fordulatokat hozó energiák érkeznek. A Mars Kosba lépése lendületet, bátorságot és gyors felismeréseket hoz, ráadásul 3 csillagjegy igazán kitűnik majd a héten.
A 2026-os országgyűlési választás kapcsán sokan úgy gondolják, az nyer, aki országosan a legtöbb szavazatot szerzi. A magyar választási rendszer azonban ennél összetettebb, és nem minden mandátum egyformán "ér". Cikkünkben bemutatjuk, miért lehetnek kulcsfontosságúak az úgynevezett billegő körzetek.
A konyha mindig is az otthonok egyik legfontosabb része volt: a reggeli kávé, a családi főzések és a baráti találkozók helyszíne. De ahogy az életmódunk és az otthonaink változnak, a konyhák is új formát öltenek, hogy egyszerre legyenek praktikusak, esztétikusak és könnyen karbantarthatóak.
Sonka, tojás, kalács – a Húsvét hagyományos ízei, ez nagyjából a világon mindenhol így van. Azonban a különböző nemzetek sajátos ételeket is készítenek a katolikus egyház legnagyobb ünnepén. Ezekből mazsoláztunk most nemzetközi recepteket húsvétra, ha esetleg valaki szeretné megreformálni az általában megszokott húsvéti menüt, akkor felszolgálhatja
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Hiába a szakítás és a Lukács házaspár távozása, Csepregi Éva külön örömét fejezte ki amiatt, hogy a régi nagy Neoton Família slágerek új köntösben, az eredeti hangzásvilághoz közelebb kerülve szólalnak majd meg. Az énekesnő szerint a zenekar továbbra is a családias légkört tartja szem előtt, így optimistán tekint a jövőbe, és bízik abban, hogy a Ne
Teljes terjedelmében lángokban áll egy családi ház a Komárom-Esztergom vármegyei Oroszlányban, a Homoki utcában. A tűzoltók gázpalackokat is kihoztak az épületből.
A hálószoba nem csupán egy szoba az otthonunkban, hanem egyfajta menedék, ahol a nap zaját magunk mögött hagyva megpihenhetünk, feltöltődhetünk, és visszatalálhatunk a belső egyensúlyunkhoz. Éppen ezért sok múlhat azon, milyen hangulat vesz körül minket, amikor belépünk ide.
A tojás húsvétkor nemcsak étel, hanem szimbólum is, amely az életet és az újjászületést jelképezi. A hagyományok szerint festjük, ajándékba adjuk és meg is esszük. De a története jóval messzebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk.
A magyar történelem nagy traumái nem mindenhol ugyanazt jelentik. Mongóliában, Törökországban és Oroszországban más néven, más hangsúllyal és más nézőpontból tanítják azokat az eseményeket, amelyek nálunk nemzeti emlékezetünk meghatározó részei. Az anyag azt mutatja meg, mit írnak rólunk más országok tankönyvei.
Jeruzsálem a húsvéti történet egyik legfontosabb helyszíne, ahol a Biblia eseményei megelevenednek. A szent helyek azonban a háborús helyzet miatt most zárva vannak, így a zarándoklat is egészen más arcát mutatja. A városban közben tovább él egymás mellett három világvallás.
A Pepsi bejelentette, hogy visszalép a londoni Wireless Festival főszponzori szerepétől, miután Kanye West – aki ma már Ye néven ismert – lett a háromnapos rendezvény fő fellépője. A döntés hátterében West korábbi antiszemita kijelentései állnak, amelyek széles körű felháborodást váltottak ki. Bár a rapper januárban bocsánatot kért, a fesztivál kör
Herczeg Zoltán, a neves divattervező, radikális fordulatra készül az életében. Két évvel ezelőtt már utalt arra, hogy lassan maga mögött hagyja közel három évtizedes pályafutását a divat világában, most azonban határozott lépéseket tesz álmai megvalósítása felé. Az 53 éves tervező úgy döntött, hogy a városi életet hátrahagyva vidékre költözik, ahol
A legfrissebb hírek szerint ezeknek az új tábláknak a célja, hogy tájékoztassák és növeljék a közlekedők biztonságát. Különösen olyan helyzetekben, amelyek eddig nem voltak egyértelműen jelölve az utakon. Az egyik különleges újdonság egy telekocsis úthasználatra figyelmeztető jelzés, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy egy adott szakaszon gyakor
A Nagy Duett zsűrije is óriási húsvéti lázban égett a vasárnapi élő adáson, azonban az egyetlen női zsűritag hiányolta, hogy a férfiak nem locsolták meg. Kasza Tibinek frappáns válasza volt erre, még Rami férjét, Lékai Mátét is szóba hozta.
Gondolkoztál már azon takarítás közben, hogy valójában mit is csinálsz a felmosóronggyal? Az első két négyzetméter után a víz a vödörben már szürke, te pedig újra és újra belemártod a fejet, majd szétkened az egész lakásban. Ijesztően hangzik? Pedig a hagyományos módszerekkel pontosan ez történik: a tisztaság mögött valójában koszos vízzel végzett
A magyar hagyománykör szerves részét képezi a húsvét, és ami elsőre a kereszténység fő ünnepének tűnik, sokak számára meglepő lehet, hogy pogány gyökerekkel rendelkezik. A pogány szokások pedig – amelyek spoiler: nem sokban térnek el a már megszokott rítusainktól – tudatosan megélve lehetővé teszik, hogy összhangba kerüljünk a természet ritmusával
Vasárnap újra megnyílt a Gellért-hegy tetején álló Citadella, amely hosszú évek elhanyagoltsága után most megújult formában várja a látogatókat. Az egykori erőd története szorosan összefonódik Magyarország múltjával, hiszen a szabadságharc leverése után az osztrák hatalom jelképeként épült, majd az idők során katonai jelentősége csökkent, és Budape
Crystal Harris, Hugh Hefner egykori felesége, április 2-án titokban mondta ki a boldogító igent James Wardnak egy meghitt szertartás keretében a Cook-szigeteken, Aitutakin. A pár a világ egyik legszebb lagúnájának otthont adó szigetet választotta esküvőjük helyszínéül. Az esemény egyszerű, elegáns és mélyen megható volt, távol a nagy rendezvények n
A húsvéthétfő a magyar néphagyományban a locsolkodás napja. Ez a szokás eredetileg egy ősi termékenységvarázsló és tisztító rítus volt, amely a víz megújító erejébe vetett hiten alapul. A legények és férfiak sorra látogatják a nő ismerőseiket, hogy meglocsolják őket, megelőzve ezzel a lányok "hervadását". Mikes Anna azonban nem kért a sok locsolóbó
Komonyi Zsuzsi számára a húsvét elsősorban a családról és a közös pillanatokról szól, nem pedig a hagyományos ünnepi szokások szigorú követéséről. Az énekesnő elárulta, hogy bár a férje és kisfia meglocsolják őt, a klasszikus locsolkodási hagyományokat már évekkel ezelőtt elengedte.