Jeruzsálem a húsvéti történet egyik legfontosabb helyszíne, ahol a Biblia eseményei megelevenednek. A szent helyek azonban a háborús helyzet miatt most zárva vannak, így a zarándoklat is egészen más arcát mutatja. A városban közben tovább él egymás mellett három világvallás.
A Pepsi bejelentette, hogy visszalép a londoni Wireless Festival főszponzori szerepétől, miután Kanye West – aki ma már Ye néven ismert – lett a háromnapos rendezvény fő fellépője. A döntés hátterében West korábbi antiszemita kijelentései állnak, amelyek széles körű felháborodást váltottak ki. Bár a rapper januárban bocsánatot kért, a fesztivál kör
Herczeg Zoltán, a neves divattervező, radikális fordulatra készül az életében. Két évvel ezelőtt már utalt arra, hogy lassan maga mögött hagyja közel három évtizedes pályafutását a divat világában, most azonban határozott lépéseket tesz álmai megvalósítása felé. Az 53 éves tervező úgy döntött, hogy a városi életet hátrahagyva vidékre költözik, ahol
A legfrissebb hírek szerint ezeknek az új tábláknak a célja, hogy tájékoztassák és növeljék a közlekedők biztonságát. Különösen olyan helyzetekben, amelyek eddig nem voltak egyértelműen jelölve az utakon. Az egyik különleges újdonság egy telekocsis úthasználatra figyelmeztető jelzés, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy egy adott szakaszon gyakor
A Nagy Duett zsűrije is óriási húsvéti lázban égett a vasárnapi élő adáson, azonban az egyetlen női zsűritag hiányolta, hogy a férfiak nem locsolták meg. Kasza Tibinek frappáns válasza volt erre, még Rami férjét, Lékai Mátét is szóba hozta.
Gondolkoztál már azon takarítás közben, hogy valójában mit is csinálsz a felmosóronggyal? Az első két négyzetméter után a víz a vödörben már szürke, te pedig újra és újra belemártod a fejet, majd szétkened az egész lakásban. Ijesztően hangzik? Pedig a hagyományos módszerekkel pontosan ez történik: a tisztaság mögött valójában koszos vízzel végzett
A magyar hagyománykör szerves részét képezi a húsvét, és ami elsőre a kereszténység fő ünnepének tűnik, sokak számára meglepő lehet, hogy pogány gyökerekkel rendelkezik. A pogány szokások pedig – amelyek spoiler: nem sokban térnek el a már megszokott rítusainktól – tudatosan megélve lehetővé teszik, hogy összhangba kerüljünk a természet ritmusával
Vasárnap újra megnyílt a Gellért-hegy tetején álló Citadella, amely hosszú évek elhanyagoltsága után most megújult formában várja a látogatókat. Az egykori erőd története szorosan összefonódik Magyarország múltjával, hiszen a szabadságharc leverése után az osztrák hatalom jelképeként épült, majd az idők során katonai jelentősége csökkent, és Budape
Crystal Harris, Hugh Hefner egykori felesége, április 2-án titokban mondta ki a boldogító igent James Wardnak egy meghitt szertartás keretében a Cook-szigeteken, Aitutakin. A pár a világ egyik legszebb lagúnájának otthont adó szigetet választotta esküvőjük helyszínéül. Az esemény egyszerű, elegáns és mélyen megható volt, távol a nagy rendezvények n
A húsvéthétfő a magyar néphagyományban a locsolkodás napja. Ez a szokás eredetileg egy ősi termékenységvarázsló és tisztító rítus volt, amely a víz megújító erejébe vetett hiten alapul. A legények és férfiak sorra látogatják a nő ismerőseiket, hogy meglocsolják őket, megelőzve ezzel a lányok "hervadását". Mikes Anna azonban nem kért a sok locsolóbó
Komonyi Zsuzsi számára a húsvét elsősorban a családról és a közös pillanatokról szól, nem pedig a hagyományos ünnepi szokások szigorú követéséről. Az énekesnő elárulta, hogy bár a férje és kisfia meglocsolják őt, a klasszikus locsolkodási hagyományokat már évekkel ezelőtt elengedte.
Meghan Markle minden eddiginél többet mutatott meg gyermekeiből a húsvéti ünnepek alkalmából. A hercegné egy sor meghitt videót osztott meg Instagram oldalán, amelyeken a 6 éves Archie és a 4 éves Lilibet látható kaliforniai otthonuk kertjében. A felvételeken a gyerekek önfeledten élvezik a tojásvadászatot, miközben a rajongók végre közelről is lát
A rozsdás tárgyak és a tetanusz összekapcsolása valószínűleg onnan ered, hogy a rozsdásodás oxigént von el a környezetéből, a tetanuszt okozó baktérium pedig éppen az ilyen oxigénszegény közegben érzi jól magát.
Az Emmy-díjas színésznő a 90-es évek nagy klasszikusait, a Seinfeldet és a Jóbarátokat hozta fel példaként. Szerinte ezek még mertek olyan vicceket elsütni, amitől a közönség zavarba jött.
Két helyen tört el Péterfi Andrea lábszárcsontja, miután megcsúszott egy vizes papucsban a Maldív-szigeteki nyaralásukon. A műtét utáni rehabilitáció során jelenleg 20-30 kilós terhelés engedélyezett számára.
Jennifer Aniston ritkán enged betekintést a magánéletébe, de legfrissebb bejegyzésével minden kétséget eloszlatott: boldogabb, mint valaha. Az 57 éves színésznő egy fotósorozatot osztott meg Instagramon, a felvétel egyikén pedig 50 éves párjával, Jim Curtisszel látható meghitt közelségben.
A spanyol rendőrség megerősítette, hogy a Gran Canarián talált test az övé. Az azonosítást egy fogászati minta tette lehetővé, miután a DNS-vizsgálatok sikertelenek voltak.
Elhunyt Molnár Edit Balázs Béla-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. A művészt húsvétvasárnap, életének 93. évében érte a halál – közölte az MMA hétfőn.
Katalin hercegné és családja idén tiszteletét tette a húsvéti misén, ami két év kihagyás után különösen fontos pillanat volt az életükben. A hercegné, aki az elmúlt időszakban a gyógyulására koncentrált, most sugárzóbb, mint valaha, kislánya, Sarolta hercegnő pedig édesanyja kiköpött mása. Mutatjuk, milyen jól mutatnak egymás mellett!
A szakmai eltiltása után ismét dolgozhatna bábaként, mégis kénytelen más munkát is végezni. A nyugdíja nem éri el a 150 ezer forintot, de a szülésért nem fogad el pénzt.
A Halak időszaka az asztrológia körforgásának spirituális végállomása, amely arra hív minket, hogy a belső megtisztulás révén végleg lezárjuk a múltat. Ebben a különleges energiában minden csillagjegy lehetőséget kap az érzelmi nagytakarításra, hogy az intuícióira hallgatva megszabaduljon a visszahúzó terhektől. Olvasd el, mit hoz ez az izgalmas id
A Magas-Atlasz hegységében élő berber közösségek mindennapjai az aktívan művelt népművészet ellenére ma már nem csak a hagyományokról szólnak. A klímaváltozás, a természeti katasztrófák és az elvándorlás egyszerre alakítják át azt az életformát, amely generációkon át stabilnak tűnt. A hegyvidéki falvakban a túlélés egyre inkább alkalmazkodást, új s