A vasárnapi szakadár népszavazásokon Luhanszk megyében 24 százalék körüli, Donyeck megyében pedig valamivel több mint 32 százalékos volt a valós részvétel - jelentette ki Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő hétfőn, belügyi és szakértői adatokra hivatkozva.
Újabb célzott szankciók bevezetéséről határoztak orosz tisztségviselőkkel szemben az Európai Unió külügyminiszteri hétfőn - közölte az Európai Unió Tanácsa.
A német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere szerint meg kell fontolni, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat is bevonják a válság békés rendezését célzó nemzetközi tárgyalásokba.
Viktor Janukovics, a februárban Kijevben megbuktatott ukrán államfő felszólította a kijevi vezetést, hogy azonnal vonja ki csapatait a délkelet-ukrajnai régiókból, és ne hagyja figyelmen kívül a Donyeck és Luhanszk megyei népszavazást - olvasható a politikusnak az orosz sajtóban hétfőn közzétett nyilatkozatában.
Új iránymutatást fogadott el hétfőn az Európai Unió Tanácsa, amellyel az internetes szólásszabadság biztosítását is beemeli azon emberi jogok közé, amelyek érvényesülést az unió globálisan elő szeretné mozdítani.
A Donyec-medencében vasárnap tartott szeparatista népszavazás törvényellenes, de komoly jelzés Kijev számára - jelentette ki Mihajlo Pohrebinszkij, a kijevi politika- és válságkutatási központ igazgatója a Vzgljad című ukrán napilap hétfői számában.
Románia azt kéri az Ukrajnában élő románoktól, legyenek lojálisak az ukrán államhoz, ha pedig népszavazáson kérnék Romániához való csatlakozásukat, azt Bukarest nem ismerné el - jelentette ki Traian Basescu államfő hétfőn arra utalva, hogy Bukarest a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok vasárnapi népszavazásait sem ismeri el.
Oroszország csak azután lenne hajlandó tárgyalni Ukrajnával a gázárról, ha Kijev először rendezi gázadósságát Moszkvával szemben - jelentette be az orosz energiaügyi miniszterhelyettes hétfőn.
Csehország nem ismeri el a délkelet-ukrajnai népszavazások eredményét - egybehangzóan így nyilatkoztak a cseh vezetők hétfőn. A kormányfő és az államfő ugyanakkor ismételten párbeszédet sürgetett a kijevi kormány és az orosz nyelvű kisebbség képviselői között.
A francia szélsőjobboldali Nemzeti Front az idei választások után felálló Európai Parlamentben összefog a többi euroszkeptikus párttal, hogy megakadályozza a szabadkereskedelmi megállapodás megkötését az EU és az Egyesült Államok között - közölte hétfőn Marine Le Pen, a párt elnöke.
Kilenc állam, köztük Magyarország részvételével létrejött az Európai Békeintézet (angol rövidítéssel: EIP), amely a kontinensen, illetve más térségekben kialakuló válságok kezeléséhez és megoldásához, illetve a konfliktusok megelőzéséhez kíván hozzájárulni - jelentették be hétfőn hivatalosan Brüsszelben.
Ukrajna keddtől csak annyi földgázt kap Oroszországtól, amennyit előre kifizet - közölte Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn, miután megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom elnökével.
Az Európai Unió támogatja az amerikai erőfeszítéseket, a palesztinok közötti megbékélést és a két állam létrehozásán alapuló megoldást a közel-keleti helyzetre, ám hiányolja az előrelépést - derül ki a külügyminiszterek által hétfőn elfogadott zárónyilatkozatból.
Újabb célzott szankciók bevezetéséről határoztak orosz tisztségviselőkkel szemben az Európai Unió külügyminiszteri hétfőn - közölte az Európai Unió Tanácsa.
Zárónyilatkozatban ítélte el hétfőn az Európai Unió Tanácsa, hogy a Boko Haram szélsőséges iszlamista terrorszervezet több mint kétszáz diáklányt rabolt el Nigériában.
Németországban rekordmértékben emelkedett a villamos energia ára az utóbbi években, a lakosságnak 83 százalékkal, az ipari fogyasztóknak pedig 125 százalékkal kell többet fizetniük, mint tíz éve - mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.
A 2004-es keleti bővítés tanulságai alapján "teljesen más alapokra" kell helyezni az Európai Unió új tagállamaival szembeni átmeneti munkavállalási szabályozást - mondta a brit miniszterelnök. David Cameron szerint addig nem kellene lehetővé tenni az új tagállamokból érkezők munkavállalását más uniós országokban,amíg az anyaországban nem ér el bizonyos szintet az egy főre jutó átlagjövedelem.
A kelet-ukrajnai szakadárok népszavazása a demokrácia brutális paródiája, amelynek segítségével az ukrán állam szétverésének forgatókönyvét valósítják meg - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn Varsóban vajdasági vezetőkkel találkozva.
Az orosz kormányfő válaszlépések kidolgozására adott utasítást, amiért a múlt pénteken a moldovai hatóságok egy időre visszatartották a Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettest és kíséretét szállító repülőgépet. Ezt maga Dmitrij Medvegyev jelentette be hétfőn.
Az Egyesült Államok nem ismeri el a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében oroszpárti szakadárok által rendezett népszavazás eredményét - közölte hétfőn Washingtonban a Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium.
Agyonlőtték hétfőn az észak-spanyolországi León városában Isabel Carrascót, León tartomány elnökét, a kormányzó konzervatív Néppárt helyi vezetőjét. Egy nőt letartóztattak a gyilkossággal kapcsolatban - közölte a Néppárt és a rendőrség.