2014. május 19. hétfő

máj. 19
5:41
Csak a támogatás kell? (Kripto Akadémia)
Kiszámíthatatlan a termőföld ármozgása - A területalapú támogatás megszűnéséig tart a korlátozás?
máj. 19
5:43
Rózsaszín lufik és spagettiszörnyek (Kripto Akadémia)
EP-választásra készül Európa - Ausztria: egymás ellen fordultak a nagykoalíció pártjai.
máj. 19
5:45
Holoda Attila, a második Orbán-kormány volt energetikai államtitkár-helyettese (Kripto Akadémia)
máj. 19
5:47
Tüntetnek a bányászok (Kripto Akadémia)
Eredménytelen volt a kelet-ukrajnai megbékélést célzó második kerekasztal - Veszélyben az elnökválasztás.
máj. 19
5:48
Washington cáfolja a CIA- és FBI-alkalmazottak kelet-ukrajnai haláláról szóló híresztelést (Infostart)
Az amerikai kormányzat vasárnap ismét cáfolta azokat a közléseket, amelyek szerint CIA- és FBI-munkatársak estek volna el az ukrán haderő Kelet-Ukrajnában folytatott műveleteiben.
máj. 19
6:24
Van Rompuy: nem biztos, hogy a "csúcsjelöltek" egyike lesz az Európai Bizottság elnöke (Infostart)
Herman Van Rompuy, az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak a vezetője egy vasárnapi nyilatkozatában ismételten utalt arra az eshetőségre, hogy az európai parlamenti (EP-) választások után nem feltétlenül az európai pártcsaládok által előzetesen kiválasztott "csúcsjelöltek" közül kerül majd ki az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai…
máj. 19
6:27
Öten vitáztak Európáról (Kripto Akadémia)
Választások idején a legtöbb politikus "új kezdetet", "más politikát" ígér.
máj. 19
6:29
Kuncsaftszerzés GPS-szel (Kripto Akadémia)
Egy informatikus lánynak megesett a szíve az utcán ácsorgó lányokon.
máj. 19
6:31
Tisztelet a magyaroknak (Kripto Akadémia)
"Nem alázzák, nem kényszerítik őket semmire hatalomból, tisztelik őket feltétlenül, nem érdekből, nem szavazatszerzésből."
máj. 19
6:33
A mázlista! (Kripto Akadémia)
Morvai szavakban hitet tett az erőszak ellen, de kitartott „legjobb barátja”, Gaudi- Nagy mellett.
máj. 19
7:36
Dél-koreai kompbaleset - Bocsánatot kért az elnök, a parti őrséget feloszlatták (Infostart)
Pak Gun Hje dél-koreai elnök bocsánatot kért hétfőn a több mint 300 utas halálával járó áprilisi kompkatasztrófáért, és az ország biztonsági előírásainak átfogó reformját ígérte, bejelentve azt is, hogy feloszlatja a mentésben kudarcot valló parti őrséget.
máj. 19
7:38
Gyermekek haltak meg a kolumbiai buszbalesetben (Infostart)
32 gyermek halálra égett, 24 társuk pedig súlyosan megsérült egy autóbusz balesetében vasárnap Kolumbia északi részén - közölte a helyi vöröskereszt hétfőn.
máj. 19
7:39
A nyugdíjasok utazási kedvezménye is veszélyben van? (Kripto Akadémia)
A szociálpolitikai menetdíj-támogatásokat a 2014-es szinten befagyasztja a kormány.
máj. 19
8:33
Fordulatot hozhat a tanúmeghallgatás Őszöd ügyében? (Kripto Akadémia)
A bíróság tanúként hallgatja Szili Katalint, Szekeres Imrét és Baja Ferencet.
máj. 19
8:35
Újabb utat zártak le a Hernád áradása miatt (Kripto Akadémia)
Mára virradóra is erősítették a védvonalakat az érintett folyószakaszokon.
máj. 19
9:06
Horvátországban 15 ezer ember hagyta el az otthonát (Infostart)
Továbbra is kritikus az árvízhelyzet Horvátország keleti részén, 15 ezer ember kényszerült otthona elhagyására, egy ember meghalt és kettőt eltűntnek nyilvánítottak - írja a Jutarnji list hétfői internetes oldalán.
máj. 19
9:42
Putyin: a biztonság új rendszerét ajánlja Moszkva és Peking (Infostart)
Oroszország és megbízható barátja, Kína a fenntartható fejlődés és a biztonság új rendszerét ajánlja az ázsiai és csendes-óceáni térség országainak - állapította meg a Kínába látogató orosz elnök a legnagyobb kínai állami médiumoknak adott interjújában.
máj. 19
10:54
Putyin visszarendelte az orosz csapatokat (Infostart)
Az orosz elnök hétfőn arra utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, hogy vezényelje vissza állandó körleteikbe az Ukrajnával szomszédos megyékben állomásozó orosz csapatokat.
máj. 19
11:12
Magyarellenes feliratok az erdélyi Petőfi-emlékművön (Infostart)
Ismeretlenek magyarellenes feliratokat festettek a fehéregyházi (Albesti) Ispán-kútnál, Petőfi Sándor halálának feltételezett helyén állított emlékműre - közölte hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezete.
máj. 19
11:15
Hódított a Fehér Isten, Mundruczó új filmje nagy siker Cannes-ban (Kripto Akadémia)
A film a rendező szerint mindenekelőtt politikai melodráma.
máj. 19
12:06
Árvízvédelmi készültség a Duna romániai szakaszán (Infostart)
Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Duna romániai szakaszán, ahol a gátak a hatóságok reményei szerint képesek lesznek ellenállni a következő napokban várhatóan növekvő vízhozamnak.
máj. 19
13:03
Még nem kell lezárni a budapesti rakpartokat (Kripto Akadémia)
Több mint 260 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon.
máj. 19
13:36
Sz. Bíró: Putyin veszíthet is az orosz-ukrán konfliktuson (Infostart)
Vlagyimir Putyin elnök akár vesztese is lehet az orosz-ukrán konfliktusnak, ha az végül Moszkva diadalával zárul. Oroszország ugyanis nem bírná el a szomszédos állam okozta gazdasági megterhelést - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértő arra is rámutatott, hogy az Eurázsiai Unió létrehozásának terve az egyik ok, amiért Oroszország útját próbálja…
máj. 19
14:12
"Emberkiállítás" feszegeti a legendás norvég tolerancia határait (Infostart)
A toleráns Norvégiáról kialakult képet kérdőjelezi meg egy Oslóban rendezett szabadtéri kiállítás, amelyen 80 önkéntest "állítanak ki" egy "emberi állatkert" formájában.
máj. 19
14:15
Németh Szilárd: Kovács kapcsolatot tartott fenn az orosz titkosszolgálattal (Kripto Akadémia)
máj. 19
14:17
Búcsúzott Gera a West Bromwichtól (Kripto Akadémia)
De továbbra is Angliában szeretné folytatni pályafutását.
máj. 19
15:06
A krími tatárokkal kialakult konfliktust a Kreml nemzetiségekhez való viszonyulása okozta (Infostart)
A Kremlnek a nemzetiségekhez való viszonyulása eredményezte azt, hogy a krími tatárokkal a félsziget Oroszországgal való egyesítését követően azonnal kialakult a szembenállást - állapította meg a Vedomosztyi című orosz napilap hétfőn.
máj. 19
15:42
A Vatikán kiszűri a gyanús pénzügyi tranzakciókat (Infostart)
A vatikáni Pénzügyi Információs Felügyelet (Aif) hétfőn bemutatta 2013-as jelentését, amely szerint a pápai államban elindított reformok felszínre hozták a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem nemzetközi előírásait megkerülő tranzakciókat.
máj. 19
15:45
A cölibátus végórái jöhetnek (Kripto Akadémia)
A levelet aláíró olasz nők személyes találkozóra is kérték az egyházfőt.
máj. 19
15:47
Vérellátó: meleg férfiak vére nem kell! (Kripto Akadémia)
"Alapvető emberi jogokat sért, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat tájékoztatója alapján a meleg férfiak nem adhatnak vért".
máj. 19
15:49
Szívproblémák miatt fejezi be a világbajnok kerékpáros (Kripto Akadémia)
Nagy terhelésnél szívrohamot kaphat.
máj. 19
16:18
TEK: ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában (Infostart)
Ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) Társadalmi Kapcsolatok Osztálya hétfőn az MTI-vel. A TEK speciális egysége Ukrajnába utazott.
máj. 19
16:20
Egységes európai fellépést sürgetett Ukrajnáért az olasz és a lengyel miniszterelnök (Infostart)
Az Európai Unióról, az ukrajnai helyzetről és az illegális bevándorlás problémájáról is egyeztetett egymással Matteo Renzi olasz és Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfői római találkozójukon.
máj. 19
16:21
LMP: atommentes Európa a jövő (Kripto Akadémia)
Spanyolország és Görögország képesek voltak húzóágazattá felépíteni a zöldenergia-termelést.
máj. 19
16:36
Szlovák külügyminiszter: Oroszország nélkül nem lehet megoldani az ukrán válságot (Infostart)
Oroszország aktív közreműködése nélkül nem lehet megoldani az ukrán válságot - jelentette ki a szlovák külügyminiszter, miután orosz kollégájával tárgyalt hétfőn Moszkvában.
máj. 19
16:54
Rasmussen: továbbra sincs jele az orosz csapatok visszavonásának (Infostart)
A NATO továbbra sem rendelkezik bizonyítékkal, hogy Oroszország megkezdte csapatai kivonását az ukrán határ térségéből - közölte hétfőn brüsszeli sajtótájékoztatóján Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.
máj. 19
17:30
Cameron: Nagy-Britanniának "a megreformált EU-ban a helye" (Infostart)
Nagy-Britanniának "a megreformált Európai Unióban a helye" - mondta hétfőn a brit miniszterelnök.
máj. 19
17:48
Szerbiában 80 ezer hektár termőföld van víz alatt (Infostart)
Jelenleg 80 ezer hektárnyi termőföld van víz alatt, és komoly feladat elé állítja a szerbiai mezőgazdaságot a több tucat tonnányi elhullott állat eltakarítása is - jelentette ki hétfőn Belgrádban Zoran Rajic mezőgazdasági államtitkár.
máj. 19
18:06
Nemzeti gyásznapot hirdettek Bosznia-Hercegovinában (Infostart)
Bosznia-Hercegovinában keddre nemzeti gyásznapot hirdettek a természeti katasztrófa áldozatainak emlékére - írta hétfőn internetes oldalán a Dnevni Avaz című boszniai újság.
máj. 19
18:08
Belügyi vizsgálat szerint kloroformmérgezéstől haltak meg 32-en Odesszában (Infostart)
A hivatalos ukrán vizsgálatok szerint kloroformmérgezés okozta a halálát annak a 32 embernek, akik május 2-án a dél-ukrajnai Odesszában, a zavargások közben kigyulladt szakszervezetek házában vesztették életüket.
máj. 19
18:24
Kitessékelték Ukrajnából az orosz állami tévé Kárpátalján forgató munkatársait (Infostart)
Kitessékelték Ukrajna területéről a Rosszija orosz állami televíziós csatorna egyik forgatócsoportját, amely a kárpátaljai Beregszászon készített riportot - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség hétfőn.
máj. 19
19:00
Újságírókat vettek őrizetbe a Krímben és Kelet-Ukrajnában (Infostart)
Több újságíró számolt be arról hétfőn, hogy az orosz biztonsági szolgálatok előállították őket a Krím félszigeten, Moszkva pedig azzal vádolja Kijevet, hogy két orosz újságírót tartanak fogva Ukrajna keleti részén.
máj. 19
19:18
Leállították a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek kifizetését Szlovjanszkban és Kramatorszkban (Infostart)
Az ukrán kormány úgy határozott, hogy leállítja a nyugdíjak és egyéb szociális juttatások, valamint a közalkalmazotti bérek kifizetését a Donyeck megyei Kramatorszk és Szlovjanszk városokban - jelentette be hétfőn Arszen Avakov belügyminiszter kijevi sajtótájékoztatóján.
máj. 19
19:20
A Pentagon szerint nincs jele az orosz csapatok visszavonásának (Infostart)
Az amerikai védelmi minisztérium továbbra sem látja jelét annak, hogy Oroszország megkezdte volna csapatai kivonását az ukrán határ térségéből - közölte a tárca hétfőn, néhány órával azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök arra utasította a védelmi minisztert, hogy vezényelje vissza állandó körleteikbe az Ukrajnával szomszédos megyékben lévő orosz csapatokat.
máj. 19
19:54
Igazságügyi miniszter: Janukovics környezete 100 milliárd dollárt vitt ki illegálisan külföldre (Infostart)
Viktor Janukovics hivatalából eltávolított ukrán államfő környezete mintegy 100 milliárd dollárt vitt ki törvénytelenül külföldre Ukrajnából, egy részét készpénzben - jelentette ki Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.
máj. 19
20:12
Már nigériai törzsi vadászok is keresik az elrabolt diáklányokat (Infostart)
Házilag gyártott fegyverekkel, mérgezett lándzsákkal és amulettekkel felfegyverkezett törzsi vadászok is csatlakoztak a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet által Nigériában elrabolt több mint 200 diáklány felkutatásához.
máj. 19
20:15
Mick Jagger dédnagyapa lett (Kripto Akadémia)
Jaggernek hét gyermeke és öt unokája van.
máj. 19
20:17
Fővárosi Törvényszék: Hazudott a minisztérium Kishantosról (Kripto Akadémia)
A vidékfejlesztési tárca megsértette az ökogazdaság jó hírnevét.
máj. 19
20:33
Rosszul lett Kovács Béla a szegedi fórum előtt (Kripto Akadémia)
Fáradt, kimerült a párt közleménye szerint.
máj. 19
20:48
Az Egyesült Államok európai szövetségesei mögött áll (Infostart)
Az Egyesült Államok európai szövetségesei mögött áll az ukrajnai válság közepette, ez a fő üzenete Joe Biden amerikai alelnök e heti romániai és ciprusi útjának - közölte hétfőn az amerikai kormány egy magas rangú tisztviselője.

Keresés