Szinte minden téma Ukrajnáról szól majd, és mindegyiknél a levegőben lóg Orbán vétófenyegetése. A tagországok a tavalyi helyzethez hasonlóan most is elkezdtek dolgozni egy kétoldalú B terven Ukrajna támogatásához. Az Európai Bizottság épp a csúcs előtt tette részlegesen hozzáférhetővé a befagyasztott magyar támogatások egy részét.
Az uniós helyreállítási terv Lengyelország esetében összesen 25,3 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és 34,5 milliárd eurós kölcsön lehívását teszi lehetővé.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt, az EU-csúcs megkezdése előtt egyeztetést folytatott az uniós intézmények és több tagállam vezetőjével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A finn miniszterelnök kizárta a kompromisszumot: "Nem fogadhatunk el semmilyen zsarolást, közösen kell döntést hoznunk" - mondta a c
A republikánus többségű amerikai képviselőház megszavazta a demokrata Joe Biden elnök elmozdítására irányuló eljárás (impeachment) megindítását. A képviselőház három bizottsága egyebek mellett vesztegetést és korrupciót feltételez, ami egészen Barack Obama elnökségének idejére nyúlhat vissza, amikor is Biden alelnök volt.
Akkor lesz béke Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait a különleges hadműveletben, ezek pedig változatlanok - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelő sajtóértekezletén.
Először tartott az ukrajnai háború kirobbanása óta nemzetközi sajtótájékoztatót az orosz elnök. Pozíciójában 2030-ig tervez, a szuverenitás szerinte a legfontosabb. Beszélt Orbán Viktorról és az Egyesült Államok "tiszteletlenségéről" is.
Akkor lesz béke Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait a különleges hadműveletben, ezek pedig változatlanok - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelő sajtóértekezletén.
Az EU-csúcs tárgyalásainak megkezdése előtt a miniszterelnök az uniós intézmények és több tagállam vezetőjével egyeztetett, illetve nyilatkozott a sajtónak is. Elmondta, milyen esetben támogatná a magyar kormány a további támogatást Ukrajnának.
A 2024-es, borítékolható újraválasztása előtti utolsó nagy sajtótájékoztatót tartotta az orosz elnök, aki elmondta azt is, mekkora az orosz hadsereg Ukrajnában. Újraindulásának indoklásában a kulcsszó a szuverenitás volt.
Az orosz egészségügyi objektumot az Egyesült Arab Emírségek tábori kórháza közelében létesítenék a Gázai övezetben, a rafahi átkelő közelében, a stadionnál.
A térséget csütörtök reggel átfésülő katonák a Tulcea megyei Grindutól négy kilométernyire, egy lakatlan térségben találták meg a drónbecsapódás nyomán keletkezett krátert.
A Fekete-tenger partvidékének és a Krímnek soha semmi köze nem volt Ukrajnához, Odessza pedig orosz város - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki évértékelő sajtóértekezletén.
Mielőtt a tálibok 2021-ben átvették a hatalmat, Afganisztánban 23 olyan államilag támogatott védelmi központ működött, ahol a nők elleni erőszak áldozatai menedékre lelhettek.