2023. december 4. hétfő

dec. 4
11:39
Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése (SzMo)
Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohanásait
dec. 4
11:51
Szijjártó elismerte, hogy Porosenko Orbánnal találkozott volna (444.hu)
A külügyminiszter szerint a találkozót a volt ukrán elnök, Petro Porosenko kezdeményezte.
dec. 4
12:09
Újabb vírus terjed Kínából: pánikba estek az egészségügyi szakértők (Ripost)
Kínában egyre több a tüdőgyulladásos megbetegedés, több ország már Covid-szerű intézkedéseket vezetett be miatta.
dec. 4
12:18
Bulgária is kihátrál Ukrajna mögül (HírTV)
Noha felajánlottak Ukrajna részére száz páncélost, az elnök élt a vétójogával.
dec. 4
12:51
Mélyponton Rishi Sunak népszerűsége a Konzervatív Pártban (Demokrata)
Miniszterelnöki és pártvezetői pályafutásának eddigi mélypontjára süllyedt a brit kormányfő.
dec. 4
12:54
Az elnök lestoppolta az Ukrajnának szánt harcjárműveket - vita Bulgáriában (Infostart)
A bolgár elnök megvétózta a bolgár belügyminisztérium és az ukrán védelmi tárca között páncélozott szállító harcjárművek (PSZH) adományozásáról kötött megállapodást, amelyet a szófiai törvényhozás november 22-én hagyott jóvá.
dec. 4
13:03
Ha Trump nyerne, a boszniai szerb Dodik kikiáltaná a köztársaság függetlenségét (444.hu)
"Nem haboznék" - mondta Putyin és Orbán balkáni szövetségese a szerb TV Trvában.
dec. 4
13:21
A titkosszolgálat is figyel: 133 céget alapítottak az oroszok Magyarországon az Ukrajna ellen indított háború kitörése óta (SzMo)
Vannak közöttük gyanús cégek is, amelyek a feltételezések szerint fedőcégek lehetnek.
dec. 4
13:33
Drámai a helyzet a szomszédban, több tízezer háztartás került nagy bajba a borzalmas hókáosz miatt (ATV)
Ausztriában több mint húszezer háztartás maradt áram nélkül vasárnap a heves havazás miatt - közölte az Energie Steiermark helyi áramszolgáltató vállalat.
dec. 4
13:36
Válaszolt Párizs, mi lesz a merénylet fényében az olimpia megnyitójával (Infostart)
Nincs B terv a jövő évi párizsi olimpia belvárosi megnyitójára - jelentette ki a francia sportminiszter azután, hogy szombaton a Szajna-parton, az Eiffel-torony közelében egy férfi megtámadott három embert, közülük egyet megölt.
dec. 4
13:42
Durva Izrael-ellenes és antiszemita megmozdulás történt Philadelphiában (HírTV)
Pennsylvania kormányzója kíméletlenül nekiment egy antiszemita tüntetőkből álló csoportnak Philadelphiában, miután az Izrael-ellenes emberek a Center Cityben található Goldie’s étterem előtt vonultak fel, és azt skandálták: Goldie, Goldie, nem bújhatsz el, népirtással vádolunk!
dec. 4
13:45
Szijjártó elismerte: Porosenkot Orbán Viktor miatt nem engedték át az ukrán határon (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, nem engedték át az ukrán határon Petro Porosenko volt ukrán elnököt. Porosenkot a lengyel határon állították meg, s ugyan volt engedélye elhagyni az országot, ezt azonban egy titokzatos levélre hivatkozva időközben visszavonták.
dec. 4
14:21
Szijjártó arra utalt, nem akartak gátjai lenni a tervezett Porosenko-Orbán találkozónak (Telex)
A külügyminiszter bizottsági meghallgatása után beszélt arról, hogy Orbán bárkivel szívesen tárgyal, de azt nem árulta el, mi lett volna a meg nem valósult találkozó témája a volt ukrán elnökkel. Beszélt egyebek mellett az orosz-ukrán háború következményeiről, a gázai-izraeli konfliktus állásáról és a Magyarországra érkező ázsiai vendégmunkásokról
dec. 4
14:23
59-szer bukott meg a KRESZ-vizsgán az angliai diák, mire sikerült átmennie (Telex)
Hatvanadik alkalommal sikerült átmennie a teszten.
dec. 4
14:24
Szijjártó Péter: az Orbán Viktorral való találkozót Petro Porosenko kezdeményezte (Infostart)
A külgazdasági- és külügyminisztert az Országházban a hétvégén nyilvánosságra került találkozótervről is kérdezték.
dec. 4
14:42
Fordulat a német migrációs politikában: könnyebb befogadás és gyorsabb kiutasítás (Infostart)
Általános vélekedés szerint mindenekelőtt a túlzottan liberálisnak tartott menekültpolitika okozta a német koalíciós kormány támogatottságának rohamos csökkenését. A menekültek tömeges, főképp a munkaerőhiány pótlására hivatkozó befogadása szinte már elviselhetetlen terhet jelent a tartományok, illetve a helyi önkormányzatok számára. Az illegális m
dec. 4
14:48
Durva Izrael-ellenes és antiszemita megmozdulás történt Philadelphiában (HírTV)
Pennsylvania kormányzója kíméletlenül nekiment egy antiszemita tüntetőkből álló csoportnak.
dec. 4
14:57
Kim Dzsong Un fölszólította az embereket, cselekedni kell (ATV)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fölszólította az embereket, hogy tegyenek lépéseket az alacsony születésszám további csökkenésének megállítása érdekében - jelentette hétfőn az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA.
dec. 4
15:03
Bulgária küldött volna páncélozott járműveket Ukrajnának, de az elnökük keresztülhúzta a tervet (Telex)
Áthaladtak a lengyel határon az első üres ukrán teherautók. Hírösszefoglalónk az orosz–ukrán eseményekről hétfőn.
dec. 4
15:09
Itt a lista a világ legdrágább városairól (ATV)
Ahogy minden évben, idén is összegyűjtötték a világ legdrágább városait. Ráadásul 2023-ban furcsa dolog történt, ugyanis az első helyen holtverseny alakult ki.
dec. 4
15:27
Erdogan: az ENSZ megbukott, már nem képes békét és reményt adni az embereknek (ATV)
Az izraeli miniszterelnököt háborús bűnök elkövetése miatt bíróság elé fogják állítani Izrael Gázai övezet ellen indított offenzívája miatt - jelentette ki hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök.
dec. 4
15:45
Leharapta a cápa a hős anya lábát, aki mégis megmentette az ötéves kislányát (ATV)
Alig 65 méterre a parttól történt a halálos cápatámadás a mexikói tengerparton. A borzalmas tragédiáról videófelvétel is készült.
dec. 4
15:48
Már 70 ezer orosz katona eshetett el az Ukrajna elleni harcok során (HírTV)
A brit katonai hírszerzés szerint 220-240 ezer lehet a háborús sebesültek és 70 ezer a halottak száma az orosz oldalon
dec. 4
15:51
Hullahegyek az oroszoknál: már a 70 ezret is elérte az ukrajnai hadszíntéren elesett orosz katonák száma (SzMo)
A brit katonai hírszerzés szerint ugyanakkor orosz hivatalos személyiségek körében se tudják a pontos adatokat, mert nem tájékoztatják őket se rendesen.
dec. 4
16:03
Szijjártó: Az Egyesült Államoknak nagyon sok szégyenkeznivalója van antiszemita ügyek miatt (444.hu)
A külügyminisztert az ukrán titkosszolgálat által megakadályozott Porosenko-Orbán találkozóról, a francia elnökválasztásba való magyar beavatkozásról és Bayer Zsolt legújabb kirohanásáról kérdeztük.
dec. 4
16:03
Lavrov szerint Szijjártó Péter nem gyáva, ellentétben sok politikussal (Demokrata)
Az orosz külügyminiszter szerint az Európai Unió "erőszakos politikai projektté" vált.
dec. 4
16:36
Diplomáciatörténetet írhat Szijjártó Péter a mai tárgyalásával (Blikk)
Mai találkozójával bevonulhat a diplomáciatörténet egyik furcsaságokat taglaló fejezetébe Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter, ugyanis ma Budapesten találkozott a november 27-én kinevezett, ám parlamenti többséggel nem rendelkező lengyel Mateusz Morawiecki kormányának külügyminiszterével, Szymon Szynkowski vel Sękkel, aki várhatóan pá
dec. 4
16:51
24 órás sztrájkot hirdettek az egészségügyi dolgozók hétfő éjféltől munkafeltételeik javításáért Olaszországban (SzMo)
Az egészségügyi szakszervezetek közlése szerint kizárólag az életmentő és a sürgősnek ítélt beavatkozásokat biztosítják. Mintegy 30 ezer műtét marad el, amelyet korábban erre a napra tűztek ki, valamint 50ezer röntgenvizsgálat és 180 ezer laboratóriumi vizsgálat.
dec. 4
16:57
Egyszerűen rémisztő: Brutális mennyiségű medvetámadás volt idén Japánban, és még messze a vége (ATV)
Április óta hat ember vesztette életét és több mint 200-an sérültek meg, és a figyelmeztetések szerint a tél folyamán tovább emelkedhet a számuk.
dec. 4
17:27
Veszélyben lehet a város, ahol betiltották a Wi-Fit (ATV)
Svalbardon (norvég szigetcsoport a Jeges-tengeren) létezik egy olyan falu, ahol a légkör ultratiszta, tilos a Wi-Fit használni, és minden épület nyitva áll, ha esetleg el kellene bújni egy jegesmedve elől. Anna Filipova azonban felfedezte, hogy nagy változások vannak a levegőben.
dec. 4
17:36
Az izraeli pokolban járt a magyar Ep-képviselő: "Láttam a kis nejlonzacskókba összegyűjtött levágott fejeket" (Blikk)
Felgyújtott tetemeket, leszakított végtagokat és porig rombolt kibucokat mutatott meg az izraeli kormány egy hatfős európai küldöttségnek, köztük Ara-Kovács Attilának.
dec. 4
17:45
Lefejeztek egy francia tanárt, a tettestársak zárt tárgyaláson felelnek (ATV)
"Érezhető a tanártársadalom feszültsége és aggodalma Franciaországban." Ezt mondta a Heti Világhíradónak Soós Eszter Petronella arról, hogy 3 évvel Samuel Paty meggyilkolása után, idén októberben újabb tanár vált az iszlamista terror áldozatává. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa arról is beszél, hogy a franciaországi muszlim fiatalok több mint f
dec. 4
17:45
Továbbra is nagyok a regionális különbségek Olaszországban (Demokrata)
Jólétet, biztonságot, szolgáltatásokat tekintve az észak-olaszországi Udine-ben a legjobb a helyzet.
dec. 4
18:27
Amerikának lassan elfogy az ukránok támogatására szánt pénze, ha nem sikerül megszavazni az újabb csomagot (444.hu)
Márpedig a keményvonalasabb republikánus képviselők nem mennek bele a további támogatásba.
dec. 4
18:27
Terror az Eiffel-toronynál: drámai részleteket közöltek a hatóságok (Ripost)
Késsel és kalapáccsal támadt a járókelőkre.
dec. 4
18:51
Az izraeli csapatok "a győzelemig fognak harcolni" (Demokrata)
Joáv Galant védelmi miniszer a harcok folytatását ígérte a hadicélok eléréséig.
dec. 4
18:51
Maffia-jellegű leszámolásra gyanakodtak, de csak egy kutya harapott ki gumikat egy olasz kisvárosban (Telex)
Billynek ínygyulladása lehet, ezért rágta meg autók kerekeit.
dec. 4
19:18
Putyin: Oroszország nagyobb fokozatra kapcsol világpolitikai téren (HírTV)
Huszonegy új külföldi nagykövetnek adta át a megbízólevelet az orosz elnök a Kremlben.
dec. 4
19:27
Egy orosz tábornok is elesett az ukrajnai harcokban (ATV)
Elesett az orosz Északi Flotta 14. hadtestének parancsnokhelyettese, Vlagyimir Zavadszkij vezérőrnagy a "különleges hadművelet" övezetében - közölte Alekszandr Guszev, Voronyezs megye kormányzója hétfőn a Telegram-csatornáján.
dec. 4
19:33
Csák János szerint nem tetszene Pressmannak, ha betiltanák az USA-ban bejegyzett TikTokot (444.hu)
Azon viszont még gondolkoznak, hogy beengedjék-e a tantermekbe a mobiltelefonokat.
dec. 4
19:45
Igazi hős: életét áldozta, hogy kimentse az égő lakásból a testvérét egy fiatal férfi (Ripost)
Hősiesen feláldozta magát a testvéréért.
dec. 4
19:57
Izraeli védelmi miniszter: nem hagyják abba a harcot a győzelemig (ATV)
A Gázai övezet határára látogatott az izraeli védelmi miniszter a Hamász terrorszervezet elleni háború 59. napján, és a harcok folytatását ígérte a hadicélok eléréséig - jelentette a helyi média hétfőn.
dec. 4
20:15
A halálos ágyán vallotta be a lányának, hogy 52 éve kirabolta a bankot, ahol dolgozott, és azóta álnéven élt (Telex)
Félmilliárd forintnyi dollárt vitt el egy papírzacskóban, aztán sikerült hamis identitással új életet kezdenie.
dec. 4
20:45
"Megszakad a szívem, hogy megöltem őt" – drámai vallomás a Magyarországon keresett diáklány gyilkosától (Ripost)
Már csak holtteste került elő.
dec. 4
20:45
Szijjártó elismerte, hogy Orbán Viktorral találkozott volna a volt ukrán elnök, ha kiengedik az országából (SzMo)
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint a találkozó az orosz titkosszolgálat eszköze lett volna Ukrajna ellen. Az exelnököt a határon tartóztatták fel.
dec. 4
20:57
Putyin: Oroszország fokozni fogja világpolitikai aktivitását (ATV)
Oroszország fokozni fogja aktivitását a világpolitikában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Kremlben, 21 új külföldi nagykövet megbízólevél-átadásán.
dec. 4
21:09
Menczer Tamás szerint Pressman úgy viselkedik, mintha Magyarország az USA 51. tagállama lenne, aminek ő a helytartója (444.hu)
A nagykövet figyelmébe ajánlja a tényt, hogy a magyar államiság majdnem ezer évvel régebbi az amerikainál.
dec. 4
21:15
Atomkatasztrófa fenyegette Izraelt, a Hamász rakétája eltalált egy nukleáris bázist, írja a New York Times (ATV)
A New York Times műholdfelvételeket elemezve kiderítette, hogy a terrorszervezet egyik október 7-én Gázából indított rakétája eltalált egy izraeli katonai bázist, amelyen a feltételezések szerint nukleáris rakétákat tárolnak. A támadásról eddig nem számoltak be az izraeli hatóságok. Izrael soha nem ismerte el nukleáris arzenáljának létezését, bár i
dec. 4
21:21
Szigorodnak a bevándorlás feltételei Nagy-Britanniában (Demokrata)
A tervek között szerepel a szakképzett külföldi alkalmazottak kötelező minimális javadalmazásának mértékű emelése a vízum kiadásának feltételeként.
dec. 4
21:24
Lemondott Izraelben a fegyverkiadásért felelős osztályvezető, mert nem volt megfelelő képesítése a pozícióhoz (HírTV)
Öt hét alatt mintegy negyedmillió lőfegyverhasználati engedély iránti kérelmet nyújtottak be Izraelben, szinte ugyanannyit, mint az elmúlt húsz évben összesen.

Keresés