Ferenc pápa szerdai sérvműtétje után vélhetőleg az egész jövő hetet a Gemelli kórházban tölti – közölte Sergio Alfieri sebészorvos, a pápát operáló orvoscsoport tagja.
Az Egyesült Államok összesen 2,1 milliárd dollárnyi - mintegy 720 milliárd forint - katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára új megrendelésként pénteken.
Előre hozott választásokat tartanak hónapokon belül, a kérdés már csak az, hogy mikor – közölt Aleksandar Vucic. Az időpont az ellenzékkel folytatandó megbeszélések eredményétől függ, az ellenzéki politikusok viszont korábban azt jelezték, hogy nem hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni az elnökkel. A részletekről Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intéze
Ted Kaczynski matekzseniből lett modernitásellenes ökoterrorista. 1978 és 1995 között 16 bombamerényletet követett el, írógéppel írt esszéje buktatta le.
Már több, mint holmi ígéret, hogy a Covid-19 védőoltásoknál használt mRNS-technológia forradalmasíthatja egy másik világbetegség, a rák gyógyítását is. A covid-vakcina kifejlesztésében élenjáró Moderna és BioNTech vállalatok - amelynek egyik vezető kutatója Karikó Katalin - fejlesztése a betegek hírvivő mRNS-ére szabott vakcinákkal venné fel a harc
Megállás nélkül hódolnak a testi örömöknek egy dél-hollandiai város, Veere melletti nudista strandon. A helyiek már nem tudják elviselni a folyamatosan szexelő párokat, kampányt indítottak az ügyben.
Kanadában szokatlanul korán tombolnak az erdőtüzek, az így keletkező füst pedig fojtogató lepelként lepte el Amerika legnagyobb városát, ami egy időre a világ legszennyezettebb levegőjű városa is lett.
A romániai pedagógussztrájk miatt nem lehet hétfőn megkezdeni az érettségi szóbeli vizsgáit, ezért rendeletet írt alá átütemezésükről az oktatási miniszter. Ennek oka, hogy noha pénteken újra egyeztettek a tanár-szakszervezetek a kormánnyal, de kiderült a kabinet nem adja meg a kért béremelést.
Rokonaik egyelőre csak a kórházban látogathatják meg a négy testvért, akik közül a legidősebb mentette meg a többiek életét, miután az őket szállító repülőgép lezuhant.
Akár a tárgyalóasztalhoz is kényszeríthetik az ukrán ellentámadás következményei a két harcoló felet - ezt mondta híradónknak a nemzeti közszolgálati egyetem tanára. Resperger István szerint a csapás és válaszcsapás után hadműveleti szünet jöhet. Közben a CIA korábbi igazgatója szerint az ukránok felül fogják múlni a várakozásokat, de a híradónknak
Hegynek ütközött és lezuhant egy kisrepülőgép helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Arizona államban, ketten meghaltak - közölték helyi hatósági források a Twitteren.