Nyolc év börtönre ítélt Limasszol büntetőbírósága hétfőn egy gyújtogatással vádolt ciprusi gazdát a 2021 nyarán tomboló hatalmas erdőtűzzel összefüggésben.
A csehszlovák kommunista rendszer politikai foglyainak és börtönkórházban meghalt embereknek eddig ismeretlen tömegsírját tárták fel régészek a prágai Pankrác börtön területén – jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón Prágában.
Az ukrán ellentámadással párhuzamosan egyre élesebbé válik a háborúzó országok kommunikációs hadviselése is. A híradónknak nyilatkozó szakértő szerint ilyenkor teljes biztonsággal csak a független forrásoknak és a műholdfelvételeknek lehet hinni. Ezek alapján az ukrán csapatok valóban haladnak előre, de a legfőbb orosz védelmi vonalat még nem érték
A két ország azzal vádolja a szír államot, hogy számtalan alkalommal alkalmazott a nemzetközi egyezményekbe ütközően kínzást, embertelen bánásmódot saját állampolgárai ellen.
A több nappal ezelőtt kialakult tűz következtében elhunyt embereket csütörtök óta eltűntként tartották nyilván, holttesteiket az elmúlt hétvégén találták meg.
A férfit, akinek személyazonosságát nem közölték, még 2013-ban ítélték négy év hét hónap börtönre, amiért 1,8 kilogramm kannabiszt szállított a dél-törökországi Adanában.
Gulyás Gergely a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: Németország fontos Magyarországnak, annak ellenére is, hogy „méltatlan viták” zajlanak Magyarországról a német politikában.
Csaknem 30 ezer euró (11 millió forint) kártérítés megfizetésére ítélte hétfőn a vatikáni büntetőbíróság azt a két olasz klímaaktivistát, aki odaragasztotta magát a Vatikáni Múzeum egyik híres szobrának talapzatához.
Előzetes eljárást indult Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter ellen a 2017-es elnökválasztást megelőző jobboldali előválasztási kampánya feltételezett illegális finanszírozása miatt.
Fülsiketítőek a mesterséges intelligencia (AI) veszélyei ügyében megkongatott vészharangok – mondta António Gutteres ENSZ-főtitkár hétfő sajtótájékoztatóján, ahol a mesterséges intelligenciát szabályozó testület felállítását javasolta.
Albánia biztonságos ország, semmi nem indokolja, hogy albán állampolgárok tömegével folyamodnak menedékjogért Nagy-Britanniában – áll a londoni alsóház belügyi bizottságának hétfőn ismertetett jelentésében.
Tűzvész tombol Kazahsztán Kínával szomszédos, keleti régiójában, és 14 erdészeti dolgozó halála miatt hétfőn félárbócra vonták az országban a nemzeti zászlókat.
A brazil vezetés úgy tartja, hogy a jelenlegi helyzetet Ukrajnában lehetetlen kizárólag katonai eszközökkel megoldani, ezért diplomáciai megoldást sürget – jelentette ki hétfőn Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök.
Csaknem 30 ezer euró (11 millió forint) kártérítés megfizetésére ítélte hétfőn a vatikáni büntetőbíróság azt a két olasz klímaaktivistát, aki odaragasztotta magát a Vatikáni Múzeum egyik híres szobrának talapzatához.
A centrista Európa Most! mozgalom szerezte a legtöbb szavazatot a montenegrói előre hozott parlamenti választáson az előzetes kutatási eredmények szerint. A Magyar Külügyi Intézet kutatója szerint a párt az európai értékek felé és a Szerbiával való jobb kapcsolat ápolására törekszik.
Sikeres üzletember, média- és klubtulajdonos, botrányhős politikus, miniszterelnök és legendás nőfaló – a 86 évesen elhunyt Silvio Berlusconi kétségtelenül nagy kanállal falta az életet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy halála idején is egy 54 esztendővel fiatalabb szeretője volt, a szintén parlamenti képviselő Marta Fascina.
A New York-i bulivilág királya volt, Nietzschéből és a zsidó irodalomból írta a doktoriját, az utóbbi hónapokban pedig az amerikai és a brazil elnökkel is találkozott. Most átveszi a 92 éves Soros Györgytől a 17-18 milliárd dollárt kezelő Nyílt Társadalom Alapítványokat. Kicsoda Alex Soros?
Szerdán Milánóban búcsúztatják állami tiszteletadással a 86 éves korában elhunyt Silvio Berlusconit - közölte hétfőn a korábbi olasz miniszterelnök családja.
Az orosz erők három, irányított légibombát dobtak hétfőn a Zaporizzsja megyei Orihiv városra, ahol egy helyi lakos életét vesztette, egy másik pedig megsebesült – közölte Jurij Malasko, a régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Közben Pavlo Kirilenko, a megye kormányzója a Telegramon azt közölte, hogy az oroszok Avgyijka városában rakétákkal eltaláltak egy többemeletes lakóépületet és egy kultúrházat.
Orbán Viktor szerint „erővel akarják áttelepíteni a migránsokat Magyarországra”, de a csütörtökön megszavazott csomag lényege a szolidaritás, így a segítség más módon is teljesíthető. Közben a szöveg számos szigorítást tartalmaz, például könnyebbé tenné a hazaküldést és a szabálytalanul próbálkozók kiszűrését. És még nincs is szó végleges uniós jog
Air Defender 23 néven kezdődött a NATO történetének legnagyobb légi hadgyakorlata. A rendkívüli légi felvonulás közvetett üzenet az Ukrajna elleni agressziós háborút folytató Oroszországnak, de súlyos nehézséget okoz a légtérben és a földfelszínen is.
Ukrajna azt közölte, hogy hadserege három falut szabadított fel a hétvégén az ország délkeleti részén az ellentámadás első győzelmének eredményeként. Resperger István, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője azt mondta: a nagy harcok később várhatók, az ukránok jelenleg az oroszok fő védővonala felé tartanak.
Az egész világ figyelmét megragadta a sorozatos rossz hírek között egy hihetetlen történet: néhány gyerek 40 napot élt túl a dzsungelben, azt követően, hogy lezuhant a repülőgépük. De hogyan sikerült nekik?