Mi nem félünk, nem megyünk sehova, itthon fogunk maradni – így reagált a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azzal összefüggésben, hogy ismeretlen tettesek megrongálták Szabadka magyar nyelvű, magyar nemzeti színű tábláját. Pásztor István szerint a vandál tettel a szerb elnöknek üzenhettek az elkövetők.
Arnold Schwarzenegger a közelmúltban az Arnold’s Pump Club című műsorában mesélt arról, hogy élete során három nyitott szívműtétet is elvégeztek már rajta.
A sokszor arcukat eltakaró illegális bevándorlók a legváltozatosabb módszerekkel próbálnak bejutni Magyarországra, kísérleteikről egyre többen videókat is megosztanak a közösségi oldalakon.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap jelentette be Reznyikov felmentését, helyére Umerovot ajánlva, ehhez azonban a parlament jóváhagyása is szükséges.
Ukrajna visszautasítja Törökország azon felvetését, hogy engedményeket tegyen Oroszországnak a fekete-tengeri gabonaegyezmény visszaállítása végett – közölte kedden Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója.
Hivatalosan hétfőn az ember elégetésével véget ért a kilencnapos Burning Man fesztivál. Black Rock City, a Black Rock sivatagban felhúzott ideiglenes város azonban nem ürült ki, mint a korábbi években, mert 72 ezer ember ragadt a heves esőzések miatt sártengerré vált helyszínen.
Az ukrán parlament jóváhagyta Olekszij Reznyikov védelmi miniszter és a legfőbb ukrán magánosítási alapot vezető Rusztem Umerov leváltását kedden, ezzel szabaddá téve az utat ahhoz, hogy Umerovot nevezzék ki a védelmi miniszteri tisztségre.
Megnéztük, hogyan élték meg a szervezők, a résztvevők és az okoskodók a felhőszakadással súlyosbított Burning Mant, ami sárfesztivállá változott. Előkerültek az Isten haragjával dobálózó konteóhívők, penetráns szagot árasztottak a vécék, de sokak szerint megmaradt a jó hangulat, és a 70 ezer résztvevő kényszerű összezártsága az emberi kapcsolatok s
Csak Magyarország hiányzott a kelet-közép-európai országok közlekedési miniszterei közül, pedig az Építésügyi és Közlekedési Minisztériumot is meghívták.
,,Elérte az ukrán hadsereg az oroszok második védelmi vonalát a front déli szakaszán, de ennek áttörése sem lesz sétagalopp. A megszállók ugyanis alagútrendszert, földalatti fegyverraktárakat létesítettek, emellett ott is sűrűn vannak aknák" – ezt Olekszandr Kacsura, az ATV haditudósítója mondta, aki az ukrán fővárosból jelentkezett.
A miniszterelnök újra kulcsszereplővé válhat a Tanácsban a Bizottság elnökének jelölésekor - nyilatkozta Mráz Ágoston Sámuel, akit Ursula von der Leyen esélyeiről kérdeztünk. Szerinte ha az Erasmus-források és a helyreállítási pénzek ügyében alkut köt, “az nagymértékben javíthatja a helyzetét a jelöléskor”. Novák Zoltán nem igazán lát most sok esél
Wosornu elmondta, hogy több mint 130 fegyveres csoport tevékenykedik a térségben, a többségük a természeti erőforrások fölött ellenőrzésért küzd, de egyesek saját közösségeiket védelmezik.
Magyarország sokat profitál a kínai és a német autóipari vállalatok közötti erős együttműködésből – jelentette ki Szijjártó Péter a Müncheni Nemzetközi Autószalonon.
A német autógyártás számára az előjelek meglehetősen kedvezőtlenek. A müncheni autókiállítás megnyitója alkalmából felhívást intézett a német autógyártókhoz a gazdasági miniszter.