Magyarország támogatja a kelet-nyugati párbeszéd utolsó csatornájaként működő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerepének erősítését a béketeremtésben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A nyári zavaragásokhoz hasonló összecsapásokhoz vezethet ez újabb incidens Franciaországban: ezúttal egy párizsi elővárosban, az Yvelines megyei Élancourt-ban vesztette életét egy motorozó tinédzser, aki nem tett eleget a rendőrök felszólításának, s végül elütötte őt egy helyszínre érkező rendőrautó.
A magyarok igyekeznek életben tartani az amerikai kutatót a mélyben, de a körülmények extrém nehezek: sáros, nedves, hideg környezetben kell dolgozniuk. Az egyik magyar mentővel beszéltünk a legfrissebb fejleményekről.
A vizsgálati jelentés szerint Fudzsisimának azért kellett lemondania, mert az alapítóhoz fűződő rokoni kapcsolata veszélyeztetheti a cég megújítási folyamatát.
Szlovákiában az év végéig mintegy 500 hivatásos katonát helyeznek készenlétbe, hogy szükség esetén vegyes járőrökben segítsék a rendőröket az illegális migrációval összefüggésben megnőtt feladataik ellátásában, döntött a pozsonyi kormány. A belügyminisztérium az illegális migráció folyamatos növekedésével indokolja az intézkedések szükségességét.
Azon pörgött be a külügyminiszter, hogy a bukott ex-elnök, Donald Trump az ellene indított eljárások miatt esetleg nem indulhatna a jövő évi választásokon.
Az uniós bizottság csütörtöki közlése szerint az Egyesült Királyság újracsatlakozása a Horizont Európa programhoz tovább erősíti és elmélyíti a két térségben tevékenykedő tudományos közösségek közötti kapcsolatokat.
Továbbra sem hajlandó elárulni Ursula von der Leyen, hogy jövőre újra indul-e az Európai Bizottság elnöki tisztségéért. A 64 éves német politikus neve egyébként már a Nato következő főtitkáraként is felmerült.
Szabadon mozoghat a megpuccsolt gaboni elnök, akár külföldre is távozhat – jelentette be az országot jelenleg is irányító katonai vezetés. A tábornokok – az idős elnök gyenge egészségi állapota miatt – engedélyezték, hogy akár el is hagyhatja az országot a leváltott államfő.
Magyarországon egyrészt keletről szembesülünk a háború jelentette biztonsági válsággal, délről pedig a migráció jelentette biztonsági fenyegetéssel – jelentette ki Szijjártó Péter.
A kormány mostantól semmilyen kritikát nem fogad el az Egyesült Államoktól a demokrácia állapotával kapcsolatban, miután ott ki akarják zárni a választási versenyből a legesélyesebb elnökjelöltet, Donald Trumpot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Rekordáron, 698 500 fontért (317 millió forint), a becsült ár alsó határának százszorosáért kelt el szerda este Londonban a Sotheby's aukciósház árverésén az a karkötő, amelyet Freddie Mercury, a Queen együttes néhai frontembere viselt elefántcsontszínű öltönyével a Bohemian Rhapsody videójában.
A jelenleg 33 éves Marion Maréchal a 2017-es elnökválasztást követően -, amelynek második fordulójában elnökjelölt nagynénjét legyőzte Emmanuel Macron – visszavonult a politikától,.
Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerdán jelentette be, hogy erőszakos cselekmények és az emberi jogok megsértése miatt Washington szankciókat vezet be Dagalóval szemben.
A klímaválságról beszélt és a károsanyag-kibocsátás csökkentését, valamint a zöld fejlődés támogatását sürgette António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön a jakartai Kelet-ázsiai csúcstalálkozón elmondott beszédében.
Miután Robert F. Kennedy Jr. amerikai demokrata elnökjelölt arról beszélt, hogy az amerikai titkosszolgálat, a CIA különböző külföldi médiumok, újságírók pénzelésével miként befolyásolja más országok belpolitikai folyamatait, Larry C. Johnson egykori CIA-elemző egyenesen azt állította, az Egyesült Államok külügyminisztériuma leplezetlenül beavatkoz
Ukrajna előrehaladást ért el a júniusban megkezdett ellentámadással, aminek célja az orosz erők által elfoglalt területek visszanyerése – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön az Európai Parlamentben.
A kormány mostantól semmilyen kritikát nem fogad el az Washingtontól a demokrácia állapotával kapcsolatban - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.