A külgazdasági- és külügyminiszter Prágában egyebek közt arról beszélt, hogy szerinte a pragmatikus, közös érdekeken alapuló együttműködésre még konfliktus esetén is szükség van.
A tárcavezető a Közép- és Kelet-Európai Atomenergia-ipari Kongresszuson hangsúlyozta, hogy Európa az utóbbi évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz ma szembe, aminek lényeges eleme az energiaválság.
Az atomenergia tekintetében még konfliktus esetén is szükség van a racionalitás megőrzésére, ebből pedig mindenki nyerne – mondta Szijjártó Péter Csehországban.
Ha egy magyar párt van a parlamentben, akkor az azt jelenti, hogy parlamenti frakciója van a magyarságnak, illetve a koalíciós tanácsban is "van egy székük" – mondta Mózes Szabolcs.
Hétvégén regionális és helyi választásokat tartottak Oroszországban, valamint azokban az ukrajnai régiókban, amelyeket az oroszok a háborúban foglaltak el. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója azt mondta az InfoRádióban, több furcsa dolog is történt a szavazókörökben, melyek manipulációt sejtetnek. Minden régióban az eddig hatalmon lév
Romániában több mint 2 és fél millió óvodás és iskolás kezdi ma a tanévet, ami több újdonságot is tartogat, így például az erdélyi magyar kisebbség számára is jelentős változásokat hoz.
III. Károly brit király üzenetben gratulált Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek az ország megalakításának évfordulóján, amely nemzeti ünnep a kommunista országban - közölte a phenjani állami média.
Bár a magyar kormány még csodálja, a nyugati imperialisták már temetik a kínai gazdasági csodát, miután a járvány után nem robbant be a növekedés. Az optimista verzió szerint átmeneti nehézségekről van szó, a pesszimisták szerint tartósan lelassul a kínai növekedés, és Amerika beérése is egyre távolabbi álom.
Nagy bajban van Nagy-Britannia két leghíresebb balettiskolája, a Royal Ballet School és az Elmhurst Ballet School. Több egykori növendék is elárulta, milyen testszégyenítésnek voltak kitéve.
Az amerikai kormány igyekszik együttműködni az ukrán vezetéssel, a harcokhoz nagy hatótávolságú tüzérséget, gépesített aknamentesítéshez való felszerelést és más eszközöket is biztosítanak.
A legfrissebb közvélemény-kutatások – melyekből a magyar pártokat egyszerűen kihagyták – azt mutatják, hogy a szuverenista erők állnak az első két helyen, ám ahhoz, hogy kormányt tudjanak alakítani, minden bizonnyal egymással kellene koalícióra lépniük.
A sürgősségi finanszírozás célja, hogy támogassa a Marokkóban tevékenykedő humanitárius partnerek által az országban kifejtett segélyezési erőfeszítéseket.
A Svájc, illetve Európa északi és déli része közötti egyik fő átkelőhelyet biztosító alagutat egy repedés miatt zárták le mindkét irányban további intézkedésig.
Pár száz méterre jár a felszíntől a mentőcsapat és Mark Dickey. Délután heves esőzés várható a környéken, ami nehezítheti a mentést. A férfit életben tartó magyar orvos már kijutott a barlangból.
A Háború Ukrajnában adásának vendégei Stier Gábor a Moszkvatér.com főszerkesztője és Vukics Ferenc katonai szakértő voltak. Az adásban szó volt többek között arról, hogy a harcok folytatására szólította fel a világot Victoria Nuland amerikai megbízott külügyminiszter-helyettes.
A sürgősségi finanszírozás célja, hogy támogassa a Marokkóban tevékenykedő humanitárius partnerek által az országban kifejtett segélyezési erőfeszítéseket.
Vlagyimir Putyin meghívására a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államügyeinek elnöke hivatalos látogatást tesz az Oroszországi Föderációban – közölte a Kreml.
Putyin hétfőn Vlagyivosztokba érkezett a Keleti Gazdasági Fórum alkalmából. Kim 2019 áprilisában már járt a városban a páncélvonatján. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pedig idén júliusban Phenjanban járt.
A külügyi főképviselő figyelmeztetett: az EU nem fogja elismerni "úgynevezett választások" eredményeit az Oroszország által megszállt ukrán területeken.