A katalán nemzeti ünnepen a rendőrség tájékoztatása szerint 115 ezren, míg a szervezők szerint 800 ezren vonultak utcára hétfőn Barcelonában, követelve az elszakadást Spanyolországtól.
Betörik, sérülést okoz, pótolni drága, megsemmisíteni könnyű. A háborúban a síküveg az egyik legnehezebben pótolható fogyóeszköz, sokan már nem is cserélik az állandóan berobbanó ablakokat.
Az ukrajnai frontvonal déli és keleti szakaszán is előrenyomultak az ukrán csapatok. Délen közel vannak ahhoz, hogy átvágják az orosz megszállók logisztikai útvonalát. Harkiv megyéből haditudósítónk, Olekszandr Kacsura jelentkezik.
A Szövetség nevű magyar pártnak jó esélye van a parlamentbe való bekerülésre a szlovákiai választásokon. Ehhez azonban szükség lesz arra, hogy a magyar választópolgárok egységesen szavazzanak.
Joe Biden hangsúlyozta, a demokráciáért minden generációnak meg kell harcolnia, és egyben politikai egységre szólított fel a demokrácia megőrzése és megvédése érdekében.
Szerdán a szlovák kormány ülésén feloldhatják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos rendkívüli állapotot Szlovákiában, amennyiben Zuzana Caputová elnök is beleegyezik.
A cseh rendőrség egy több régióban működő pedofilhálózatot göngyölített fel, amelynek tagjai klubokat szerveztek gyerekeknek, hogy szexuális visszaéléseket követhessenek el velük szemben - közölte Ondrej Moravcik rendőrségi szóvivő a cseh közszolgálati rádióban (CRo).
Történelmi mélyponton van az al-Kaida terrorhálózat jelentette fenyegetés – mondta az amerikai elnök hétfőn, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóján tartott beszédében Alaszkában.
Csaknem 354 millió forint uniós forrást nyert el négy dél-békési település az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből.
Megérkezett Oroszországba a Kim Dzsongunt szállító páncélvonat – számolt be róla az Independent, miután az orosz állami hírügynökség is megerősítette a hírt.
"Felszínen a hordágy Markkal!" – tudatta a jó hírt Facebook-oldalán a Magyar Barlangi Mentőszolgálat. "58,5 óra megfeszített munkával, 10 ország közel 200 helyszínen lévő barlangi mentőjének és megannyi háttérembernek a közreműködésével, óriási nemzetközi összefogással egy csapatként sikerült Markot a felszínre hozni 1040m mélyről" – írták.
Csodálatos égi jelenség tűnt fel New York felhős égboltján hétfőn, amikor a városban és az egész országban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 22. évfordulójára emlékeztek: óriási dupla szivárványt csodálhattak meg a város lakói és az ott tartózkodók.
Ez inkább a közvélemény befolyásolását szolgálhatja, mert az indítványról maga Chutkan bíró dönthet. De nem kockázatmentes húzás, mert sokat ronthat a védelem és az ítélkező bíró viszonyán.
Az utóbbi néhány évben ugyan egyre többen kezdték megismerni a Blackrock nevét, de még mindig szignifikánsan sokan vannak azok, akik soha az életben nem hallottak róla. Maga az elmélet, miszerint a világot titkos társaságok és gazdag cégek uralják, ugyan nem újkeletű, a Blackrock neve azonban sokáig nem merült fel ebben az összefüggésben.
Egy vezető klímatudós bevallotta: eltorzította kutatási eredményeit, hogy publikálni tudja munkáját egy tekintélyes szaklapban. A kutató szerint több tényező okozza az erdőtüzeket, de most már "elvárt" dolog, hogy kizárólag az éghajlatváltozást kell okként megjelölni.
Egy héttel az után, hogy mintegy ezerméteres mélységben rosszul lett, kedd hajnalban sikerült kimenteni Mark Dickey neves amerikai barlangászt a törökországi Torosz-hegység barlangjából.
Történelmi mélyponton van az al-Kaida terrorhálózat jelentette fenyegetés - mondta Joe Biden amerikai elnök hétfőn, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóján tartott beszédében Alaszkában.
Kínának latba kell vetnie befolyását, és fel kell szólítania Oroszországot az Ukrajna elleni agresszió befejezésére – szólt a brit miniszterelnök üzenete.
Az Egyesült Államok véglegesítette az Iránnal megkötött fogolycsere-alkut, amelynek alapján öt bebörtönzött amerikai távozhat Iránból, cserében öt iráni állampolgár elengedéséért az Egyesült Államokból, valamint az iráni állam hozzájuthat szankciók miatt befagyasztott hatmilliárd dollárjához.