Több mint 80 ezer embert és 14 ezer egységnyi fegyverzetet, köztük több mint 1200 harckocsit és más páncélozott harcjárművet veszített idén az ukrán hadsereg - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi parancsnoki telefonkonferencián.
"Az elmúlt évtized munkájával elértük, hogy Magyarország ma már híd szerepet tölt be Európa és Kína gazdasági együttműködésében" - jelentette ki a Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint Varga Mihály, miután Lan Foan kínai pénzügyminiszterrel tárgyalt Pekingben. A magyar tárcavezető kiemelte: Kína mára Magyarország legnagyobb Európán kívüli be
Az Európai Ügyészség Ursula von der Leyen és a Pfizer főnöke közötti szövegeket vizsgálja, miután Frédéric Baldan helyi lobbista büntetőfeljelentést tett. Kiderült azonban, hogy nem csak ő, de Magyarország és Lengyelország is panaszt tett - bár utóbbi, úgy tűnik, ezt visszavonhatja.
"Mindent tőlem telhetőt megteszek" – ezt mondta Károly király, amikor húsvétvasárnap megjelent a nyilvánosság előtt. Az angol uralkodó ezzel akarta jelezni, hogy nem kell aggódni a monarchia miatt, miközben lépésével kisegítette rákkal kezelt menyét, Katalin hercegnőt.
Egy luxus hajóút nyolc utasa rekedt az afrikai Sao Tomé és Príncipe szigetén, miután késve értek vissza egy kirándulásukról, és a hajó nélkülük indult el.