2024. április 25. csütörtök

ápr. 25
14:03
Ferenc pápa magyarul köszöntötte a Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjait – ezt mondta (SzMo)
A pápa köszönetet mondott azért, hogy a magyarok "nyitott szívvel" fogadják a háború elől menekülő ukrajnai menekülteket, valamint erőfeszítéseket tesznek a táradalom peremén élők integrálására. Magyar zarándokokkal találkozott az egyházfő.
ápr. 25
14:09
Szent István intelmét kérte használatra Ferenc pápától Sulyok Tamás (Telex)
A köztársasági elnök hivatalos látogatást tett a pápánál.
ápr. 25
14:21
Orbán Viktor példája az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban is ragadós (Demokrata)
Ismét a magyar miniszterelnök diktálja az irányt a nemzetközi politika színterén.
ápr. 25
14:36
Sulyok Tamás találkozott Ferenc pápával: kiderült, miről beszélgettek (ATV)
Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Vatikánvárosban.
ápr. 25
14:45
Tagadja az izraeli hadsereg, hogy civileket végeztek volna ki a Nasszer kórháznál (Telex)
Hírösszefoglalónk a közel-keleti konfliktusról.
ápr. 25
14:54
Mi történt? Le kellett zárni Dél-Norvégia légterét (ATV)
A lezárás jelentős késésekhez vezetett Skandinávia egyik legnagyobb repülőterén.
ápr. 25
15:09
Belarusz az ukrán határra csoportosítja át erőit, az USA titokban csapásmérő rakétákat szállított Ukrajnának (Telex)
Hírösszefoglalónk az orosz-ukrán háború 791. napjáról.
ápr. 25
15:18
Óriási a baj! Otthonából eltűnt a Flickr alapítójának lánya, milliárdos vagyon örökse (Blikk)
Édesanyja otthonából tűnt el néhány nappal ezelőtt az egyik leghíresebb technológiai vagyon örököse, szülei attól tartanak, hogy a lány San Francisco egyik, kábítószerek által uralt negyedében kóborol.
ápr. 25
15:24
Ferenc pápa a Vatikánban fogadta Sulyok Tamást: személyes témáról is beszélgettek a találkozón – fotók a helyszínről (Blikk)
Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Vatikánvárosban. "Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk" – hangsúlyozta a köztársasági elnök a helyszínen.
ápr. 25
15:24
Oroszországban karateversenyt neveztek el arról a hivatalnokról, aki bántalmazott egy újságírót (444.hu)
Példakép.
ápr. 25
16:09
Minden feltétel adott a magyar-azeri gazdasági együttműködés fejlesztéséhez (Demokrata)
Nincs semmi nyitott politikai kérdés Magyarország és Azerbajdzsán között.
ápr. 25
16:15
Aggasztó a magyar kormány politikája az orosz választási beavatkozásról szóló EP-határozat szerint (Telex)
A szöveg felemlegeti a VSquare és a Ján Kuciak Oknyomozó Központ – magyarul a Telexen megjelent – cikkét arról, hogyan kérte Orbán segítségét a szlovák kollégája egy moszkvai látogatáshoz.
ápr. 25
16:57
Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök (Demokrata)
"Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk" – mondta az államfő.
ápr. 25
17:00
Óriási elismerésben részesült a DAC az UEFA-tól (ATV)
A francia Olympique Marseille és a baszk Athletic Bilbao után a DAC 1904 nyerte el az aranyérmet "A legjobb profi klub" kategóriában a 2023/24-es UEFA Grassroots Awards-on – olvasható a klub honlapján.
ápr. 25
17:03
Emmanuel Macron: Európa nem lehet Washington ölebe (Demokrata)
Európának önálló, szuverén entitásként kell viselkednie – szögezte le a francia elnök.
ápr. 25
17:06
Megsemmisítették Harvey Weinstein ítéletét eljárási hibák miatt (444.hu)
Olyan tanúkat hívtak be a tárgyalásokra 2020-ban, akiket nem lett volna szabad.
ápr. 25
17:42
Oroszország feltette nukleáris célpontjai közé Lengyelországot (Blikk)
Oroszország a NATO lengyelországi atomfegyvereit az egyik elsődleges célpontjává teszi, ha azokat Lengyelországba telepítik.
ápr. 25
17:54
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök súlyos kijelentése (ATV)
Lukasenka erről az összfehérorosz népgyűlés ülésén beszélt, amelynek résztvevői megválasztották őt a népgyűlés elnökévé. Ihar Karpienka, a központi választási bizottság elnöke elmondta, hogy Lukasenka volt az egyetlen jelölt erre a posztra.
ápr. 25
17:56
Megsemmisítették Harvey Weinstein egyik ítéletét eljárási hibák miatt (ATV)
New York legfelsőbb bírósága hatályon kívül helyezte csütörtökön a volt hollywoodi producer, Harvey Weinstein szexuális bűncselekmények miatt hozott 2020-as ítéletét. Ez volt az az ügy, ami elindította a metoo-mozgalmat, melynek eredményeként nők több száz férfit vádoltak meg szexuális visszaéléssel világszerte.
ápr. 25
18:54
Egy belga segélyszervezet munkatársa is életét vesztette egy izraeli légicsapásban (ATV)
Életét vesztette a gázai Rafah palesztin várost érő egyik izraeli légicsapásban egy belga segélyszervezet 33 éves munkatársa és annak 7 éves kisfia - jelentette be Caroline Gennez belga fejlesztési miniszter csütörtöki sajtóközleményében.
ápr. 25
18:54
Az ukránok újra elkezdték használni a nagy hatótávolságú fegyvereiket az oroszok ellen (444.hu)
Krími célpontokat támadtak.
ápr. 25
19:15
Suhajda Szilárd felesége: Nem szeretném, hogy Szilárd testét lehozzák az Everestről (SzMo)
Legindi Tímea több okot is mondott, amiért úgy döntött, hogy a serpák a most induló akciójuk során ne hozzák le a férje holttestét. A nepáli hatóságok szeretnék megtisztítani a hegyet a sok hátrahagyott hulladéktól, és több holttestet is lehoznának.
ápr. 25
19:42
Megindult a földgázszállítás Magyarországra Azerbajdzsánból (HírTV)
Szijjártó Péter az Azerbajdzsánnal kötött földgáz-szerződésről tájékoztatott röviden.
ápr. 25
19:44
Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás államfő (HírTV)
A pápai kihallgatást követően Erdő Péter bíboros, esztergom – budapesti érsek mutatott be ünnepélyes szentmisét a Szent Péter bazilika főoltáránál.
ápr. 25
20:00
Bajba került Zuckerberg? Hirtelen süllyedni kezdtek a Meta részvényei a tőzsdén (ATV)
A Meta amerikai technológiai óriásvállalat részvényei a vártnál jobb eredmény ellenére is süllyedtek a zárás utáni amerikai kereskedésben.
ápr. 25
20:30
"A katasztrófa tökéletes receptje": életbe lépett a belépődíj-rendszer Velencében (ATV)
A mai nappal életbe lépett a turistákat sújtó, 5 eurós belépődíj Velencében, amelynek célja a kontrollálhatatlan emberáradat visszaszorítása, az intézkedés azonban máris heves indulatokat szült mind a turisták, mind a helyiek körében.
ápr. 25
20:42
Anyja volt barátja ölhetett meg egy 13 éves lányt (ATV)
A 13 éves lány eltűnését még februárban jelentették be. Úgy tűnik, hogy az anyjának a volt barátja ölhette meg a tinédzsert.
ápr. 25
21:00
Sokkoló döntés: hatályon kívül helyezték Harvey Weinstein 2020-as nemi erőszakos ítéletét New Yorkban (ATV)
A kegyvesztett hollywoodi mogul, Harvey Weinstein 2020-ban született bírósági határozatát, amelyben nemi erőszak miatt elítélték, hatályon kívül helyezték, mivel nem kapott tisztességes eljárást.
ápr. 25
21:30
Benyújtotta lemondását Ukrajna mezőgazdasági minisztere (HírTV)
A közlemény szerint az említett rendszerben arra is kísérletet tettek, hogy további 190 millió hrivnya értékű földterületet is megszerezzenek.
ápr. 25
21:33
Megmenekülhet a spanyol miniszterelnök, az ügyészség leállítaná a felesége elleni korrupciós vizsgálatot (Telex)
Pedro Sánchez már a lemondását is belengette, miután felesége ellen vizsgálatot indított a bíróság.
ápr. 25
21:45
CPAC: az európai kontinens jövője a tét a nyári EP-választásokon (Demokrata)
Keményebb fellépést sürgettek a migrációról tartott kerekasztal-beszélgetés résztvevői.
ápr. 25
23:27
Kivonja katonáit Csádból az Egyesült Államok (Telex)
Nem sokkal azután döntöttek a katonák kivonásáról, hogy kiderült, a szomszédos Nigert is elhagyják az amerikai katonák.

Keresés