2024. február 2. péntek

febr. 2
0:28
Hiába imádják milliók, sosem lehet király? Nem hiszi el, Harry Styles miért nem kapta meg Elvis Presley szerepét (Blikk)
Ki sem merjük mondani, de már több mint egy évtized eltelt azóta, hogy a brit X-Faktorban megismerhettük a világ egyik legsikeresebb fiúbandáját, a One Directiont, amelynek sármos, göndör hajú szívtiprója, Harry Styles a mai napon a harmadik X-et is betöltötte, és már most annyi mindent elért, amiről sokan csak álmodnak.
febr. 2
0:28
A Sztárbox rossz hatással van a fiatalokra, Fekete Pákót pedig megalázta az RTL a Médiatanács szerint, gigabírságot kap a csatorna (Telex)
Az NMHH szerint azt üzenték a gyerekeknek, hogy agresszióval meg lehet oldani a konfliktusokat, Pákót pedig szándékosan kigúnyolták a Reggeliben.
febr. 2
0:32
Valóság a vászon mögött: elrabolták és megerőszakolták a lányt, mégis őt hibáztatták – Az igazi amerikai rémálom (Blikk)
Sorozatunk ezúttal egy rendbontó részhez érkezett. Ma már úgy tűnik, a fikció és a valóság között egyre vékonyabb a határ, és ez mindenkire hatással van. Ennek tudatában is megdöbbentő az a történet, ami 2015-ben egy, az igazságért harcoló párral esett meg.
febr. 2
0:32
Van Gogh-kiállítás azoknak, akik inkább csak szelfiznének a remekművekkel (Telex)
Van Gogh-os multimédiás vándorkiállítás érkezett Budapestre. Megnéztük, és úgy éreztük utána magunkat, mintha egy maréknyi Hubba Bubba rágót tömtek volna a szánkba és a fülünkbe egyszerre.
febr. 2
0:36
Emlékszik a flört utánozhatatlan királyára? A nagy nevettető mosolya mögött tragikus élet húzódott meg (Blikk)
Vérbeli komédiás volt. Imádta a munkáját, imádott nevettetni, szórakoztatni, bohóckodni. Benny Hillnek sose fájt a szíve azért, hogy nem kérték fel Hamlet szerepére. De mint a legtöbb bohócnak, neki is megvolt a maga tragédiája. A nagy nevettető száz éves lenne.
febr. 2
0:36
Egy lejárt licencszerződés miatt Taylor Swift és The Weeknd dalai is eltűntek TikTokról (Telex)
A Universal Music Group és a TikTok nem tudott megállapodni.
febr. 2
0:40
Tényleg mindenki hozzánk jön: Budapesten van a világhírű sorozatsztár (Blikk)
ről posztolt egy fotót Hande Erçel török színésznő.
febr. 2
0:40
Mintha Dua Lipa akadozó neten keresztül diktálta volna le Taylor Swiftnek a forgatókönyvet (Telex)
Hiába kacsintana össze nézőjével az Argylle, a folyamatos irónia csak fáraszt, nem szórakoztat. A film legalább annyit elért, hogy már bemutatója előtt őrült teóriák keringtek a szerzője kilétéről.
febr. 2
0:45
Jótékonysági retró koncert az állatokért (Metropol)
A magyar beatzene hőskora címmel jótékonysági koncertet szervez a Rex Kutyaotthon Alapítvány.
febr. 2
0:57
Hegedűs Endre zongoraművész ad koncertet (Metropol)
Az eseményen többek között Chopin, Bach és Bartók műveit hallgathatják meg a résztvevők.
febr. 2
1:03
Vár a hang- és fényjátékokkal színesített Van Gogh-kiállítás! (Metropol)
Merülj el Van Gogh remekműveiben az új 4k technológiával és egy második, a munkásságának eredetéről szóló immerzív teremmel.
febr. 2
8:39
Elhunyt Vitézy László (Infostart)
A hírt fia, Vitézy Dávid jelentette be a Facebookon péntek reggel.
febr. 2
8:48
Meghalt Vitézy László (Blikk)
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező 83 éves volt.
febr. 2
8:48
A só című népmeséből készített musicalt a Ciróka Bábszínház (Könyves Magazin)
A só című népmeséből készített musicalt a Ciróka Bábszínház
febr. 2
8:51
Meghalt Vitézy László filmrendező, Vitézy Dávid édesapja (rtl.hu)
A Kossuth- és Balázs Béla díjas filmrendező 83 éves korában halt meg péntek hajnalban.
febr. 2
8:54
Elhunyt Vitézy László (Demokrata)
Vitézy László 1940. május 17-én született Budapesten. Családját a kommunizmus alatt osztályidegennek minősítették, vagyonát elvették.
febr. 2
9:06
Meghalt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező (Telex)
Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár apja 83 éves volt.
febr. 2
9:30
Tragikus hír érkezett: meghalt Vitézy László (Blikk)
Fia jelentette be a szomorú hírt.
febr. 2
9:54
Rejtélyes tragédia: a Megfojtott virágok producerének párja a halálba zuhant egy hotel erkélyéről, két kicsi gyermeket hagyott hátra (Blikk)
A neves producer, Bradley Thomas felesége egy Los Angeles-i hotel egyik balkonjáról zuhant ki. Külföldi források szerint a saját életét oltotta ki.
febr. 2
10:03
Vitézy Dávid tudatta a szomorú hírt: elhunyt a Kossuth-díjas édesapja (Metropol)
Vitézy László 83 éves volt.
febr. 2
10:27
Van-e ilyen van Gogh-kiállítása máshol, mint Budapesten? (Infostart)
Van Gogh - The Immersive Experience címmel látható kiállítás péntektől a budapesti BOK csarnokban, ahol ezer négyzetméternyi kivetítőn jelenítik meg Vincent van Gogh legismertebb alkotásait.
febr. 2
10:45
Telefonnal forgatott klipet Steven Spielberg (rtl.hu)
Telefonnal forgatta Steven Spielberg Marcus Mumford Cannibal című számának videóklipjét.
febr. 2
11:06
A Homo sapiens jóval régebben megjelenhetett Észak-Európában, mint eddig hittük (Könyves Magazin)
A Homo sapiens jóval régebben megjelenhetett Észak-Európában, mint eddig hittük
febr. 2
11:09
Ősbemutatók is szerepelnek a negyedik Bartók Tavasz programjában (Infostart)
Díjnyertes produkciók, világhírű előadók, magyarországi premierek és ősbemutatók színesítik a negyedik Bartók Tavasz programját, amelyet április 5. és 14. között rendeznek meg Budapesten.
febr. 2
11:24
Tisza-parti romantika (Demokrata)
Újra látogatható a tiszadobi Andrássy-kastély, amely idősebb gróf Andrássy Gyula elképzelései alapján épült.
febr. 2
11:42
Elhunyt Kelemen János filozófus, italianista (Könyves Magazin)
Elhunyt Kelemen János filozófus, italianista
febr. 2
11:45
Van-e ilyen van Gogh-kiállítása máshol, mint Budapesten? (Infostart)
Van Gogh - The Immersive Experience címmel látható kiállítás péntektől a budapesti BOK csarnokban, ahol ezer négyzetméternyi kivetítőn jelenítik meg Vincent van Gogh legismertebb alkotásait.
febr. 2
11:45
Nagy bejelentést tettek Azahriah kapcsán (Metropol)
Majd’ tíz éve nem lépett fel a Nagyszínpad esti műsorsávjaiban hazai előadó a Szigeten.
febr. 2
12:06
Enervált sulibuli volt a Trump-combtetkós Lil Pump budapesti fellépése (Telex)
Trumpos baseballsapkában adott megúszós show-t Lil Pump, akinek tetszhalott állapotban tengődő karrierjét biztosan nem ez a negyedháznak adott koncert mentette meg.
febr. 2
12:24
Meghalt Vitézy László (SzMo)
Péntek hajnalban, 83 éves korában elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró és producer. A halálhírt Vitézy Dávid, a rendező fia osztotta meg a Facebook-oldalán.
febr. 2
12:36
Havonta 60 ezer a nyugdíja Zalatnay Saroltának, ha nincs havi négy fellépése, nem tud megélni (Telex)
Nem fér bele, hogy fáradtságra, vagy egyéb elfoglaltságra hivatkozva lemondja a fellépéseit.
febr. 2
13:24
Egyik pillanatról a másikra Hollywood új kedvence lett az új Éhezők viadala sztárja – Kicsoda Tom Blyth? (Blikk)
Hollywood új kedvence, Tom Blyth egészen addig idegenkedett a színészettől, amíg édesapja el nem hunyt. Azóta mindent feltett arra, hogy a nyomdokaiba léphessen, és bár az áttörést a magyar mozikban tavaly novemberben debütált Az Éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája hozta meg számára, karrierjét már egészen fiatalon elkezdte építeni, é
febr. 2
13:57
Demi Moore elárulta, hogy van Bruce Willis (rtl.hu)
A színésznő azt tanácsolta a gyerekeinek, hogy ne ragaszkodjanak olyasmihez, ami már nincs.
febr. 2
14:12
Tim Burton Gillian Flynn-nel dolgozik egy hollywoodi kultfilm új változatán (Könyves Magazin)
A scifit eredetileg 1958-ban mutatták be, ezt modernizálja most a páros.
febr. 2
14:12
Drum and bassszel és vécében bulizással vezeti fel az arénás nagykoncertjét és az új albumát Beton.Hofi (Telex)
A rapper lassan fél tucat új számot hozott ki a legutóbbi albuma óta. Az egyik új klipjében feltűnik Szabó Simon, Janklovics Péter és Patkós Márton is.
febr. 2
14:36
Szőcs Géza egy bőrdzsekis időutazó, akinek bármikor érvényes a költészete (Könyves Magazin)
Egy életmű, amit át- meg átjárnak az idő- és térparadoxonok. Egy költő, aki Weöres, Hamvas és Szentkuthy nyomában járt, de a steampunkkal is kapcsolatba hozható. Egy poszthippi, aki szerette találkoztatni egymással a nagyon távoli dolgokat. Szőcs Géza azt kereste, ami a magyar költészetből hiányzott, és a marginalizált mágikum jelentette számára a
febr. 2
15:09
Megható videóval búcsúzott édesanyjától Bruce Springsteen (rtl.hu)
98 éves korában elhunyt Adele Zerilli Springsteen, Bruce Springsteen édesanyja, a zenész Instagram posztban emlékezett meg róla.
febr. 2
15:12
Befutottak az első képek a Squid Game második évadából (Telex)
Idén érkezik a népszerű dél-koreai sorozat új évada.
febr. 2
15:36
Utolsó filmjét forgatja Quentin Tarantino: Brad Pitt is szerepet kap benne (Blikk)
Úgy néz ki, Brad Pitt is szerepet kap Quentin Tarantino utolsó, tizedik filmjében. Ha ez igaznak bizonyul, ez lesz a harmadik együttműködés a világhírű színész és a rendező között.
febr. 2
15:45
A kislány tehet arról, hogy szexuálisan bántalmazták a falusiak szerint – elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját a Túl közel (rtl.hu)
Az RTL+ előfizetői számára elérhető Túl közel című film újabb díjat nyert. Az On the Spot alkotóinak koprodukciójában készült dokumentumfilm, amelynek központi témája a gyermekbántalmazás és a családon belüli erőszak, ezúttal a Magyar Filmkritikusok Díját nyerte el a legjobb dokumentumfilm kategóriában.
febr. 2
16:18
Mindenben a harmóniát keresem (Demokrata)
A Nemzeti Táncszínház műsorra tűzte a Duna Táncműhely Hajadonok című darabját, aminek kapcsán az alkotóval, Juhász Zsolt koreográfussal beszélgettünk.
febr. 2
16:30
Tarantino utolsó filmjére is összeáll Brad Pitt-tel (Telex)
A Filmkritikus elvileg 2025-re készül el, egy pornólap filmkritikusáról fog szólni.
febr. 2
16:51
Novák Katalin és Diana hercegnő – vajon kire hasonlít Gábor Zsazsa szobra? (rtl.hu)
Gábor Zsazsa szobra óriási botrányt kavart. A 2016-ban elhunyt magyar származású híresség özvegye, Frédéric von Anhalt napok óta őrjöng az elkészült alkotás miatt. Szerinte a kedveséről készült alkotás egy cseppet sem tükrözi a valóságot, sőt megszégyeníti Gábor Zsazsa emlékét. A szobrász azonban azt mondja, ő mindent a megadott instrukciók szerint
febr. 2
17:06
Itt vannak az első képek a Squid Game második évadából (SzMo)
A sorozat rendező-írója nemrégiben pár érdekességet elárult már az új évadból.
febr. 2
17:57
Igen ritka döntéssel kaszált el egy leforgatott filmet a Netflix (Infostart)
Elkaszálták a Kémek hídja című film rendezőjének új alkotását.
febr. 2
18:27
Brad Pitt is játszani fog Tarantino utolsó filmjében (rtl.hu)
Számoljuk a napokat.
febr. 2
18:45
Műsorváltozás a tévében: különleges produkcióval emlékeznek a díjnyertes rendezőre (Metropol)
Február 2-án elhunyt Vitézy László Kossuth-díjas filmrendező.
febr. 2
19:03
Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját (Infostart)
Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját pénteken: a B. Nagy László-díjat Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő nyerte el, a legjobb rendezés díját Szabó Mátyásnak ítélték a Látom, amit látsz című filmért. Az Életmű-díjat Schulze Éva forgatókönyvíró, producer kapta.
febr. 2
19:51
Ingyen hozzáférhető válik rengeteg régi magyar rajzfilm (Infostart)
A magyar animáció atyjaként tisztelt Macskássy Gyula születésnapján, február 4-én hirdeti meg a Nemzeti Filmintézet a magyar animáció emlékévét, amelynek során számos rendezvénnyel várja a nézőket, és amelyhez kapcsolódva a FILMIO-n a klasszikus rajzfilmek egész évben ingyenesen lesznek láthatók.
febr. 2
20:51
Fekete Péter az Arénában: remélem, merhetünk álmodni az új cirkuszművészeti központról (Infostart)
Átalakulóban van a cirkuszművészet, Magyarország pedig ennek a megújulási folyamatnak az élén áll – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. Azt is jelezte viszont, hogy a gazdasági stabilitás hiánya miatt egyelőre nem kezdődik meg az új cirkuszművésze

Keresés