2024. február 6. kedd

febr. 6
8:30
Bruce Willis felesége könyvet ír a demencia gondozásáról (Könyves Magazin)
Emma Heming Willis egyelőre még cím nélküli könyve 2025-ben jelenik meg, és azoknak kíván segíteni, akik magukra maradnak a diagnózis után, és egy demenciában szenvedő hozzátartozójukat kell ápolniuk.
febr. 6
8:36
Háy János regénye diákok alternatív befejezéseivel egészül ki (Könyves Magazin)
Az Európa Könyvkiadó középiskolásoknak szóló pályázata keretében Háy János Völgyhíd című, kamaszokról szóló kötetéhez készültek a kötet lapjain túlmutató zárlatok. Nemrég átadták a díjakat, a szerző pedig rendhagyó bejelentést tett.
febr. 6
9:42
Álomba varázsolt lányról mesélnek az igazgyöngyös gyerekek rajzai (Könyves Magazin)
Álomba varázsolt lányról mesélnek az igazgyöngyös gyerekek rajzai
febr. 6
10:09
Koszovói-albán rapzenére buliznak a svédek (rtl.hu)
Ezt hallgatja Európa című sorozatunkban végigvesszük, hogy éppen mik a legnépszerűbb zeneszámok az EU tagállamaiban. Svédországban a YouTube felkapottsági listáját Don Xhoni és Dhurata Dora dala, a Lej vezeti. A koszovói-albán rapper és énekesnő közös száma nem csak svédek körében népszerű: tavaly decemberi megjelenése óta felkerült a világ legnéps
febr. 6
10:30
Elindult az Aranyvackor gyerekirodalmi és illusztrációs pályázat (Könyves Magazin)
Elindult az Aranyvackor gyerekirodalmi és illusztrációs pályázat
febr. 6
10:57
Szabó Győző: Szeretem, ha van egy kis akció. Stoki is szereti, ha van egy kis akció (rtl.hu)
A mi kis falunk legutóbbi részében Stoki maga mögött hagyta Pajkaszeget, és nyakába vette a fővárost. A karakter fontos feladatot kapott kapitányától, ami a nap végén egy utcai üldözésbe torkollt. A Fókusz végigkövette Szabó Győzőt a budapesti forgatáson, ahol a színész elmesélte, hogyan készülnek fel – kaszkadőrök segítségével – egy-egy akciójelen
febr. 6
11:36
Tíz fő nyújtotta be pályázatát a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára (Demokrata)
A vezetői posztra a megadott határidőig 10 pályázat érkezett be.
febr. 6
11:54
Tíz ember nyújtotta be pályázatát a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára (Telex)
L. Simon László utódjáról március 5-ig kell dönteni, néhány név már nyilvánossá vált.
febr. 6
12:00
Azahriah külföldön is történelmet ír: ő lesz az első magyar fellépő a Nova Rock fesztiválon (SzMo)
Az ausztriai fesztiválon ott lesz többek között a Green Day, Avril Lavigne, Alice Cooper és a aMachine Head is. Meg első magyarként Azaraiah.
febr. 6
12:12
Pénteken derül ki, végül ki ül be harmadikként Sebestyén Balázsék mellé (Telex)
Lehetséges, hogy már pénteken vele indítják az adást.
febr. 6
12:42
Kapribogyó és zene: 2000 éve összeégett papiruszt fejtett meg az Ai (Könyves Magazin)
Kapribogyó és zene: 2000 éve összeégett papiruszt fejtett meg az Ai
febr. 6
13:03
Hogy válhatott az ördög városává Dunaszerdahely? – Durica Katarina a 90-es évek pokoli maffiavilágáról (rtl.hu)
A rendes lányok csendben sírnak című könyv egy csallóközi kisváros, Dunaszerdahely sötét történeteit dolgozza fel a 90-es évekből. Azét az időszakét, amikor a várost uraló maffia megnyomorította az emberek életét: kínzások, ledarált, disznóval megetetett, bebetonozott áldozatok, kíméletlen nemi erőszakok jellemzeték a mindennapokat.  A szerző, Duri
febr. 6
13:57
Olaszos, szerelmes esttel készül Pálmai Anna és Szabó Kimmel Tamás (rtl.hu)
Pálmai Anna és Szabó Kimmel Tamás barátsága még az egyetemen kezdődött, most pedig alkotótársakként is egymásra találtak. Olaszos, szerelmes esttel készülnek, amelyen magyar slágerek is felcsendülnek. Hogy mivel készülnek a február 21-i bemutatóra, és milyen más előadásokban láthatjuk külön-külön is a színészeket, kiderül a videóból.
febr. 6
14:00
Deres Kornélia: A megalkuvásra szocializált ember piszoárszabadságban él (Könyves Magazin)
"Mindenki a saját közösségeiben érhet el konkrét változást" – mondja Deres Kornélia, akinek a Könyvesen megjelenő esszésorozata olyan megkerülhetetlen témákkal foglalkozik, mint a gyámság, a mérgek, az abúzus, illetve a pénz irodalomhoz fűződő viszonya. A Panodyssey nagykövetének szövegeire a közösségi felületeken rendre sok kommentár érkezik, és v
febr. 6
14:09
"Mindenkiben ott van a lehetőség, attól függetlenül, hogy vak, kerekesszékes, vagy más fogyatékossággal él" – vak dj táncoltatja meg a németeket (rtl.hu)
A 29 éves Artin egy speciális billentyűzet segítségével rak össze saját számokat, a szerkezet a számítógépes parancsokat Braille-írássá alakítja át. A vak dj  hároméves karrierje alatt több nagyvárosban is fellépet, és egy német rádiónál is dolgozik.
febr. 6
15:18
A súgó a színész hátának rezdüléséből is látja, hogy elfelejtette a szöveget (Telex)
Lovass Ágnest 23 évesen vették fel a Katona József Színházba színházi súgónak. Azóta súgott már cselédjelmezben, de hintában ülve a nézőtérről is, amit kifejezetten nem szeretett. Az elmúlt harminc év tapasztalatát Súgókönyv című kötetében gyűjtötte össze.
febr. 6
17:03
Daruról lelógó zongorán adott koncertet a zeneszerző (rtl.hu)
Daruval emeltek a levegőbe egy világító zongorát Münchenben Alain Roche svájci zongoraművésszel együtt.
febr. 6
17:18
Harmincra csökkent a Térey-ösztöndíjasok száma (Könyves Magazin)
Harmincra csökkent a Térey-ösztöndíjasok száma
febr. 6
18:06
Így még sosem látta Jason Momoát: csirkeszárnnyal a kezében táncol az udvaron (Blikk)
A 44 éves színész láthatóan nagyon élvezte, hogy egy teljesen másik oldalát mutathatta meg.
febr. 6
18:12
Colin Farrell most nem szexi lesz, hanem Pingvin, Robert Downey Jr. gonosz, a Star Wars-széria pedig rendhagyó - Ezeket a sorozatokat várjuk idén (SzMo)
És ne feledkezzünk meg a következő Squid Game-évadról sem a Netflixen, ami tovább borzolhatja az idegeinket.
febr. 6
20:00
A szülők befolyása alól a házasság az egyetlen kiút? Kiderül az új török sorozatból: Aranykalitka (Blikk)
Nalan és Szedat élete nem is különbözhetne jobban egymástól, ám egy valamiben mégis közös: mindkettejük életét a szüleik akarják irányítani. Az egyetlen kiutat a házasság jelenti számukra. ám hamarosan rádöbbennek, hogy a két család jóvoltából a közös jövőjük is veszélyben van. Az Aranykalitka című török sorozat minden hétköznap az RTL-n látható 13
febr. 6
20:24
Ma lenne 79 éves a reggae legnagyobb legendája, Bob Marley: érkezik a hazai mozikba az életéről készült film – Itt az előzetes (Blikk)
A legendás Bob Marley a mai napon töltötte volna be a 79. életévét. A jamaicai származású énekesről, a reggae királyáról hamarosan a hazai mozikban is megemlékezhetünk.

2024. február 7. szerda

febr. 7
0:09
Utolsó útjára kísérték Benedek Miklóst (Infostart)
Végső búcsút vettek Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésztől, a nemzet színészétől Budapesten, a Farkasréti temetőben.
febr. 7
0:09
Teszteld, mennyire tud átverni a média! (Telex)
Rendkívüli: gyászol a sztárvilág, ettől félt mindenki, óriási áttörés, bekövetkezett! Itt vannak a részletek.
febr. 7
0:13
Lackfi János és Varró Dániel is Térey-ösztöndíjas lett (Infostart)
Döntés született az idei Térey-ösztöndíjasokról: a középgenerációs alkotók munkáját segítő irodalmi ösztöndíjat idén harmincan kaphatják meg - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kedden.
febr. 7
0:13
Az elegancia, a tartás, az ízlés a lényéből fakadt – végső búcsút vettek Benedek Miklóstól (Telex)
A 78 éves korában elhunyt színészről Szacsvay László, Blaskó Péter, Hirtling István és Vajda Katalin emlékezett meg.
febr. 7
0:15
"Amikor Jézus visszatér, egy AR15-ös lesz a kezében" – Armageddont hirdetnek a keresztény cionisták, befolyásuk egyre nagyobb a világban (rtl.hu)
Egy oknyomozó újságíró, Lee Fang lerántotta a leplet arról a szélsőséges csoportól, akik felfegyverkezve várják az Armageddont. A keresztény cionisták nem viccelnek: már hatalmas befolyásoltsággal bírnak az amerikai politikában, nem titkolt céljuk pedig nem más, minthogy a zsidó állam kapja vissza ősi határait. Lee Fang, a The Intercept riportere,
febr. 7
0:27
Ellenség a pokolból – Így lettek eretnekek a templomos lovagok (Metropol)
Hogyan váltak a "Szent harcosok" eretnekekké Európa uralkodóinak szemében? Előadó: Szabó János történész, pszichológus, teológus.
febr. 7
0:33
A kenguruk földjén - Ausztrália - Világjáró előadássorozat (Metropol)
Elter Károly előadásán tovább utazunk ezen a teljesen egyedi állat- és növényvilággal rendelkező kontinensen.
febr. 7
0:45
Micro-Folie - Művészi szerelmek: Auguste Rodin és Camille Claudel (Metropol)
Camille Claudel megtalálta ugyan a maga fájdalmasan szép stílusát, de élete második felét (30 évet) elmegyógyintézetben töltötte.
febr. 7
0:57
Tűzvarázslat - télbúcsúztató kiszebáb égetéssel (Metropol)
Téltemetés, télbúcsúztatás kiszebáb égetéssel, gólyalábasok, tűzzsonglőrök és farsangi fánk várja a résztvevőket.
febr. 7
7:18
Így szerezte meg Lábas Viki telefonszámát Kiss V. Balázs (Blikk)
A színpad mögötti máguskodás folytatódik. A Backstage Magic legfrissebb részében Kiss V. Balázs a Margaret Island zenekart szórakoztatja sokkoló és meglepő trükkjeivel. Még 2023 nyarán a Budapest Parkban tartott koncert előtt találkozott az ismert illuzionista az ország egyik kedvenc zenekarával, akiket sikeresen el is kápráztatott kártyával, telef
febr. 7
8:39
A kulturális örökség pusztítása mint háborús taktika: legalább 13 könyvtár semmisült meg Gázában (Könyves Magazin)
A 2023. októbere óta a gázai övezetben az izraeli fegyveres erők által lerombolt könyvtárakról, múzeumokról és levéltárakról tett közzé jelentést a palesztinokkal szolidaritást vállaló Könyvtárosok és Levéltárosok Palesztinával (Librarians and Archivists with Palestine) nevű szervezet.
febr. 7
10:33
A Mandalorianből a tweetjei miatt kirúgott színésznő Elon Musk segítségével perli a Disney-t (Telex)
Gina Carano a holokausztot relativizálta, oltásellenes és rasszista tartalmakat posztolt, mire a stúdió kirakta a sikersorozatból. A Twitter feje most beállt mögé, kártérítési pert indított.
febr. 7
10:39
Tesla olyan fizetésért dolgozott a magyar kormánynak, amit nem óhajtott elárulni (Könyves Magazin)
Tesla olyan fizetésért dolgozott a magyar kormánynak, amit nem óhajtott elárulni
febr. 7
10:39
Kitálalt Brad Pitt Oscar-díjas rendezője, akit székekkel is megdobált a sztár (rtl.hu)
Nehéz megmondani, ki kezdte.
febr. 7
11:03
Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás (Demokrata)
Csütörtökön kezdődik meg a hat napon át zajló, 15 helyszínen több mint 160 programot kínáló mohácsi busójárás.
febr. 7
11:21
Szomorú hírt kaptak a magyar Star Wars-rajongók (Könyves Magazin)
Szomorú hírt kaptak a magyar Star Wars-rajongók
febr. 7
12:15
Deres Kornélia: Irodalom és gyógyulás (Könyves Magazin)
Deres Kornélia: Irodalom és gyógyulás
febr. 7
12:27
Aki elvarázsolja és megnyugtatja a legkisebbeket – Bartos Erika 50 (Könyves Magazin)
Aki elvarázsolja és megnyugtatja a legkisebbeket – Bartos Erika 50
febr. 7
12:33
Taylor Swift állítólag perrel fenyegette meg a magángépes utazásait dokumentáló diákot (Telex)
Jack Sweeney évek óta nyomon követi és posztolja a gazdagok repülőgépeinek fel- és leszállásait. Az énekesnő ügyvédei szerint ezzel közvetlen veszélyt jelent Swift biztonságára.
febr. 7
13:06
Nem semmi: így készített pár huszonéves magyar fiatal egy nagyjátékfilmet, irgalmatlanul kevés pénzből – Blikk-exkluzív (Blikk)
A fiatal testvérpár, Virág Milán és Virág Erik még érettségi előtt tervezte el, hogy elkészítik az első nagyjátékfilmüket, de akkor még remélni sem merték, hogy a végén olyan ismert magyar színésszel is lesz lehetőségük együtt dolgozni, mint Hajdu Steve. Azt meg pláne nem, hogy néhány nap alatt ilyen nagy nézettséget érhetnek majd el a filmjükkel.
febr. 7
13:24
Nem semmi: így készített pár huszonéves magyar fiatal egy nagyjátékfilmet, irgalmatlanul kevés pénzből – Blikk-exkluzív (Blikk)
A fiatal testvérpár, Virág Milán és Virág Erik még érettségi előtt tervezte el, hogy elkészítik az első nagyjátékfilmüket, de akkor még remélni sem merték, hogy a végén olyan ismert magyar színésszel is lesz lehetőségük együtt dolgozni, mint Hajdu Steve. Azt meg pláne nem, hogy néhány nap alatt ilyen nagy nézettséget érhetnek majd el a filmjükkel.
febr. 7
14:30
Ő volt Hollywood legünnepeltebb színésze, aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt – Mi történt vele? (Blikk)
Ashton Kutcher a 2000-es évek egyik legfoglalkoztatottabb színésze volt, hiszen minden romantikus vígjátékban ő alakította a szívtiprót, aki minden hölgy szívét elrabolta akkoriban. Mostanra azonban mégis eltűnt a reflektorfényből. Vajon mi lett vele, és miket csinált az elmúlt évtizedekben?
febr. 7
15:27
Ezeket a magyar prózaköteteket olvasd 2024 tavaszán! (Könyves Magazin)
Oravecz Imre, Kukorelly Endre, Szöllősi Mátyás, Láng Zsolt - csak néhány név, akiket biztosan olvasni fogunk idén tavasszal. Ahogy minden év elején, most is összegyűjtöttük, milyen magyar prózakötetekkel vágnak neki a kiadók 2024-nek.
febr. 7
15:57
Két év után akkordot váltott a 639 év hosszú zeneszám, amit 2001-ben kezdtek előadni (rtl.hu)
A John Cage zeneszerző által komponált Organ2/ASLSP című alkotás 2001 óta folyamatosan szól, elvileg 2640-ben ér véget.
febr. 7
16:24
Emma Watson 13 milliós Audiját elvontatták a rendőrök, miközben ő a kocsmában iszogatott (Blikk)
A Harry Potter sztárjának körülbelül 13 millió 650 ezer forintot érő Audi A3 autóját elvontatták a rendőrök, miután úgy hagyta ott, hogy az eltorlaszolta egy parkoló bejáratát. Watson mindeközben az út túloldalán lévő kocsmában élvezte az estét.
febr. 7
16:27
Nyáron megszűnik a Star Wars-könyvek kiadása Magyarországon (Telex)
A szegedi Szukits Könyvkiadó 17 éve ad ki Star Wars-köteteket Magyarországon, idén júniustól viszont nem jelenik meg náluk több mű a franchise-ból. A kiadó a Telex Afternek elmondta, hogy mi áll a döntés hátterében.
febr. 7
17:03
Amikor még a Kálvin téri metróaluljáróban voltak a város legjobb bulijai – Bejártuk a ‘90-es évek Budapestjének legendás szórakozóhelyeit (SzMo)
Kultiplex, Tilos az Á, Ciánkáli, Cha-Cha-Cha: ezek a nevek a mai tizenéveseknek valószínűleg már semmit nem mondanak, de egy egész generáció őriz róluk szép emlékeket.
febr. 7
18:15
Megszűnik a Star Wars-könyvek magyar nyelvű kiadása: felidézzük a legnagyobb klasszikusokat, amelyek nélkül nem lenne ugyanolyan a messzi-messzi galaxis (rtl.hu)
A Szukits Kiadó 17 év alatt több mint 250 Star Wars-kiadványt jelentetett meg, most a gazdasági helyzet ezt is elrontotta.

Keresés