Knausgård, Vida Gábor és Robert Eggers filmrendező hatása is érezhető Andrei Dósa új regényén, ami a hét könyve a Könyves Magazinon és az év könyveit rangsoroló toplistán is szép helyen szerepelt. A pályáját magyarul kezdő, de ma román nyelven alkotó szerzővel megbocsátásról, megértésről és egy Nádas-fordításról is beszélgettünk.
A Lillafüred Alapítvány ismét meghirdeti a lillafüredi József Attila emlékhelyhez kötődő Az év Ódaköltője—2026 című irodalmi pályázatát. A pályázat idén is jeligés, a pályaműveket február 28-ig várják.
Több mint 100 év után először épülhet önálló, kifejezetten a Magyar Természettudományi Múzeum igényeire szabott kiállítóépület és gyűjteményi központ. Ez az épületkomplexum a természetvédelem, a biodiverzitás és a fenntartható fejlődés első számú magyarországi bemutatóhelye, élmény- és tudományos központja lesz. A kormány döntése alapján a Magyar T
Az Örülök, hogy meghalt az anyám című bestseller memoár szerzője, Jennette McCurdy új regénnyel jelentkezett, ami egy traumatizált tinédzserről szól, aki impulzusvásárlásokba és egy házas férfival való kapcsolatba menekül. A "fordított Lolita-történet" nehéz, megosztó könyv, de hatalmas siker lett.
Aurelio realityje úgy néz ki, mintha Guy Ritchie-t arra kényszerítették volna, hogy éljen egy évig Magyarországon, és forgasson a TV2-nek egy valóságshow-t.
Életpályája elismeréseként idén Pataky Attilát, az Edda Művek alapítóját és frontemberét tünteti ki a közmédia a Petőfi Zenei Díj Életműdíjjal. Az ünnepélyes díjátadó február 7-én a Dunán lesz látható, méltó keretet adva annak az életműnek, amely több mint öt évtizede meghatározó része a magyar zenei kultúrának.
Az ÉS idei 5. számában interjú Szikszai Rémusszal. Komoróczy Géza esszéje. Kritika Zilahi Anna és Stefano Bottoni könyvéről. Ozsváth Zsuzsa verse, Balássy Fanni prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
"A halál közelében mindenkit átjár az élet" – olvassuk a világhírű bestsellerszerző, Harlan Coben és Reese Witherspoon négykezesében. Mutatunk egy izgalmas részletet a Búcsú nélkül eltűntél című thrillerből.
Zenélésen, éneklésben, színészkedésben egyaránt halmozta a sikereket, az elromlott házasságok és a rengeteg egészségügyi probléma végül megtört emberré tették.
Kifaggattuk Richter Angelinát, aki nemrég a 21 lovas artistaprodukciójával megnyerte az Arany Bohóc-díjat, a monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját. Pedig 3 hónapja még elszakadt a hátsó combizma a lovon gyakorolva.
Visszatérnek az egyirányú jegyek, ugyanakkor megmaradnak a kétirányú és a retúr opciók is, magyarországi lakcímkártyával pedig kedvezményes "Itthoni jegyek" válnak elérhetővé a Siklón. És a Libegőn?
Elhunyt Catherine O'Hara Emmy-díjas, kanadai születésű, amerikai színésznő, humorista, író, énekesnő, akit leginkább vígjátékokból, például a Reszkessetek betörőkből ismert a világ.
A Hrabal világára emlékeztető, lírai és melankolikus dokumentumfilmben egy fiatal bika mesél a kelet-európai hippikommuna nyugdíjas tagozatának ható ikerpár mindennapjairól.
Fenyő Miklós gyerekként találkozott az amerikai zenei kultúrával, később ezt hasznosította a Hungariában is, amellyel a nyolcvanas években itthon szinte példátlan sikert aratott. A Hungaria feloszlása után sem lassított, és több műfajban is kipróbálta magát.
Munkássága előtt tisztelegve ma este több televíziócsatorna is műsorára tűzi a róla készült Made in Hungária című filmet, a helybéliek pedig országszerte gyertyagyújtással emlékeznek a "Csókkirályra".
A Hungária alapítójának halálhírét családja közölte a zenész hivatalos Facebook-oldalán szombat reggel. A zenész hetek óta tüdőgyulladással és annak szövődményeivel küzdött.
Megrendülten fogadta a hazai művészvilág és a közvélemény a hírt, miszerint életének 79. évében elhunyt Fenyő Miklós. A Hungária együttes alapítóját és a magyar rock and roll koronázatlan királyát január óta tüdőgyulladással kezelték kórházban, szervezete szombat reggel adta fel a küzdelmet.
Szerencséje volt a Senki tanár úr Putyin ellen című film készítőjének, hogy nem futott az FSZB karjaiba a felvételekkel, amelyekért Oscar-díjra is esélyes lett. Pavel Talankinnal a lebukás veszélyéről, a propaganda erejéről, a másként gondolkodók rejtőzködő sokaságáról a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon beszélgettünk, ahol filmje szo
Daniel Tammet egy igazi zseni: kilenc nyelven beszél, felfoghatatlan mennyiségű információt tud megjegyezni és a számokhoz is ért. A Futurotecha nonfiction könyvfesztiválon Keszthelyi Gabriella beszélgetett a szerzővel - hallgasd meg a beszélgetést!
Pénteken Los Angelesben elhunyt Catherine O'Hara színésznő, akit a világ a Reszkessetek, betörők! filmekből ismert, ő játszotta Kevin édesanyját. A színész Instagramon búcsúzott tőle.
Korszakos előadó és pályatárs voltál, slágereidet generációk éneklik majd. Örök nyomot hagytál a magyar poptörténelemben. Részvétünk a családodnak, barátaidnak, rajongóidnak, a gyászban mi is osztozunk velük - írta közösségi oldalán az énekes házaspár.
Orbán Viktor miniszterelnök és Sulyok Tamás köztársasági elnök, valamint számos művész, zenész fejezte ki megrendülését szombaton Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítójának halála miatt.
Hetven éve halt meg A. A. Milne, de csak a gyerekek emlékeznek rá. A felnőttek elfelejtették, hogy kiváló krimiszerző is volt, pedig van néhány története, ami megmutatta, mire képes.