2026. február 12. csütörtök

febr. 12
17:27
Kezdődik a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, számos magyar alkotóért szoríthatunk (Infostart)
Csütörtökön nyílik meg a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen több magyar alkotó munkája is szerepel, köztük a játékfilmes versenyprogramban Mundruczó Kornél "At the Sea" című filmje és Feiner Janka "Lángbogár a zsebemben" című rövid animációja. A magyar résztvevőkről Horváth Csaba, a Nemzeti Filmintézet kommunikációs igazgatója beszélt az
febr. 12
18:03
Pajor Tamás: Utólag döbbentem rá, hogy közkincset alkottunk (Telex)
Pajor Tamás a Neurotic és az Amen zenekarok után a 3.0-ás verziójához érkezett a karrierjében. A Hit Gyülekezetéből kirúgták a partizános interjúja óta, azóta harsány videókban, klipekben reflektál a közéletre. A Neurotic hagyatékával is lesz dolga.
febr. 12
18:51
Daenerys Targaryen Mácsai Pállal kémkedik a Budapesten forgatott Poniesban – Hetvenes évek, összeesküvések, átverések, magyar színészek (SzMo)
Emilia Clarke és Haley Lu Richardson számunkra ismerős utcákon és tereken próbálják kinyomozni, kik és miért ölték meg CIA-s férjeiket.
febr. 12
19:27
Tinibálványként kezdte, mémmé vált, mégis anyagi gondokkal küszködött a családja (Telex)
James Van Der Beek harminc éven keresztül ott toporgott Hollywoodban, de soha nem lett belőle igazi filmsztár, amit aztán méltósággal és humorral viselt. Élete utolsó éveiben már gyűjtéseket kellett szerveznie a kezeléseire.
febr. 12
20:09
Fény és pára a Balaton felett (Demokrata)
Egry József számára sosem maga a tó, hanem az annak vizén megcsillanó napfény volt az érdekes.
febr. 12
20:45
Az elhunyt Fenyő Miklós gyermekei nem akarják, hogy a tudtuk nélkül bárki emlékkoncertet szervezzen (Telex)
Olyan emberekről és zenekarokról írnak, amelyek Fenyő Miklós életében is arra törekedtek, hogy hasznot húzzanak belőle.

2026. február 13. péntek

febr. 13
0:09
Quentin Tarantino visszatér – nem úgy, ahogy gondolnád! (rtl.hu)
Quentin Tarantino ezúttal nem a rendezői székben foglal helyet:14 év után visszatér a színészet világába. Mutatjuk, mit lehet tudni a közelgő szuperprodukcióról!
febr. 13
0:13
Gyűjtést indítottak James Van Der Beek családjának - barátok és rajongók segítenek (rtl.hu)
A Dawson és a haverok főszereplője, James Van Der Beek halála után özvegye és hat gyermeke maradt családfő nélkül. A több éves orvosi kezelések felemésztették a család pénzügyi tartalékait, ezért barátok és rajongók gyűjtést indítottak, hogy ne kelljen elköltözniük az otthonukból. Az elmúlt 24 órában már több mint másfél millió dollár támogatás érk
febr. 13
0:17
9000 kilométer vár a Tankcsapdára – Marokkótól Sierra Leonéig utazik a banda (rtl.hu)
Off-road pálya, vizesárok és sivatagi tojásrántotta - így hangolt a Tankcsapda a 2026-os Budapest–Bamako-rali második etapjára. A rockzenekar a Hungaroringen mérkőzött meg sportolókkal és autóversenyzőkkel, miközben már az afrikai turnébusz is elkészült. A 9000 kilométeres kihívás során Marokkóból indulnak, és Sierra Leone fővárosáig tart az út, kö
febr. 13
5:27
Kratos visszatér Görögországba, készül az eredeti God of War-trilógia felújított változata (Telex)
De ennél több nem derült ki róla. Emellett a következő Silent Hillt és egy John Wick-játékot is bejelentettek csütörtök este a Sony videójátékos eseményén, a State of Playen.
febr. 13
6:27
"A szívem gyorsabban dobog" - így látják a gyerekek a szerelmet (rtl.hu)
"Kezet fognak", "megölelik egymást", "dobog a szívem" - a házasság hete alkalmából gyerekeket kérdeztünk arról, mit jelent számukra a szerelem és az esküvő. Megható, őszinte és néha megmosolyogtató válaszaikból kiderül: szerintük a házasság alapja egyszerűen az, hogy két ember szereti egymást.
febr. 13
7:09
Szabadon hozzáférhetővé vált az István király opera szövegkönyve (Könyves Magazin)
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Állami Operaház közös együttműködésében szabadon hozzáférhetővé és kutathatóvá vált Erkel Ferenc István király operájának korpusza.
febr. 13
8:03
Könyves vakrandikkal ünnepli a Valentin-napot egy könyvtár (Könyves Magazin)
A könyves vakrandi évek óta sikerrel fut San Antonio könyvtáraiban. Arra biztatják az olvasókat, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból Valentin-napon.
febr. 13
8:15
Sikerült az időkristály előállítása hangból és hungarocellből (Librarius)
Az időkristály fogalmát először 2012-ben vezették be. A kifejezés nem egy konkrét tárgyat, hanem egyfajta viselkedést ír le.
febr. 13
8:33
David Szalay nyitja meg a 97. Ünnepi Könyvhetet (Litera)
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 97. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára június 11–14. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.
febr. 13
9:15
Járd be velünk a Harry Potter-kiállítást! – fotógaléria (Könyves Magazin)
Mutatjuk a kedvenc fotóinkat a szentendrei Harry Potter-kiállításról! Fotók: Valuska Gábor
febr. 13
10:15
Befutott az első előzetes Nicolas Cage Pókember-sorozatához (Telex)
A Spider-Noirt május 27-én mutatják be.
febr. 13
10:39
Schoblocher Barbara: Ha közelebb öleled magadhoz az árnyékod, kevésbé fogja irányítani az életed (Telex)
A Blahalouisiana énekesnője szerint az élete legfontosabb olvasmánya tökéletes megoldókulcsot ad ahhoz, hogy a világ jobb hely legyen.
febr. 13
11:15
Újra nekifutnak Stephen King novellájának – végre készülhet belőle egy jó adaptáció? (Könyves Magazin)
Újra összeállt Mike Flanagan és Stephen King. Mutatjuk, ezúttal melyik regényt készül adaptálni a Bilincsben rendezője.
febr. 13
11:33
Valentin-napon jön az ország egyik legőrültebb kihívása (Infostart)
Valentin-napi jeges fürdést rendeznek szombaton Tiszafüreden, a szervezők hét mobilszaunával és dézsafürdővel is várják az érdeklődőket.
febr. 13
11:33
"Bárcsak a kolbászodat pakoltad volna a tányérra ehelyett a sz*r helyett" – A Séfek Séfe új zsűritagja hamar felvette a kesztyűt (Blikk)
Még el sem indult az új évad, de már most kapkodhatják a fejüket a tévénézők a Séfek Séfe új séfjének aranyköpései után. A Wolf Andrást váltó Tischler Petra amellett, hogy nagyon jól főz, a szavakkal is jól tud bánni. A zsűritag olyan kemény beszólásokkal érkezett a konyhába, hogy csak pislogunk majd a népszerű gasztroműsor új epizódjaiban.
febr. 13
11:33
Az Élet és Irodalom 2026/07. számából (Litera)
Az ÉS idei 7. számában Kurtág György köszöntése 100. születésnapján. Beszámoló a 45. Magyar Filmszemléről. Interjú Pass Andreával. Markó Béla verse, Tallér Edina prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
febr. 13
11:39
Egri Viktor kirúgása után új műsorvezetőkkel tér vissza a Csatt és a Csatt.2 az Atv-re, ők azok (Blikk)
Megújulva, új műsorvezetőkkel tér vissza az ATV két népszerű közéleti vitaműsora. A Csatt házigazdája Kóczián Péter, míg a Csatt.2-é Köböl Anita lesz, akiket már korábban is láthattak a nézők a csatornán. A produkciókat nem is olyan régen még Egri Viktor vezette, aki január elején távozni kényszerült.
febr. 13
11:39
Bucsics Katalin: Laudáció Mészáros Zsolt Erdődy Edit-díjához (Litera)
Irodalom, sajtó, szalon a 19. század végén. A Wohl nővérek munkássága című kötetéért Mészáros Zsolt irodalom- és művészettörténész nyerte el idén az Erdődy Edit-díjat. A díj február 10-ei átadásán Bucsics Katalin mondott laudációt.
febr. 13
11:51
Hosszú idő után új dallal tért vissza a Quimby (Telex)
A következő hetekben összesen három új szám fog megjelenni.
febr. 13
12:03
"Sohasem álltam meg" – a 81 éves Hobo ma este egy egész filmmel bizonyítja be, hogy ezt milyen komolyan gondolja (SzMo)
Az Urániában tartott díszbemutató után a Duna TV-n debütál a film. A road movie több ezer kilométeren át, koncertek közben követi a zenészt.
febr. 13
12:03
Az orosz–ukrán háború miatt ez a magyar regény testközeli lehet a finn olvasóknak (Telex)
Szántó T. Gábornak rövid időn belül a második könyve jelenik meg Finnországban.
febr. 13
12:21
A Balatoni retró szuper program lesz a nyáron (Librarius)
A Balatoni retró kiállítás tematikusan több szeletét is bemutatja majd a korszaknak.
febr. 13
13:21
Együtt lehet érezni egy pedofillal? Olvass bele Böszörményi Márton tabudöntögető regényébe! (Könyves Magazin)
Sokan talán halálbüntetéssel sújtanák a pedofilokat, mások nem mennének el idáig – egy biztos, megosztó témáról van szó. Böszörményi Márton regénye a pedofilok nézőpontjából mutatja meg a világot.
febr. 13
13:51
Új dalokkal tér vissza a Quimby – Indul a visszaszámlálás a zenekar 35 éves jubileumára (Blikk)
Jó hírt kaptak a Quimby-rajongók, hosszú hallgatás után új dalokkal jelentkezik a formáció. Kiss Tibi, a zenekar frontembere szerint ezek a dalok nemcsak friss fejezetet nyitnak, hanem egy régi történetet is folytatnak. Az egyik dal balladai hangulatot ígér.
febr. 13
14:03
Új Quimby-dal érkezett (Infostart)
Hosszú idő után jelentkezik új dalokkal a Quimby. Az idén 35 éves zenekar pénteken tette közzé balladai hangulatú Láthatatlanul című számát, amelyet további kettő követ a március 28-i születésnapi koncertig, amely az MVM Dome-ban lesz.
febr. 13
14:45
Nádas lengyelül és oroszul, Visky András újabb sikere, Golding remekműve a Kamaszok írójának szemével (Litera)
Nádas Péter könyvei lengyel és orosz fordításban jelentek meg; Visky András regényét a hónap könyvének választották Németországban; a Slow Horses íróját évtizedekig elkerülte a siker; A Legyek Urából a Kamaszok forgatókönyvírója készített sorozatot; bár a belőle készült új film rossz, az Üvöltő szeleket veszik, mint a cukrot. – Heti külföldi híreke
febr. 13
14:51
Nádas lengyelül és oroszul, Visky András újabb sikere, Golding remekműve a Kamaszok írójának szemével (Litera)
Nádas Péter könyvei lengyel és orosz fordításban jelentek meg; Visky András regényét a hónap könyvének választották Németországban; a Slow Horses íróját évtizedekig elkerülte a siker; A Legyek Urából a Kamaszok forgatókönyvírója készített sorozatot; bár a belőle készült új film rossz, az Üvöltő szeleket veszik, mint a cukrot. – Heti külföldi híreke
febr. 13
15:57
A magányos utazó, aki a gyermekkor elveszett kertjét kutatja – Patti Smith: Angyalok kenyere (Könyves Magazin)
A világra már gyerekként is filozofikus mélységgel tekintett, semmiben nem köt kompromisszumot, és már közel nyolc évtizede a saját útját járja és keresi. Elolvastuk Patti Smith, a punk keresztanyjának új memoárját.
febr. 13
16:03
Berlinale: Michelle Yeoh életműdíjat kapott színészi pályafutásáért (Infostart)
Arany Medve-életműdíjat vett át Michelle Yeoh malajziai származású színésznő a 76. Berlini Nemzeközi Filmfesztivál csütörtök esti megnyitó gáláján.
febr. 13
16:15
Ősi fekete lyukak robbanása állhat egy rejtélyes kozmikus neutrínó mögött (Librarius)
Az ősi fekete lyukak teljes mértékben elméleti objektumok. A modellek szerint nem csillagok összeomlásából keletkeztek.
febr. 13
16:57
Ezért olyan ismerős Vida Kamilla új kötetének borítója (Könyves Magazin)
Vida Kamilla Könyves Magazinra írt cikke köszön vissza a költő új verseskötetének borítóján.
febr. 13
17:33
Akármennyire is utálod a mesterséges intelligenciát, annyira nem utálhatod, mint ő (Telex)
A Karib-tenger kalózai sorozat alkotója páros lábbal száll bele az MI-be a Terminátor és az Idétlen időkig kombójával.
febr. 13
18:09
Ilyen tüzes még nem volt a jégkorongpálya, de van egy kisebb csavar is a Forró viszályban (SzMo)
Az HBO Max Valentin-napra időzített sorozata két hokiriválist állít a középpontba, akik tíz év alatt a gyűlölettől a szerelemig jutnak. Bár a gyűlölet rövid volt, a szerelem pedig titkos. Gyors tempó, erotikával fűszerezett jelenetek és sportdrámába csomagolt románc. Ez bizony nem mindenkinek való.
febr. 13
18:39
Tematikus oldalak mint a tudás formái: hogyan igazodunk el ma az összetett témákban (Librarius)
Harminc évvel ezelőtt egy téma kutatása könyvtárlátogatást, enciklopédiaköteteket jelentett, és azt, hogy reménykedtél: az 1987-es kiadás tartalmazza, amire szükséged van. Az információ ritka volt és központosított. Ma egyetlen Google-keresés másodpercek alatt több millió találatot ad. A statisztikák szerint a Google percenként elképesztő 5,9 milli
febr. 13
19:21
Meghalt Éry Balázs: a Neoton, a Korál és a Rama-reklám zenéjét is ő szerezte (SzMo)
A 64 éves korában elhunyt zenész-zeneszerző halálhírét Fodor János újságíró közölte. Munkássága a popzenei lemezektől a filmzenéken át az Artisjus-díjig ívelt.

2026. február 14. szombat

febr. 14
0:09
Brutális összeget gyűjtöttek össze az elhunyt James Van Der Beek családjának (Blikk)
James Van Der Beek február 11-én, szerdán hunyt el vastagbélrák következtében. A színész egészen a 90-es évektől rengeteg ember szívébe lopta be magát. Feleségét és hat gyermeküket hagyta hátra, akik nélküle anyagi gondokkal küzdenek, így gyűjtés indult számukra, hogy megtarthassák az otthonukat.
febr. 14
0:09
"Kamerákat pakolt évekig" – Xantus Barbara büszkén mesélt forgatókönyvíró lányáról (rtl.hu)
Xantus Barbara élete új szakaszba lépett: vezetőként dolgozik Gyömrőn, aktívan játszik a színpadon, és 58 évesen még arúdtáncolni is megtanult egy szerep kedvéért. A magánéletében is fordulat történt, hiszen újra rátalált a szerelem, amiről már nem hitte volna, hogy megtörténik vele. Mesélt lánya, Szurdi Panni forgatókönyvíró sikereiről. A színészn
febr. 14
0:09
Nem ezt az Üvöltő szeleket akartuk! Hála az égnek, hogy ezt kaptuk (Telex)
Emerald Fennell filmje már a megjelenése előtt borzolta a kedélyeket. A félelem jogos volt, de a végeredmény nem igazolja. Csak el kell felejteni hozzá, hogy amit nézünk, adaptáció. Nem is akar az lenni, mégis az egyik legjobb dolog, ami egy közel kétszáz éves regénnyel történhet.
febr. 14
0:13
"Légy szabad, András!"– kiálltotta Kiara Lord és ledobta a bikinifelsőjét Stohl előtt (Blikk)
Kiara Lord, A Nagy Ő párkereső műsorának talán legmegosztóbb feleségjelöltje az utolsó adásra még tartogatott egy meglepetést. Nem titok, hogy nagyon szeretné meghódítani Stohl András szívét, és megnyerni a műsort, és ennek érdekében minden lehetséges eszközt bevet. Az utolsó, csütörtöki rózsaceremónián is presztizskérdést csinált abból, hogy ő kap
febr. 14
0:13
Így őrzik Kálloy Molnár Péter örökségét – összeálltak a szerettei (rtl.hu)
A rajongókat váratlanul érte a hír tavaly december 1-jén: Kálloy Molnár Péter elhunyt. Ám emlékét nem feledik, hogyan is tehetnék? Ezúttal egy olyan eseményt hozott össze a család a barátokkal karöltve, ami sokáig emlékezetes marad. Egy különleges közösségi eseményt mindazoknak, akik számára Kálloy Molnár Péter nem csupán egy ikonikus színész volt,
febr. 14
0:13
Antik cementlapokkal kereskedett, egyedülálló ipartörténeti gyűjteményt állított össze a legismertebb pécsi holland (Telex)
Simon Wintermans a Pécsen élő egyik legismertebb külföldi, akit kulturális, közösségi és közéleti tevékenysége már évtizedek óta a városhoz köt és egy közeli településen különleges múzeumot hozott létre.
febr. 14
0:17
Stohl András döntött, véget ért A Nagy Ő: Krisztát választotta – "Valódi vetélytársat nem láttam Kiarában" (Blikk)
Stohl András döntött, s ezzel lezárult a TV2 népszerű párkereső realityje, A Nagy Ő, amelynek fináléja az utolsó pillanatokig feszült izgalomban tartotta a nézőket. Sokáig kérdéses volt, hogy a Jászai Mari-díjas színművész szívét végül Kiara Lord vagy Kiss Kriszta hódítja-e meg, ám végül András az utóbbi mellett tette le a voksát.
febr. 14
0:17
Eljött az idő! Ma este végre Hernádi Judit karaktere kavarja fel az állóvizet (rtl.hu)
A Pokoli rokonok második évada számos meglepetést tartogat, többek között Marika néni felbukkanását is, akit Hernádi Judit alakít. A Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész a tőle megszokott átéléssel formálja meg a karaktert, ezzel új színt hozva a Guba család történetébe. Ha eddig azt hitted, hogy a történet nem tud több meglepetést
febr. 14
0:17
Önnél is tornyokban állnak otthon az olvasatlan könyvek? Jó úton jár! (Telex)
A japánoknak külön kifejezésük van azokra, akik könyvhalmokkal veszik körül magukat. Ráadásul egy elmélet szerint az olvasott példányoknál sokkal értékesebbek az elolvasatlanok.

Keresés