Amikor kiderült, hogy a Derry Girls alkotója, Lisa McGee új sorozatot készít a Netflixre, sokan (köztük én is) kíváncsian vártuk, mire képes a harsány tinivígjáték után egy sötétebb műfajban. Nemcsak vicces, hanem félelmetes is tud lenni, ez már biztos. A végeredmény egy borongós, rejtélyekkel átszőtt thriller.
A Gólkirályság harmadik évada nyolcadik epizódjának forgatásán Lovas Rozi mindenki meglepetésére a legváratlanabb pillanatban káromkodta el magát, amire mindenkiből kirobbant a nevetés. Mohácsi Norbert belegabalyodott a szövegbe, Hevér Gábor és Mikecz Estilla pedig be sem tudták fejezni a közös jelenetüket, hiszen a mentőautó teljesen megakasztotta
A Magyar Kultúra Napján ünnepélyes keretek között adták át Esterházy Péter felújított rómaifürdői otthonát, amely Vámos Miklós és Dragomán György írók kezdeményezésére, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának tulajdonosi szerepvállalásával, valamint a Market Építő Zrt. vezetésével több építőipari cég társadalmi felajánlásával született újjá. A villa a j
[BODOR 90] Egyszer aztán mégis berezel. Egyszer, amikor krétaszagot érez a szobában. Ez a tantermekből aránylag ritkán elkószáló szag nem az utcáról illant be réseken és repedéseken vagy éppen az általa fúrt lyukon, forrása itt van valahol a homályos szobában. – A 90 éves Bodor Ádám tiszteletére 9 napon át Bodor-novellákat olvasunk a Literán. Greff
Két részletben látható a Netflixen a Bridgerton 4. évada, és a második négy epizódra még heteket kell várnunk. Összefoglaltuk, hogyan folytatódik a történet az eredeti regény szerint.
Nagyon erős a főváros kulturális kínálata, a komolyzene és a gasztronómia is jelentős számban csábítja Budepestre a turistákat – hangsúlyozta az InfoRádió által megkérdezett turisztikai szakértő.
Clint Bentley Az álmok vágányán című, 20. század elején játszódó drámája kapta a függetlenfilmes fődíjat a vasárnap Los Angelesben megrendezett Spirit Award gálán.
A Junior Prima díjas virológus nagy sci-fi-rajongó. Olyan kötetet választott a 21. század legfontosabb olvasmányának, amiben arra kényszerítik az emberiséget, hogy két másik fajjal éljen együtt.
A frissen megjelent Üvöltő szelek rendezője, Emerald Fennell mesélt a film befejezéséről, a feldolgozásból kihagyott karakterekről és arról is, hogy miért szerelmes történet Cathy és Heathcliff kapcsolata.
A félig magyar Mélissa Boros két nagyon menő francia rendező új filmjében is szerepel, az egyikben Vanessa Paradis mellett. Imádja Jeles András és Tarr Béla filmjeit, ahogy azok a diákok is, akikkel a filmszakon tanul Franciaországban. Interjú.
Tizennégy kortárs szerző megismételt egy százötven éve zajlott balatoni utazást, egy több mint kétezer éves alapmű pedig új fordításban érkezik, de ajánlunk két különleges családregényt és egy Agatha Christie-krimit is.
A Berlinalén bemutatott új filmjében Amy Adams egy rehabról távozó táncost alakít, aki új életet kezdene. A rendező szerint szép allegória ez arról, hogy az embernek milyen nehéz visszatalálnia a szeretteihez.
Elfogadni legalább, nincsen / konkrét hang, hely, státusz, állapot, / Hullik az idő, és a perctincsen / mérhetem meg végül a másnapot. – Grecsó Krisztián Ott maradtok egymásnak című új verseskötetéből olvashatnak részletet.
Egy őrült tudós, egy híres festő és egy élőhalott nő izgalmas önfelfedező útja egy abszurd Frankenstein-átírásban. Vajon le lehet-e húzni még egy bőrt a gótikus horrortörténetről, illetve a férfiak által teremtett – és kontrollált – nő lázadásáról? A Múzsa a díványon a hét könyve.
Március 11-én 15 órakor búcsúztatják Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművészt, karmestert a Fiumei Úti Sírkertben a Református Egyház szertartása szerint – közölte a Magyar Művészeti Akadémia.
A zsűritag a győztes produkció után dicsérte Gesztesi Panka tehetségét, akit szerinte a színpadra teremtettek. Ugyanakkor azt tanácsolta a nemzetközi gazdálkodást tanuló lánynak, hogy a siker ellenére fejezze be a tanulmányait.
Az első élő show után búcsúznia kellett A Nagy Duett színpadától Stana Alexandrának és Galambos Lajosnak. A táncos a kiesést követően őszintén beszélt a Blikknek arról, hogyan élte meg a show-műsorban történteket. Bár csalódott, úgy érzi, a produkciójukból kihozták a maximumot.
Az Artbridge megalkotói, Zborai Eszter és férje, Coates Ádám kortárs művészeti nyomatokat kínálnak online galériájukban, magyar és nemzetközi alkotóktól. A házaspár a Cápák közöttben elárulta, hogy az a legfőbb céljuk, hogy elérhető áron hozhassák közelebb a művészetet az emberekhez, miközben a művészvilágot is támogatják. Az eddig több mint tízeze
Már telt házas a november 6-i Kuplung koncert a Papp László Budapest Sportarénában, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők egy újabb időpontot hirdettek meg november 7-re, hogy a rajongók kedvében járjanak. A Hogyan tudnék élni nélküled? című film nagy sikerű fiúbandája a közönség kérésére tör ki a filmvászonról a való életbe, a dupla
Idén is díjazzák a televíziós szakma legjobbjait: március 18-án adják át a Televíziós Újságírók Díját. A legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján odaítélt elismerést a 2025-ben képernyőre került szórakoztató műfajú televíziós műsorok és személyiségek nyerhetik el.
Köztudott, hogy Kiss Kriszta lett a győztese a TV2 A Nagy Ő című műsorának, miután Stohl András őt választotta a fináléban. Kiara Lord lett a második, aki gyávának nevezte a döntése miatt a színészt, mert az szerinte félt a társadalmi megítélésétől. A felnőttfilmes negatív kritikával illette Kriszta és Stohl kapcsolatát is.
A TV2 A Nagy Duett című műsorának idei első adásában Stana Alexandra és Galambos Lajcsi köszönt el a nézőktől. Az egyik legismertebb magyar mulatós zenész csalódottan vette tudomásul, hogy búcsúzniuk kellett.
Liptai Claudia és Gesztesi Károly lánya, Gesztesi Panka már 19 éves. A közeljövőben egyszerre szerepel majd a tévéképernyőn, illetve kezdi el az egyetemi tanulmányait Teljesen új fejezet köszönt be, az édesanyja pedig már tudja, mit kell átadnia a lányának, hogy az sikeres legyen.
Megrázta a filmes szakmát és a rajongókat is, hogy 95 éves korában elhunyt Robert Duvall. A színészlegenda nem sokkal a halála előtt még kedves üzenetet küldött a rajongóinak, sőt, a közösségi oldalán is aktív volt. Utolsó bejegyzései és videója most különösen nagy visszhangot váltott ki az őt kedvelők körében.
Lily szüleinek válása különös mellékhatással jár a kislány életében: azóta mintha elnehezültek volna az ujjai és nem tudna zongorázni. Előfordulhat, hogy a megoldás Walesben rejlik egy katedrális nyári táborában? Olvass bele a One more cup of coffee – Nyár Walesben című ifjúsági regénybe!